Az elitek privát küzdelme folyik

Béndek Péter
>Az ellenzéki gondolkodásban két pozíciót látok: az egyik az utóbbi tíz, a másik az utóbbi harminc évet perhorrekszálja, de egyformán megragadnak a politikai felszínen, a magyar rendszerváltás különböző fázisait az “elitek” privát küzdelmeként élve meg és — sajnos — így is akarva meghaladni.
Ezzel paradox módon igazolja, hogy a legutóbbi ún. rendszerváltás — ami egyébként sokkal jobban belesimul az utóbbi évszázadba, mint a hiedelem tartja — ezeknek az “eliteknek” a kudarca a szoci átmentőktől, Antalltól, Kistől, Sólyomtól értelemszerűen a mai maffiaállamig: kudarcuk az ország népének és kultúrájának nem ismerete, a transzformációs stratégia hiánya, az önhittségük (nyugodt erő meg tudjukmerjüktesszük, nos, egyik sem) és egyre inkább a demoralizálódásuk miatt.
30 éve még mai szemmel elhanyagolható inkompetencia kellett a modernizáció kisiklatásához, de ezek folyamatosan kumulálódtak, amíg mára elérkeztünk a szándékosan bűnös politika korába.
Mindent összevetve a maga idejében és helyén az “elit” kritikus tömege rendre könnyűnek találtatott — de ebben semmi különös nincs ezen a tájon. Mindig így volt, mióta eleink elkezdték elveszegetni az országot. Különösen bosszantó ez a legutóbbi nemzeti képtelenség amiatt, hogy olyan csatornaszínvonalú, már “bizonyított” témák mozgatták, mint a fajelmélet (pro és kontra) és a közpénzen vett élősködés.
A magyar politikai társadalom máig — ezer éve, vagy nagyobb relevanciával: kétszáz éve — csökevényes állapotban van, kulturális, gazdasági, politikai és erkölcsi tévelygésében a nemzetet öngyilkos zsákutcákba kergeti: egyszóval ez messze nem csak “elitek” dolga és a feladat megfelelő poentírozása nélkül a 2022 uáni politika is gyenge lesz a kilábaláshoz, akár Orbán, akár egy anti-Orbán nyer.