Nyugaton a helyzet majdnem változatlan

Posted by
Ferber Katalin
>Politikusok, miniszterek, szaktanácsadók elemeznek és nem sokat tudnak már tenni.
Ausztrália és Új Zéland kormányai drasztikus lépéseket foganatosítanak a kínai cégek megállítása érdekében.
Biztonsági szolgálataik folyamatosan figyelmeztetnek: Kína egyre veszélyesebb, katonai ambíciói, a világggazdaságban egyre gyorsabban terjeszkedő, nagyon is komoly pénzügyi és gazdasági stratégiával előkészített terjeszkedése veszélyt jelent minden ország számára.
Az új amerikai kormány látja a veszélyt, s Joe Biden amerikai elnök szerint csak a nyugati világ összes országának összefogásával állítható meg a kínai terjeszkedés.
Csakhogy Kína európai vállalati felvásárlásainak nagy része már évekkel ezelőtt lezajlott. Pénzügyi tekintetben nincs az EU tagállamai között egy sem ahol ne lenne ott a kínai jegybank képviselete, mint ahogy egyetlen központi bank sincs az EU-ban, ahol ne lenne elkülönített jüan számla. Nem véletlenül.
Kínával nyíltan szembefordulni súlyos veszteségeket jelentene minden fejlett országnak, elsősorban a kínai (olcsó) behozatal és a nyugati cégek kínai piacon történő tevékenysége miatt.
A politikusi nyelv szerint tárgyalni kell, összefogni, próbálkozni és remélni.
A valóság azonban ennél sokkal kiábrándítóbb.
Megnéztem a Netflixen bemutatott, s tavaly Oscar díjjal elismert dokumentumfilmet az Amerikai gyáregység címűt. (American Factory, 2019., Netflix.)
Előrebocsátom, hogy nem Kína-szakértőként néztem meg e ragyogó filmet, hanem azzal az ismeretanyaggal, melyet 17 év alatt Japánban (és környékén) megszereztem, gazdaságtörténészként.
Mivel már lassan egy oldalt teleírtam és még mindig egy szó sem esett a (majdani) budapesti Fudan Egyetemről, itt nyilván sokan abba is hagyják az olvasást. Ne tegyék, mert ma, a “nyugati” azaz nem keletázsiai világban mindenkinek (kivéve a nyugdíjasokat és a gyerekeket) mást kellene kérdeznie mint eddig, a saját mindennapjaival kapcsolatban.
Nézek egy csaknem két órás filmet és nem hiszek a szememnek.
Egy Ohio állambeli, Dayton nevű városban még 2008-ban bezárt General Motors gyár helyén, Barack Obama elnöksége második ciklusában felbukkant egy kínai cég, 1 milliárd dollár beruházással gyárépítésbe kezdett, s ösztönzésül az Obama-kormány 10 millió dollárt ajándékozott a kínai cégnek. A gyár 2016-ban kezdte meg működését., Fuyao Glass America (FGA) vagyis üveggyárként, mely egyébként anyacégével együtt jelenleg a világ legnagyobbja s kizárólag autógyáraknak gyárt és szállít kíváló minőségű üveg-alkatrészeket.
Nagy az öröm és a lelkesedés a helyiek körében. Kezdetben. Végre van munka, lesz fizetés, korszerű gyár, korszerű technológiával.
Természetesen a Fuyao cég tulajdonosa és elnöke otthon (vagyis Kínában) foglalkoztatott embereit küldi Amerikába, de a menedzser (még) amerikai.
Apró hiba csúszik a megnyitó ünnepség egyik beszédébe: Ohio állam egyik kongresszusi képviselője a szakszervezet létrehozására buzdít.
Cao úr a cég tulajdonosa természetesen már zárt körben elmondja hogy amint a szakszervezet létrejön, ő becsukja a gyárat. A szakszervezet lassítja a termelést, akadékoskodik mindenféle üggyel, ez csökkenti a profitot, így ez értelmetlen. Bezzeg otthon, ahol a Fuyao alkalmazottai kivétel nélkül szakszervezeti tagok, támogatják a párt és így a cég politikáját, hiszen mint a gyár tulajdonosának sógora (aki a szakszervezet vezetője) elmondja, közös az érdekünk, egy hajóban evezünk.
S akkor a néző aki a film első felében már meggyőződhetett arról hogy miként is működik egy (amerikai) kínai gyár, megtudja, hogy 14 dolláros órabér van, hogy a munkások biztonságára semmi és senki nem vigyáz, hogy baleset követ balesetet, hiszen az üveggyártás veszélyes üzem, a kemencék mellett 200 fok van, 8 órán át óránként 10 percet töltenek el ebben a helységben a munkások.Az ebédidő fizetetlen, de van a műszak alatt kétszer is 15 perc fizetett szünet.
A kínai munkások addig dolgoznak amíg kell. Többnyire 12 órát. Amerikai kollégáiknak minden hétvégéjük szabad. Nekik havi két szabadnapjuk van. A kínai munkások többsége családját évente egyszer láthatja (a kínai újévkor).
Mint a kínai munkások rendszeres “továbbképzésen” megtudják, az amerikaiaik szabad emberek, de túl sok önbizalmuk van.
Végignézhetjük a különbségeket a kínai munkavégzés és az amerikai munkások munkavégzése között.
Az első években (szükségszerűen) veszteséges a Fuyao.
A helyi dolgozók szakszervezetet akarnak létrehozni, s ennek megszavazása előtt a Fuyao vezetősége felemeli az órabérét mindenkinek. A szavazás eredménye egyértelmű: nem lesz szakszervezet a FGA-ban.
Mindenkit kivétel nélkül elbocsátanak a szavazás után, aki nyíltan hirdette a szakszervezet megalakításának szükségességét.
A cég 2018 óta nyereséges, 2200 helybelit és 200 kínait foglalkoztat.
Meghallgathatjuk többször is a cég “indulóját”, végighallgathatjuk a gyár tulajdonosának eszmefuttatását arról, hogy nem a pénz a fontos (!) hanem hogy az amerikaiak megváltoztassák korábbi (előítéletekkel fűszerezett) véleményüket Kínáról, s a kínai munkásoknak azt is elmondja, hogy a kínaiak sokkal jobban dolgoznak, mint az amerikaiak.
Ebben a filmben a rengeteg “szereplő” között mindössze kettő van, aki kétnyelvű. Az egyik amerikai, a másik kínai. A kezdeti idők amerikai menedzserének épp úgy nincs fogalma arról hogy milyen munkakultúrát, milyen vállalati stratégiát hoz magával ez a cég, mint a gyár többi alkalmazottjának.
A Fuyaonak már Detroitban is van egy gyáregysége.
(Ott a daytoninál sokkal súlyosabb munkanélküliség, elszegényedés zajlott le az elmúlt évtizedben.)
Kína jelenleg a világ második legnagyobb gazdasága.
Ha a “nyugati” világ annyit vár az eszmélésre, mint a hetvenes években történt először a japán, majd a dél-koreai export-dömping idején, nemcsak a kérdéseink lesznek mások, de a válaszainkat sem fogjuk megtalálni időben.
Biztosan nem haragudna meg Chalmers Johnson történész ha hallhatná az ő nyolcvanas években mondott szavait: “Amíg a Fehér Házban nincs legalább egy ember aki japán és egy aki kínai napilapokat tud olvasni, addig biztosak lehetünk benne, hogy vesztésre állunk a világgazdasági versenyben.”