Megfogjuk egymás kezét, mint az anatevkai kocsmában

Szele Tamás
>Kissé mélázván.

Most értem vissza otthonról, Nagyváradról, és az egyik legmeghatóbb dolog, amit tapasztaltam, az volt, hogy – tőlem hatódtak meg. Vezető román értelmiségi örült annak, hogy nekem, akinek nem muszáj, mégis van annyira birtokomban a román irodalmi és politikai nyelv – tehát nem az, hogy kérek fél kiló telemea-túrót – hogy értelmesen beszélhessünk.

Ez neki nagyon jól esett.

Nekem meg az esett jól, hogy neki ez jólesik – és most Váradon mindennél fontosabb, hogy a két nép értelmisége összefogjon.

Különben, amennyire lehet, össze is fog.

De ez annyira jól esett… mármint, hogy nekik is jól esett.

Van hibánk, elég sok, egymással szemben is elkövettünk párat.

De én olyan őszinte kéznyújtást éreztem, hogy azt csak viszonozni lehet.

Szívből és egyenesen, sehogy másként.

Lám: a bajban értjük egymást. És megfogjuk egymás kezét, mint az anatevkai kocsmában. Hát akkor kezdjem én, Eminescu magyar fordításával:

“Rovine alól, hol állunk,

Úrnőm, hozzád száll a vágyunk,

Nem szavakkal, csak levéllel,

Messze vagy, s a szó nem ér el.

Kérünk, íme, kérve-kérünk,

Küldd el bárkivel minékünk

Azt, mi tájad legszebb éke:

Küldd az erdőt – lágy gyepével,

Szép szemed – szemöldökével:

Én is elküldöm neked,

Lásd, a legszebb kincseket:

Hős hadam s a zászlait,

Erdők lombos ágait,

Sisakom – tollas hegyével,

Két szemem – szemöldökével.

Tudd meg, hogy épségben élek,

Hála Krisztus nagy kegyének:

Úrnőm, csókollak, dicsérlek.”

Románul:

“De din vale de Rovine

Graim, Doamna, catre Tine,

Nu din gura, ci din carte,

Ca ne esti asa departe.

Te-am ruga, mari, ruga

Sa-mi trimiti prin cineva

Ce-i mai mândru-n valea Ta:

Codrul cu poienele,

Ochii cu sprâncenele;

Ca si eu trimite-voi

Ce-i mai mândru pe la noi:

Oastea mea cu flamurile,

Codrul si cu ramurile,

Coiful nalt cu penele,

Ochii cu sprâncenele.

Si sa stii ca-s sanatos,

Ca, multamind lui Cristos,

Te sarut, Doamna, frumos”

Talán a legszebb román vers, amit ismerek. Úgy érzem, barátok leszünk