Posted by Dobozi István
>Biden Trump konfrontációs, feltartóztatási stratégiáját fogja követni Kínával szemben, de más módszerekkel. Könnyen hidegháborús szintre ugorhat a konfliktuspotenciál az értékalapú, Kínát szövetségi rendszerekkel körbekerítő washingtoni külpolitikával.
Barack Obama volt amerikai elnök még hivatali idejében úgy hivatkozott magára mint az Egyesült Államok első „csendes-óceáni“ elnöke. Az obamai/bideni nemzetbiztonsági stratégia akkor még a szelíd hangnemben beszélt az ázsiai nagyhatalomról: „Az Egyesült Államok üdvözli a stabil, békeszerető és prosperáló Kína felemelkedését. Bár országaink között van ugyan versengés, Amerika elutasítja a konfrontáció elkerülhetetlenségét.”
Peking katonai célokat szolgáló mesterséges szigetépítéseivel, a szabad tengeri hajózást és légi közlekedést korlátozó intézkedéseivel, valamint unfair kereskedelempolitikai lépéseivel szemben az Obama/Biden-kormány elnéző, sokak szerint túlzottan puha volt, ami növelte Peking geopolitikai „rámenősségét.”
Súlyos trumpi örökség
A Trump-kormány nemzetbiztonsági stratégiájában Kínát illetően az éles szembenállás dominált: „Kína mint feltörekvő, revizionista hatalom abban érdekelt, hogy erodálja az USA biztonságát, gazdasági prosperitását és az amerikai értékekkel, érdekekkel szembeni világot alakítson ki.”
Trump elnök a kétoldalú kapcsolatok valamennyi szféráját érintő, egészpályás letámadást indított Peking ellen. Kezdődött a világgazdaság „legvéresebb” vámháborújával, amely a Kínával szembeni méretes külkereskedelmi mérlegdeficit lefaragását célozta. Washington fokozta a Kínával szembeni csúcstechnológiai, beruházási, tőkepiaci és oktatási korlátozásokat. Többszáz kínai céget tettek nemzetbiztonsági fekete listára. Kínai cégeket – köztük olyan óriásokat, mint a China Mobile és China Telecom – kitiltottak a Wall Streetről.
A katonai feszültségben is szintemelkedés történt. A Trump-kormány jelentős fegyverszállítási programot hagyott jóvá Tajvan javára, s diplomáciailag Pekinget irritáló gesztusokat tett Tajpej irányában. Peking erre fokozta a Tajvanra gyakorolt katonai, diplomáciai és gazdasági nyomást, s belengette a sziget esetleges katonai hatalomátvételét. A koronavírus-járvány, az ujgur muszlimok átnevelő táborokba való internálása és a Hongkongra kiterjesztett kínai nemzetbiztonsági törvény miatt széleskörű amerikai szankciók léptek hatályba Peking ellen.
A totális támadás ellenére Kína Amerikához képest megerősödve került ki mind a trumpi négy évből, mind pedig a koronavírus-járványból. Az IMF adatai szerint – vásárlóerőparitáson mérve – az amerikai és a kínai GDP 2016-ban még egyforma volt, de 2020-ban a kínai GDP már 16 százalékkal az amerikai fölé kúszott. Kína összehasonlíthatatlanul jobban kezelte a járványt is: kevesebb mint ötezer COVID-halott, szemben a hatszázezer fölötti amerikai áldozattal.
Trump korszerűtlen vámháborúja a vártnál sokkal kisebb gazdasági kárt okozott Kínának. A kínai összexporton belül az USA részaránya már csak tizenhét százalékot tesz ki. Trump elnök nem látta be, hogy a Kína büntetését célzó pótvámokat Amerika végső soron saját magára rótta ki. A magas vámok miatt évente több mint 600 dolláros veszteség éri mindegyik amerikai családot. Elmaradt a feldolgozóipari reneszánsz, az amerikai multik nem tértek haza Kínából. Trump Fehér Házból való távozása napján a kétoldalú kereskedelmi hiány nagyobb volt, mint négy évvel korábban.
