Még egyszer Orbán szülőfalujáról

Posted by

Zöldi László
> Néhányan a szememre vetették, hogy mostanában elég sokat foglalkozom Orbán Viktor szülőhelyével. Egyik barátom még azt is firtatta, vajon egyéni ok áll-e a kísértetiesen hasonló tartalmú bejegyzések mögött. Érzékeny pontra tapintott.
Egy Dunapataj nevű faluban születtem, ahová Erdélyből menekült szüleim települtek. Mégis egy partiumi faluba járok haza, amelyet csak tízévesen ismerhettem meg. A szülőfalumat épp úgy különválasztom az őseim porhüvelyét megőrző falutól, mint országunk jelenlegi miniszterelnöke. Ezzel bizonyára nemcsak ketten vagyunk így. Mindezt azért bocsátottam előre, mert Dunapatajt legalaposabban egy szociográfiából ismertem meg. Magyar Bálint szociológus írta, a későbbi SZDSZ-politikus és oktatási miniszter. Most az Orbán-rendszer engesztelhetetlen ellenfele, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki tegnap ismét a segítségemre sietett.
Meghallgatta Orbán Viktor szokásos pénteki interjúját, és a miniszterelnök mondandójából kiemelt egy gondolatot. Ezt idézte: „A Jóisten nem véletlenül oda teremtette az embert, ahova született.” (Magyar Rádió, 2021.06.18.) És ezt fűzte hozzá: „Akkor mit keres Felcsút helyett Budapesten?” (Facebook.com, 2021.06.18.) A kutatói pályája alapján nem tudom elképzelni Magyar Bálintról, hogy áldozatul esett volna az úgynevezett kognitív disszonanciának, Vagyis annak, hogy ha jelen esetben Orbán minden földi jóval elhalmozza Felcsútot, akkor az csak a szülőfaluja lehet. Igen ám, csakhogy az egyik nem föltétlenül következik a másikból.
Arra gyanakszom, hogy a szociológusból lett miniszter bensőséges kapcsolatba került a digitális ismerőseivel, és néha, játszásiból vizsgáztatja őket. Elvégre tisztában van azzal, hogy a miniszterelnök bevallotta a felcsúti óvoda 60. születésnapján: „Az igazság az, hogy én Alcsúton jártam óvodába, mert csak nyolcéves koromban költöztünk ide, Felcsútra.” (Miniszterelnöki Kabinetiroda, 2015.11.09.) A világhálón 32 hozzászólást olvastam, és a legtöbb kommentelő nem kímélte a „szülőfaluját, Felcsútot” kiváltságokkal felruházó kormányfőt. Csupán egyetlen hozzászóló akadt, egy Kecelen élő vállalkozó, aki ezt írta Orbán Viktorról: „Ez a töklámpa Székesfehérvárott született, ha jól tudom.”
Ugyanezt több mint három évtizede udvariasabban kérdezte egy újságíró: „Hol született, Székesfehérváron?” A pályakezdő politikus ezt válaszolta: „Nem. Alcsútdobozon. Aztán Felcsútra kerültem, ott nőttem fel.” (Képes 7, 1989/december) Van még kérdés?

Médianapló, 2021. június 19.


Címkép: Itt kezdődik Alcsút