Úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk

Posted by
Iván Gizella
>Engem mindig is foglalkoztatott, hogy mi motiválja a másik ember iránti gyűlöletet, hogy képesek eltaszítani maguktól azt, aki más. A téma nagyon is aktuális. A gonoszság és az elfogadás. A másság gyűlölete. Nem csak szavakkal, törvényekkel is. Mindezt a kereszténység zászlaja alatt. Mi késztet arra egyébként jó szándékúnak látszó embereket, még inkább politikusokat, hogy a másik lelkébe tapossanak?
A gonoszság? Nem gondolom.
Sokáig azt hittem, a gonosz buta. Azért támad, azért teszi meg a legváratlanabb helyzetekben embereket porig alázó megjegyzéseit, mert nem tudja felmérni cselekedetei súlyát. Így viszont védekezni is nehéz ellene. Mert olyan ez, mint csatában a tanult kardozó, aki a szabályokat betartva forgatja fegyverét, míg a tanulatlan verekedő csak vagdalkozik a világba.
Rá kellett azonban jönnöm, a gonosz nem buta. Legtöbbször nagyon is okos. Számító. Tudja, hová kell szúrni, kit kell a porba taposni, kit kell, kit lehet akár egyetlen szóval is megsemmisíteni.
És gonoszok mindenütt akadnak és uralkodnak. Igyekeznek akaratukat ráerőltetni a világra, a szűkebb vagy szélesebb környezetükre.
A gonosz ember legjellemzőbb viselkedésformája a bűnbakképzés. Mert magát tökéletesnek hiszi, ám úgy érzi, ebben a nagy tökélyben a másik mégis képes volt hibát találni, ezt pedig meg kell torolnia.
Gonoszság ez? Nem.
Egyfajta menekülés.
Menekülés attól, hogy tükörbe kelljen néznie, hogy esetleg önkritikát kelljen gyakorolnia, hogy vissza kelljen vonni egy döntését.
Gondoljunk csak a mai politikusok viselkedésére, itthon és külföldön. Vetélytársaikat, kritikusaikat fenyegetik börtönnel, sőt, be is zárják őket, mert szeretnék kiiktatni a zavaró tényezőt… a nárcizmus nem teljesedhet ki másként.
A gonosszá vált ember egész életében azon fáradozik, hogy fenntartsa a látszatot, ő tiszta, ő tökéletes, ő a megmentő. Küldetéstudata van, azt hiszi, egyedül ő képes megmenteni a körülötte élőket, az erkölcs garádicsain bukdácsoló nőket, az akoltól, Istentől eltávolodott népét, vagy csak a családját. S azt akarja, elhatározásait tartsa mindenki tiszteletben. Azt akarja, szeressék, tiszteljék, mert titokban önmagát megveti.
Egy pszichiáter ismerősöm azt mondta, akkor válunk gonosszá, ha el akarunk rejtőzni önmagunk elől.
S hogy lehet-e?
Hiábavaló küzdelem.
Meg kellene értenünk egymást, mert nagyon mások vagyunk, különbözőek, s így kellene elfogadnunk egymást.
Ha jól emlékszem, egy indiai megvilágosult, nagy misztikus is azt mondta valahol, amikor elfogadjuk az életet úgy, ahogy van, az szinte már a megvilágosodás. Még akkor is, ha az életünk teli van ellentmondásokkal. Boldogok és nyugodtak, kiegyensúlyozottak viszont – s ezt már én teszem hozzá – akkor lehetünk, ha nem ítélkezünk, nem gyártunk különféle elméleteket, egyszerűen csak vagyunk.
Úgy vagyunk jól, s jók, ahogy vagyunk.
S bizony bizony, úgy lenne kerek a világ, ha mindenki önmagát adhatná.