Ráadásul Kína a katonai korszerűsítést illetően is több területen utolérte vagy megelőzte az Egyesült Államokat. Ide tartozik a haditengerészet, a földi indíttatású, hagyományos rakéták, integrált légvédelmi rendszerek, amelyek nélkülözhetetlenek a kelet-ázsiai katonai hegemónia megteremtéséhez. A katonai űrprogram is rohamtempóban fejlődik. 2018-ban 38 kínai mesterséges holdat lőttek fel a 34 amerikaival szemben. Világszenzációt váltott ki egy kínai űrrobot világelsőkénti landolása a Hold sötét oldalán. A múlt hónapban első kísérletre sikereresen landolt Kína első robot űrhajója a Marson. Szinte egyik napról a másikra Kína lett Amerika új kihívója az űrben.
Biden Kína-stratégiája – még alakulóban
A világpolitika legfontosabb kétoldalú kapcsolatrendszerében Biden elnök közel hidegháborúra emlékeztető állapotokat örököl elődjétől. Az amerikai közvélemény és mindkét politikai párt éles Kína-ellenessége miatt a trumpi örökség meg fogja kötni az új elnök kezét.
Már Biden és külpolitikai stábja választási megnyilatkozásai azt sugallják, hogy a trumpi konfrontációs/feltartóztatási stratégiában nem lesz alapvető módosulás, de az módszerek változni fognak. Antony Blinken, az új külügyminiszter Kínát illetően meglepően elismerően beszélt a Trump-kormány Kína-stratégiájának alapelveiről. A bideni külpolitikai és nemzetbiztonsági stáb által hangoztatott „keménység” azonban még nem stratégia. Az új kormány számára az igazi kihívás egy olyan koherens Kína-stratégia kidolgozása és megvalósítása lesz, amely egyensúlyba hozza a gazdasági, diplomáciai, ideológiai és katonai érdekeket, hogy azok egymást kiegészítve a hallgatólagos stratégiai célt szolgálják: Kína világméretű gazdasági és geopolitikai nyomulásának feltartóztatását. Paradox módon stratégiai versenytársként a két ország ország úgy néz farkasszemet egymással, hogy közben egymás legfontosabb kereskedelmi partnerei.
Értékalapú külpolitika
Biden értékalapú külpolitikáját – részben a Demokrata Párt megerősödött progresszív szárnyának nyomására – ki fogja terjeszteni Kínára, amelyet „csúcstechnológiájú autoritarianizmusnak” nevez. Jake Sullivan, nemzetbiztonsági tanácsadó véleménye alapján „Kína végső soron komolyabb ideológiai kihívást jelenthet, mint amilyen a Szovjeunió volt, mivel szuperhatalmi státuszba való emelkedése világszerte bátorítja az autokratikus tendenciákat.” Az amerikai demokrácia mostani válságszerű állapotában azonban az értékalapú külpolitika hitelességének nyilvánvaló korlátai vannak. Az amerikai társadalmi zavarokra, valamint a belső terrrorizmus drámai aktivizálódására hivatkozva a kínai vezetés könnyen Biden fejéhez vághatja: a demokrácia és morális értékek dolgában Amerika ne leckéztessen másokat, söpörjön először a saját háza előtt.
Tévesek azok a washingtoni vélemények mindkét pártban, miszerint Kína még a Szovjetuniónál is nagyobb ideológiai kihívást jelent, mivel Szi Csin-ping kínai elnök meggyőződéses kommunista, totalitariánus ideológus, aki az egész kínai rendszert a hagyományos marxista-leninista elvekre építi fel. Arról az országról mondják ezt kiszámított túlzással, amelynek gazdaságában 80 százalékos a magánszektor aránya és a Kínai Kommunista Pártnak több mint száz olyan tagja van, aki egymilliárd dollár fölötti vagyonnal rendelkezik. Hogyan határozza meg Kína hivatalosan a politikai rendszerét? „Szocializmus kínai jellegzetességekkel.” Ám ez a pártkongresszusoknak és iskoláknak szóló jellemzés. A párt gyakorlati tevékenységét a pragmatizmus vezérli a bel- és a külpolitikában egyaránt. A „szocializmus kínai jellegzetességekkel” nem szerepel Peking exportlistáján. Kína mindenekelőtt ipari túlkapacitásának külföldi értékesítésében és világexportőri elsőbbségének megtartásában érdekelt.
