Vádlottá tenné az orbánista elitet

Posted by

Kabai Domokos Lajos
>A magyar alkotmányos alapintézmények többsége már a kezdetektől üres kulissza volt – állítja Enyedi is. Velem ellentétben ENAMI (teljes nevén: Enyedi Nagy Mihály) töretlenül hisz abban, hogy írásaink képesek befolyásolni a politikai, sőt a társadalmi folyamatokat. Elképesztő energiákat fordít arra, hogy a még létező, többé-kevésbé független, kormánykritikus újságokban elhelyezze írásait. Meggyőződése ugyanis, hogy ezeken keresztül eljuttathatja üzeneteit a parlamenti ellenzéknek arról, hogy miként szolgálhatnák a jelenleginél hatékonyabban az ország javát.
Hozzá képest, én azt sem feltételezem, hogy az ellenzéki politikusok többsége elolvassa az elvben értük és nekik szóló írásokat, azt pedig végképp nem, hogy a pillanatnyi párt- és egyéni érdekeik fölé emelkednének a tetteikkkel. Ezért, amikor tőlem megkérdezik, hogy miért írok, rendszeresen azt válaszolom: önmagamért, saját ismereteim bővítéséért, meg azért, hogy ne mások után ugorjak a kútba. Ha hibásan ítélek meg valamit, akkor legalább azt mondhassam, én tévedtem. Mondhatnám azt is valaki híresség után, hogy az „írás a menekülés fejedelmi útja”, s ennyi, de persze ennél mégiscsak többről van szó, minthogy a posztok bónuszként hozzásegítenek a tájékozódáshoz néhány ezer embert.
ENAMI esetében azonban fordítva áll a dolog. Harminc–negyven éve töretlenül hisz abban, hogy a klasszikus újságokban megjelenő, veretes szövegekkel elérhető, hogy az emberek felismerjék hosszú távú érdekeiket, s ezért készek lemondani az épp kínálkozó előnyökről. Hiába mondom neki újból és újból: ha már ragaszkodsz ehhez a rögeszmédhez, indíts blogot, s egy-két év alatt elérheted, hogy talán még most is, amikor lezuhant a nem az ellentétes politikai táborok szájíze szerinti közéleti írások iránti érdeklődés, többen olvassák a cikkeidet, mint bármelyik nyomtatott lapban, melyeknek sajnos, mára befellegzett. Ő azonban fáradhatatlanul házal a főszerkesztőknél.
Mint ahogyan azzal a cikkel is tette, amit már hetekkel ezelőtt megküldött nekem kéziratban: mondanék véleményt róla. A véleményem – már ha ez számít – ezúttal is az volt: szerintem közérdeklődésre érdemes, a sajátos ENAMI-s nyelvezetét pedig kifejezetten élvezem, bár tudom, hogy a lapok az egyszerűsítésre hajlanak, így aztán a merész asszociációk, szókapcsolatok gyakran válnak a szerkesztői vörös ceruzahegyek áldozatává. Végül az írás az Amerikai Magyar Népszavánál kötött ki, miután egy részét – de nem a lényegét – korábban már kiemelte belőle és megjelentette az egyik hazai hetilap.
Őszintén szólva, a címét igencsak sutának találom. Attól tartok, hogy „A társadalmi büntetőigény alapjairól is” kiemelés nem sokakat vesz rá az elolvasásra. Pedig nem kevesebbről van benne szó, mint arról, hogy egy esetleges kormányváltás után a csehszlovákok és a keletnémetek rendszerváltási példáját kell követni – ajánlja ENAMI, s így részletezi: „Ők azt mondták; az államszocialista vezetők (itt jött egy pontos, perszonalizáló fogalomleírás) tíz évre ki vannak zárva a közéletből. És működött! Nekünk is ezt kell tennünk a NER korifeusaival! Közjogi persona non grata-vá, büntetőjogilag vádlottá kell lenniük!”
