Posted by Gergely Tamás
Mälar-parti séták
>Már messziről észreveszem a szokatlan színeket, élénk sárgát, rikító vöröset. Közelebbről kiderül, hogy néhány evezős húzta ki csónakját a partra, azok színezik a strandot. Mi a rét szélén foglalunk helyet, ezért csak elképzelem, hogy kemény gumi az anyag, amiből a csónakok készültek. Negyed óra múlva indulnak, valaki egyenként kitolja a vízre a az élénkszínű vízi járműveket, mindenikben két személy ül, majd aki vízre bocsájtotta őket, az is indul. Csónakja egyszemélyes, maga tolja ki a sajátját, majd beugrik abba. Ugyancsak ő ad utasítást, kiáltja, hogy indulhatnak és merre, hova.
Egy régi kép jut eszembe, egy régi sztori, amelyik bennem régisége ellenére eleven:
’71 szeptembere volt, foglaltuk el ágyunk a kolozsvári egyetem bentlakásában, elsőévesek. Márió volt az első, én érkeztem másodiknak, barátságunk attól a naptól tart. Aztán megtelt a szoba, nyolcan laktunk benne összesen, magyar szakosak vagy angol szakos magyarok, abban az évben még nem zavarták meg a nemzeti együvé tartozásunk. Bemutatkozunk, ki honnan, egyvalami nyilvánvaló volt: Máriót mindenki ismerte, mégpedig a Ifjúmunkás című ifjúsági lap irodalmi mellékletében megjelent karcolatának köszönhetően, az valamiféle glóriát vont a feje fölé. Mi, a többiek maximum iskolai folyóiratokban publikáltunk.
A karcolat egy evezős csapatról szól, annak a kormányosáról, azt írja le, hogyan kell megteremteni az összhangot, hogy a csónak jól haladjon, továbbá kiemeli a kormányos szerepét az összhang megteremtésében, s az irány megválasztásában. Míg a többiek háttal a célnak eveznek, ő az, aki előre lát és tervez.
Az irány… Barátságunk későbbi szakaszában tudom meg, hogy a szerkesztőségben a karcolat végét átírták. Hogy ki és miért, nem néztem utána, még akkor sem, amikor az említett melléklet szerkesztője lettem, de el tudom képzelni, hogy az akkor még érvényben lévő cenzúra, vagy a mindig is létező öncenzúra miatt történt. Márió úgy fogalmazott, hogy minden készen áll arra, hogy jó irányba haladjanak, kérdéses mégis, hogy valóban jó-e az irány. A megjelent változatban az áll, hogy a legfontosabb az, hogy jó az irány. Bővítve a kört: a szocialista társadalomban nyilvánvalóan jó irányba haladunk, kételynek helye nincsen. Ilyen volt az újságírás a hetvenes évek Romániájában.
Tenyérnyi terjedelmű karcolat, az élet hű tükre a hozzátartozó sztorival. Tanárok lettünk, nevelők, néhányan közülünk újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, páran írtunk is. Viszont a Nagy Kéz átírta az életünk: volt, aki az italba menekült, volt, aki elhallgatott, Márió meg én a külföldet választottuk. Ő Amerikában dicséri a napot, én Svédországban.
Ennyi. Ilyen egyszerű. Velünk ez történt.