Jó kis hely ez

Posted by

Fábián András
>Olvasom egy internetes portálon a sokkoló hírt, hogy egy tudós szerint nem kellene kapkodni az idegenek felkutatásával. Egészen pontosan ezt mondta a bölcsellő (idézem): „Rendkívül veszélyes lehet számunkra, ha megpróbálunk kapcsolatba lépni a földönkívüliekkel. Mindenekelőtt még ki kellene találnunk, hogy egyáltalán érdemes és biztonságos-e felvenni velük a kapcsolatot, illetve, hogy az arra irányuló törekvéseket hogyan tudnánk szervezett módon kezelni”.
Ennek ellenére egyre több ország hivatalossága fordít (állítólag) egyre nagyobb energiát és egyre több pénzt UFO-kutatásra. Persze lehet most azon poénkodni, hogy elég lenne az általam itt és most megnevezni nem kívánt rocksztárt, Orbán kedvenc zenekarának frontemberét megkérdezni. Ő mindenféle ET-kérdésben szakértő, mert állítólag többször elrabolták őt is. Mert ki mást. De nem viccelek ilyesmivel, mert ez komoly dolog.
Annyira komoly, hogy mindenféle UFO-észlelésekről készült felvételeket is csatol a szerző. És annyira biztos, hogy azok UFO-k (Azonosíthatatlan Repülő Objektumok) voltak, hogy nem is tudták azonosítani őket, tehát biztosan UFO-k voltak, mert mások nem is lehettek. (A fordítást lásd fentebb).
Visszatérve a Nature korábbi szerkesztője, Mark Buchanan fizikus fentebb említett megjegyzésére, és elvonatkoztatva a kérdés vicces oldalaitól, eléggé szomorúnak vélem én ezt a megközelítést. Elsősorban és leginkább azért, mert úgy gondolkodik az egész univerzumról és annak minden lakójáról, akiknek létezése ugyan még csak feltételezés, hogy pont olyanok, mint az emberi faj. Agresszív, támadásra kész, invazív, uralkodni vágyó fajta mind, egytől egyig. Pont, mint mi. Szerintem ez elég nagy szégyen. Mármint ránk, emberekre nézve. El sem tudjuk képzelni, hogy lehet olyan teremtménye a világegyetemnek, amely nem kíván más élőlényeket megtámadni. Holott úgy is gondolhatnánk, hogy nevezett idegen idejön, örvendezik a látásunknak, tüstént arról ábrándozik, hogy milyen jó lesz majd együtt, milyen klassz lesz megosztani azt a tudást, amivel mindketten (hárman, négyen öten stb.) rendelkezünk. Kifekszünk együtt a Balaton partjára, kellemesre állítjuk a vízhőfokot, kissé letekerjük az UV sugárzást, épp csak annyira, hogy a testünk fedőrétege (nem biztos, hogy nekik bőrük van!) ne sérüljön és szürcsölünk valami jókis itókát, vagy azt amit ők szeretnek itt nálunk. Eközben ostoba apróságokról csevegünk, vagy elmesélik nekünk, hogy hogyan lehet visszafordítani egy üstököst, ha éppen túl közel merészkedne a lakásunkhoz.
Ilyen teljesen irreális és hülye gondolatok jutnak nekem eszembe az űrlényekről. Másoknak meg azonnal csillagháború, elözönlés, az idegen fajok elpusztítása. De hát miért is lenne másképpen?! Ebben növesztenek fel bennünket, ebbe a rendszerbe szocializálnak. El se tudjuk képzelni az életünket NATO nélkül, az Ujgurok kiirtása nélkül. Anélkül, hogy újabb és újabb fegyverrendszerek kifejlesztése és hadrendbe állítása helyett a fekete-Afrikai népek éhezésének vetnénk egyszer s mindenkorra véget. De gyarló módon megemlíthetném a hazai gettók, nyomortelepek felszámolását, a nyomorgó családok felemelésének lényegesen kisebb áldozatokat kívánó feladatait is. Úgy értem, sokkal kevesebbet kellene ezekre költeni, mint a fegyverkezésre, a hadseregekre és más erőszakos, emberölésre szolgáló alkalmatosságok beszerzésére, kiagyalására.
