Király Zoltánnal mi történt a vénségére?

Posted by

Zöldi László
>Két közeli ismerősöm összekülönbözött. Nem sértették halálra egymást, és ha legközelebb találkoznak, talán még egy kávéra is kiülnek valamelyik kávéház teraszára.
Király Zoltán a kecskeméti középiskola párhuzamos osztályba járt. Politikus lett belőle, mert egy 1985-ös „előválasztáson”, a szeged-móravárosi körzetben kilőtte az országgyűlésből a megyei pártbizottság első titkárát. Vele kezdődött az a folyamat, amelyet az utókor rendszerváltásnak nevezett el. Havas Henriket „csak” 1990 óta ismerem. Néhány évig együtt dolgoztunk a szegedi egyetem Kispestre kihelyezett tagozatában. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Zolit a Nap Tv-ben, interjúkészítés közben ismerte meg, ahol műsorvezetőként maga is hozzájárult a rendszerváltáshoz. Mindketten úgynevezett ellentmondásos személyiségek, erényekkel és fogyatékosságokkal. Én inkább érdekes és értékes emberként tartom számon őket, akik eddig jól kijöttek egymással.
Most a fideszes törvénykezés ugrasztotta össze őket. Zoli vagy nem vette észre, hogy Orbánék összekutyulták az immár hírhedt jogszabályt, hogy a hozzá csapott homoszexualitás-ellenes paragrafusokkal elfogadhatatlanná tegyék az ellenzék számára. Vagy pedig észrevette a csapdát, de fontosabbnak tartotta az unokáinkra leselkedő pedofilok megrendszabályozását, mint a hozzájuk kapcsolt politikai haszonszerzést. Fészbukos üzenőfalára tette föl az álláspontját, erre írta Havas: „Zoli! Meghulyultel vensegedre.” A hajdani politikus néhány perc múlva imigyen válaszolt: „Henrik! A magyar helyesírásban ékezetek is vannak.”
A szóváltás tegnap este éjfél előtt néhány perccel ment végbe. Bizonyára mindketten küszködtek az álommal, és ilyenkor nem igazán körültekintő az ember. Még az is elképzelhető, hogy Havas okostelefonról írt, és félálomban takarékoskodott az öt ujjbegyes mozdulattal, amivel bepötyögtethette volna az ékezeteket a magánhangzókra. Ez kétségkívül vétek, de bocsánatosnak tartom, amióta hajnali háromkor pityeg a mobilom, és jelzi, hogy Tibor nevű osztálytársam Dél-Kaliforniából jelentkezik. Hibátlan magyarsággal, ám ékezetek nélkül szokott beszámolni egy Amerikába szakadt mérnök életformájáról és gondolkodásáról.
Király Zoli is tisztában van a számítástechnikai adottsággal, de az ékezetéssel semlegesítette az őt leszóló műsorvezetőt. A vita tárgyában nem neki van ugyan igaza, bár legalább olyan ügyesen vágott vissza, mint amikor interpellált az országgyűlésben, és Kádár ráncolta a homlokát.

Tíz mondat Király Zoltánról

Megválasztásommal harminc milliót nyert az MSZDP. Nem kellett ennyi pénzt elkölteni, hogy Király Zoltánt megismertesse az országgal. (Király Zoltán, a Magyar Szociáldemokrata Párt elnöke, Vas Népe, 1993. december 1.)
Megismétlődött a pártot négy éve tönkretevő Petrasovits-szindróma: az, hogy valaki elnöknek lép be egy pártba, amihez azelőtt semmi köze nem volt, s aztán csodálkozik, hogy alapjában mindenki bohócnak nézi. (Egri György Amerikából hazatért szocdem újságíró, Magyar Nemzet, 1994. január 6.)
Király Zoltán, a szocdemeket gatyába rázó publicista. (Wessely Gábor szekszárdi újságíró, Tolnai Népújság, 1994. január 31.)
Nagy súlya nincs még, de már ellensúlya minden szélsőségnek. (Bodor Pál író, Délvilág, 1994. február 17.)
Az MDF támogatottjából annak támadója lett, most a szociáldemokraták pártját próbálja életre lehelni, amelyet Petrasovits Anna altatott bele Csipkerózsika-álmába. (Rigó Béla költő, Halasi Hét, 1994. február 24.)
Király Zoltánt a parlamenti körökben az utolsó hunnak tekinthetjük, mert hun ide ül, hun oda. (Szántó Péter publicista, Napló, 1994. március 31.)
Nem lehet túl sok pártban részt venni, gyorsan meg kell találni az igazit. (Csepeli György szociálpszichológus, Kurír, 1994. május 11.)
Ő volt az első képviselő, aki valóban a választók akaratából került a parlamentbe. (Dávid Ibolya MDF-politikus, hvg.hu, 2009. december 16.)
A medence partján mesélte el, hogyan lett belőle vagyonőr. (Panyi Szabolcs újságíró, Index.hu, 2014. március 14.)
Zoli! Vénségedre meghütyültél. (Havas Henrik újságíró, Facebook.com, 2021. június 16.)

Médianapló, 2021. június 17.