A Trump-kormány kész helyzet elé állította a Biden-adminisztrációt azzal, hogy népírtásnak (genocídiumnak), emberiség ellenenes bűncselekménynek nyilvánította a kínai kormánynak a muszlim vallású ujgur kisebbséggel szembeni bánásmódját Hszincsiang tartományban. Antony Blinken és Robert O’Brien már a Biden-kormány hivatalba lépése előtt elismerte a genocídium tényét. Ezt követően a Biden-kormány szankciókat vetett ki a genocídiumért felelős hivatalos személyekre és a kényszermunkából hasznot húzó cégekre.
Nemzetbiztonsági stratégia
A Fehér Házban már javában készül a bideni nemzetbiztonsági stratégia. A nemrég közzétett „ideiglenes irányelvek” betekintést engednek a később Kongresszus elé terjesztendő, végleges stratégia prioritásaiba. Washington az autokratikus, regionális és globális hegemóniára törekvő Kínát tekinti az egyedüli „stratégiai versenytársnak”, amely együttes gazdasági, katonai és technológiai erejével hosszú távú kihívást intézhet a fennálló nemzetközi rend és az Egyesült Államok alapvető biztonsági érdekei ellen. (Az „irányelvek” Oroszországot – leértékelően – csupán „destabilizáló, romboló, felforgató” erőként említi, s nem globális, stratégiai kihívóként.)
Egységfront Peking ellen
Washingtonban elismerik, hogy a rohamosan erősödő és világszerte mind erőszakosabban nyomuló Kínát csak a szövetségesekkel összefogva lehet feltartóztatni és megregulázni. Az új amerikai kormány már felhívott a Peking-ellenes, washingtoni vezetésű „egységfront”, „demokrácialiga” létrehozására.
Trump Kína-ellenes szólóakciói helyett Biden Amerika fő szövetségeseinek egységbe kovácsolásával kíván föllépni Peking ellen. Washington „demokrácia ligát” emleget, amely az USA mellett az EU-ból, Kanadából, Japánból, Dél-Koreából és Ausztráliából tevődne össze. Biden erősíteni fogja az amerikai vezetésű biztonsági együttműködést az „ázsiai NATO“-nak nevezett QUAD-csoporton belül, amelynek Japán, Ausztrália és India a többi tagja, s tevékenységük eddig főként az Indiai-óceánon végrehajtott közös hadgyakorlatokra korlátozódott. A Kínával fenntartott szoros gazdasági kapcsolatok miatt valószínűleg mindhárom ország korlátok közé fogja szorítani részvételét Washington Kína-ellenes, feltartóztatási stratégiájában. Peking ellenséges szövetkezésként kezeli ezeket az amerikai terveket. Növelni fogja a két ország közötti katonai feszültséget az is, hogy a „szabad hajózás” biztosítására hivatkozva Washington megerősíti az amerikai haditengerészetet a Dél-kínai-tengeren és a Tajvani-szorosban.
Az Európa-barátnak tartott Biden-kormány jelezte, hogy Kína kereskedelmi praktikái ellen csak összehangolt transzatlanti fellépés lehet hatékony „Amerikával az asztalfőnél.” Könnyen lehet azonban, hogy a bideni szövetségi politika éppen ebben a kérdésben fogja az első jelentős kudarcát elszenvedni. Az érdekek ugyanis divergálnak az Atlanti-óceán két partján. Bár az EU is csökkenteni akarja Kínától való függőségét a kritikusan fontos, sebezhető értékláncokban (gyógyszerek, orvosi műszerek, telekom stb.), Brüsszel, Párizs és Berlin nem kíván élesen Amerika és Kína között választani. Azt különösen nem akarják, hogy a két szuperhatalom közötti hegemóniaharcban olyan amerikai stratégiai akciókba rángassák bele őket, amelyek pusztán Kína gazdasági és technológiai feltartóztatását, gyöngítését célozzák. Macron francia elnök mondta: „A Kína elleni nyugati összefogás kontraproduktív lenne és a lehető legnagyobb konfliktusok kialakulásának lehetőségét hordozná magában.” Macron jól látja, hogy a Pekinggel szemben ellenséges blokként fellépő Nyugat aligha nyerhetné meg Kínát a globális problémák (klíma, járványok stb.) együttes kezeléséhez.