Ez meg akkor jutott nekem eszembe, amikor a munkakörében rendkívüli módon sikeres Szijjártó Péter Brüsszelben kiadott nyilatkozatát olvastam arról, hogy Magyarország olyan jelentős szerepet vállal a NATO működésében, amilyenre eddig még nem került sor. Jelentős szerepünk abból fog állni, hogy a kormány 500 főre növeli a koszovói KFOR magyar kontingensét (!), felvállalja a KFOR állományának koronavírus elleni beoltását is. Mintegy 3500 főről beszélünk(!). Ma már kevésbé megterhelő, sokkal inkább gazdaságossági, raktározási kérdés, hogy több keleti és déli ország számára lélegeztetőgépeket ajándékozunk. Már persze, ha kérik, teszem hozzá. Ezek viszonylag kisebb költségek ahhoz képest, hogy Magyarország, a 2014-es walesi NATO-csúcson tett kötelezettségvállalásainak eleget téve, legkésőbb 2024-re költségvetésének 2 százalékát fordítja majd védelmi kiadásokra. Ez idén 1,6 százalék volt, jövőre 1,87 százalék lesz. Jó ezt hallani. Amúgy az egy főre eső GDP-t alapul véve (ez 2019-ben 4 millió 864 forint volt) ez a 2% minden magyar ember számára 100 ezer forintot jelent majd évente. Fegyverre, katonára, hadianyagra, elajándékozott lélegeztetőgépre, ilyesmi. Klassz lesz!
Ami a haditetteket illeti. Mint említettem, a KFOR műveleti létszáma jelenleg hozzávetőlegesen 3500 fő. Elsődleges feladatuk, hogy segítsék a békés és biztonságos környezet megteremtését, biztosítsák a mozgásszabadságot, illetve a vallási kegyhelyek őrzés-védelmét. Utóbbi mostanra a gyakorlatban csak a dečani kolostort (!) jelenti. Szóval elvannak ott a srácok. Ősszel áll fel a magyar parancsnokság, és a parancsnok mellett a parancsnokhoz kötött beosztások feltöltése is komoly NATO feladat lesz. A misszió vezénylő zászlósa, a tábori főlelkész, és számos másik részlegvezető is magyar lesz. Emellett egy, a parancsnok munkáját segítő irodát és egy felcser-csoportot is meg kell szervezni. Embert próbáló feladatok ezek. Bizonyos, hogy meg tudunk majd birkózni a cudar körülményekkel, abban pedig egyáltalán nem kételkedem, hogy elért eredményeinkre büszkén, magasra emelt fővel zárjuk majd a nekünk kiszabott időt. Mindig így szokott lenni.
A TV-ből is legalább félóránként felhangzik a miniszterelnöki szózat, aki egyszemélyben felelős még mindig a járványhelyzet kezeléséért, hogy ő mennyire köszöni a rendőröknek, ápolóknak, orvosoknak amit tettek. Az ő felelősségét ugyan ez nem menti 30 ezer ember haláláért, ámde neki nem az jut eszébe, hogy ezért bocsánatot kérjen. Neki ahelyett, hogy a lemondását jelentené be, csupán a győzelem szó jut eszébe. Erről meg nekem az jutott eszembe, hogy hamarosan megkezdődik a rendőri állomány tömeges leszerelése, mert megnyílik számukra az út a szabad polgári élet felé. Nem kell már mindenféle kiskapukat keresni, pártokba belépni. Mennek a szakápolók, sok orvos és nővér is, csalódottan, elkeseredetten. Hogy a betegeket ki fogja ezentúl ápolni, a miniszterelnököt az sem érdekli. Ehelyett ágyszámot csökkent, kórházakat zár be. A rendészeti feladatokat meg majd ellátják a katonák ágyúval, géppisztollyal, harckocsival.
A nyugdíjasok azonban elégedettek lehetnek, mert havi 500-1000 forinttal többet hoz mostantól nekik a postás. Szóval jó kis hely ez a Magyarország, csak nehogy jöjjenek az UFO-k, meg az ET-k, mert azok aztán biztosan nem fognak velünk lacafacázni. Mindmeghalunk!