Ami miatt kétségeim vannak, az benne van Enyedi Nagy Mihály cikkében is. Például abban a részben, amelyikben arról ír, amiről többekkel együtt magam szintén értekeztem nem egyszer, hogy „az első Patyomkin jogállamot a rendszerváltó pártok és a rendszerváltás utáni első négy magyar kormány építette fel. (…) Az alkotmányos alapintézmények többsége már akkor is, a kezdetektől üres kulissza volt.” Igen ám, de itt harap a kígyó saját farkába. Mert, ha már kezdettől fogva, akkor miért csak a mostaniakat ültetnénk a vádlottak padjára? Ha csak nem azért, mert az utóbbiak jóval gátlástalanabbak voltak. De mi a politikai gátlástalanság mértékegysége, ha egyszer ő maga írja le, hogy „a Sólyom László utáni Alkotmánybíróságok a közmédia dolgában mindent, és annak az ellenkezőjét is határozatba foglalták; a mindenkori kormányok kedvére!” Ráadásul kollégám részben azoktól várja a IV. köztársaság megteremtését, akik szerinte Orbán Viktor 2010-es országlásáig »a jogállam „látszatvilági üzemeltetéséből” olyan jól megéltek.« Ám legyen! Én semmi jónak elrontója nem vagyok. Döntsön az olvasó maga arról, hogy van-e realitása ENAMI javaslatainak, amivel el akar jutni oda, ahol már vádlottá tehető az orbánista elit: (1) Kétfordulós ellenzéki előválasztást kell tartani, mert a jelenlegi egyfordulós terv teret nyit a mutyikhoz! (2) Ezen minden pártnak kötelezően indítania kellene jelöltet mind a 106 körzetben! Akár van hozzá embere, s pénze – jegyzem meg… (3) Miniszterelnök-jelölt helyett, a cikkben kifejtettek miatt, listavezetőről kellene beszélni! (4) Legyen előválasztás a köztársasági elnök személyére is, mert ezzel lehetne megérteni leginkább, hogy új állam kell. (5) Közösen kellene megtalálni „azt a napot, amitől kezdve már minden injuria, azaz jogellenesség volt, amit az Orbán rendszer művelt”.
Fentebb épp csak jelzett kétségeim mellett egyfelől nem látom azt az elszánt politikai elitet, amely valóban gyökeres változásban lenne érdekelt. Amiként maga ENAMI szintén megfogalmazza: A változást akaróknak nincs vezére, vezérkara és valódi programja.” Másfelől a társadalomnak az a nagyobbik része, amely tömegbázisa lehetne a törvényhozó és végrehajtó hatalom, az állam és egyház szétválasztása, a kormányzó hatalomtól független igazságszolgáltatás és közmédia, a mindenkire kiterjedő színvonalas közoktatás és egészségügyi ellátás követelésének, az vagy itthon van némaságra és mozdulatlanságra kárhoztatva a bankhitelek és áruvásárlási kölcsönök béklyójában vergődve, vagy külföldön küzd a beilleszkedés nehézségeivel. A húszszázaléknyi totális létbizonytalanságban élő pedig eleve képtelen érdekeinek képviseletére.
De mindezt leírtam már az „Ámítanak a rendszerváltással” című elemzésemben. Ezzel együtt biztatom az olvasót Enyedi szövegének megismerésére. Egyrészt, mert provokatív és gondolatébresztő. Másrészt, mert – a szerző kifejezésével – „az önkörében forgó, önmagát becsapó, pár tízezres aktív tudományegyetemi értelmiségi közösség” vezető közíróinak jó néhány korábbi megnyilatkozása van benne csokorba szedve, a forrás megjelölésével. Ez persze némileg kínos is, hiszen azzal szembesít bennünket, hogy amikor a Facebookon, meg az ilyen blogokban füstölgünk, netán rádiók vitaműsoraiba telefonálunk országmentő ötleteinkkel, nyitott kapukat döngetünk.
Szakértők hada tárta fel már a helyzet drámai voltát, s fejtette ki, mit kellene tenni azért, hogy úgymond európaibb legyen Magyarország – jelentsen ez bármit. És tényleg lehetne, kellene ezért lelkesedni! Csak mintha a cselekvésnek nem lennének meg a személyi, a gazdasági, mi több – s lehet, hogy ez itt a legfontosabb, mint ahogy Mohács óta mindig – a nemzetközi feltételei. Hiszen Magyarország, ha úgy tetszik, Közép- és Kelet-Európa továbbra is a nagyhatalmak küzdőtere, ahol a csodás jövő ígéretével kábítják a népeket a komprádor elit közreműködésével. Az előválasztáson azért én is részt veszek majd. Legföljebb befogom az orrom, amint ezt már néhányszor megtettem. Mert nehogy ezen múljék már… #

Bekiáltás blog