Van ebben az európai felfogásban szűkkeblű merkantilizmus? Van. Az EU-s országok export-orientáltsága sokkal magasabb, mint az amerikai gazdaságé. Tavaly már – az USA-t lekörözve – Kína lett az EU legfontosabb kereskedelmi partnere. Minden harmadik német autó Kínában talál vevőre. Előre borítékolhatók az amerikai kritikák a német geo-gazdasági nacionalizmusról és hogy az európaiak számára többet jelent a nagy kínai piac, mint Tajvan függetlensége, a szabad hajózás a Dél-kínai-tengeren vagy az emberi jogok Kínában. Jelentős tehát a transzatlanti konfliktuspotenciál, amit előrevetített már az is, hogy Brüsszel decemberben mérföldkőnek számító beruházási egyezményt kötött Pekinggel, sutba dobva Biden előzetes egyeztetésre vonatkozó kérését. (Az Európai Parlament ugyanakkor – emberjogi okokra (ujgurhelyzet, Hongkong stb.) hivatkozva – befagyasztotta az egyezmény ratifikálását.)
Búcsú a vámháborúnak?
Keveset lehet tudni Biden elnök várható kínai kereskedelempolitikájáról, azonkívül, hogy mélyen helytelenítette, „meggondolatlannak”, „kiszámíthatatlannak” és „károsnak” tartotta Trump Peking elleni vámterrorját. Arról nem is beszélve, hogy a büntetővámok homlokegyenest beleütköztek a nemzetközi kereskedelmi jogba, súlyosan megsértve a „legnagyobb kedvezmény elvét”, ami miatt a Világkereskedelmi Szervezet el is marasztalta Washingtont.
A stratégiai cél – Kína világgazdasági nyomulásának fékezése – marad, de az eszközök változnak. Lesz-e tartós békekötés az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban? Erre nem fogadnék nagy tétben. Joe Bidennek a Foreign Affairsben tavaly megjelent külpolitikai platform-cikkét akár Donald Trump is írhatta volna: „Az Egyesült Államoknak keménynek kell lennie Kínával szemben. Ha engedjük, Kína továbbra is ellopja az USA és vállalataink technológiáját és szellemi tulajdonát. És folytatni fogja az állami cégek támogatását, hogy azok tisztességtelen előnyhöz jussanak, és dominálhassák a jövő technológiáit és élenjáró iparágazatait.” Biden elnök csökkenteni fogja Amerika Kínától való kereskedelmi függőségét, különösen azokon a területeken (félvezetők, telekommunikáció, orvosi műszerek, gyógyszerek stb.), ahol a nagyarányú kínai piaci jelenlét nemzet- és közegészségbiztonsági kockázatokat vet fel. Kérdéses azonban, hogy Biden miképpen tudja nagy számban rávenni a magáncégeket nemzetközi szállítási láncaik Kínát elkerülő átszervezésére. Washington csupán részleges sikerben reménykedhet. A két ország között felfokozódott protekcionista légkörben az amerikai kiskereskedelmi piacnál nagyobb kínai belső piac ellenállhatatlan vonzerő az amerikai multik számára, amelyek az USA-ból származó export helyett egyre inkább a Kínába telepített gyáraik révén elégítik ki a helyi keresletet. A GM már több járművet értékesít Kínában, mint otthon és a kínai piac nélkül életképtelen lenne, csakúgy, mint a Ford, a Boeing és a Nike.
És mit csinál majd Biden a kínai árukra ráhúzott, magas trumpi vámfallal, amelyet öngólnak nevezett? Valószínűleg induló tárgyalási tőkének fogja használni: ütemezett vámlebontás hiteles kínai reformokért cserébe. Korántsem borítékolható azonban, hogy Peking kész lesz a sikeresnek tartott gazdasági modelljének alapelveit érintő alkura, miközben a kínai növekedési modell az export erőltetése helyett egyre inkább a belső piacot részesíti előnyben.
A keményvonalasnak bideni Kína-politika nagy bizonytalansága, hogy meg lehet-e így nyerni Pekinget az olyan globális kihívások együttes kezeléséhez, mint a klímaváltozás, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása, a nemzetközi egészségbiztonság, illetve a világkereskedelmi rendszer reformja, amelyeket Biden kiemelt amerikai céloknak tekint. Nem lesz könnyű ezekről Hszi Csin-ping elnökkel alkudoznia, akit még elnöksége előtt gazembernek (thug) nevezett. Donald Trump legalább a barátjának szólította a kínai vezetőt.
A szerző a Világbank egykori vezető közgazdásza