Kéz a kézben

Posted by
Horváth András
JOBBIK:
“Egyetértünk azzal, hogy Zuglóban a Fidesz ma már nem létező politikai tényező, de ahhoz, hogy ez így is maradjon, azt kell támogatnunk, aki már bizonyított. Tóth Csaba pedig ez a jelölt.”
.
A Fidesz nagyon is létező politikai tényező Zuglóban, ennek éppen Tóth Csaba a legfőbb letéteményese. Bizonyított is: Zuglóba ejtőernyőztette a Hagyó- és Hunvald-éra prominens személyiségeit, egy kiszivárgott hangfelvétel szerint bábfiguraként mozgatta a korábbi zuglói polgármestert (aki most a miniszterelnöki előválasztás egyik fő esélyese), s szépen odaragasztotta Zuglót a parkolási maffiához. Többek között.
Jakab persze arra számít, hogy a populista bohóckodása majd ezt a húzását is elfelejteti a választókkal. Nagyon remélem, hogy nem. Nagyon remélem, hogy gondolkodni kezdenek azok is, akik eddig nem láttak be Jakab parizerdiplomáciája mögé, s észreveszik, hogy a populista odamondogatása csak üres fecsegés. Egy ilyen támogatói bejelentés után mennyire hihetünk az őszinteségében, mennyire lehet komolyan venni, hogy érdekelt a változásban? Semennyire. Amiben érdekelt az legfeljebb a váltás vagy szimplán csak az, hogy minél nagyobb frakció felett diszponálhasson 2022-től. Elszámoltatás? Tóth Csabával és a más olyan levitézlett politikusokkal, akiket többek között a Jobbik is betámogat? Csak azért, hogy ők is visszakapják a támogatást másfelé. Ott meg az MSZP, DK, stb. nem fogja firtatni, hogy kit is indít a Jobbik. Ez lett az előválasztásból: pártvezetői szinten kialkudott támogatások és visszalépések, becsapva azokat a választópolgárokat, akik azt hitték, hogy lesz választási lehetőségük. S kizárva az esélyesek közül mindazokat, akik nincsenek benne a háttérben folyó lepacsizásokban, akik próbálnak függetlenként, tisztán, egyenes derékkal beszállni a versenybe. Versenybe?! Annyira van itt tisztességes versenyfeltételek, mint a NER-es cégek közbeszerzéseinél. Szégyellheti magát, aki részese ezeknek az elvtelen háttér megállapodásoknak. MOST KELLENE FELÁLLNIA AZ ASZTAL MELLŐL EGYES SZERVEZETEKNEK, ha már a civilek kigolyózásakor ezt nem tették meg. Mert ha ez az egész így marad, az előválasztásnak egy-két körzeten kívül semmi értelme nem lesz, s 2022-ben – függetlenül attól, hogy ki nyer – minden kezdődik elölről.
A Jobbik – a korrupcióellenes tevékenységéről ismert hiteles politikussal, Hadházy Ákossal szemben – a múlt embere, vagyis Tóth Csaba mellé tette le a voksot. Ez nyílt és egyértelmű állásfoglalás arról kedves Jakab Péter, hogy hová tartozol. Neked Tóth Csaba jelenti a jövőt. Lelked rajta.