Nemváltás ment-e végbe a MÚOSZ élén?

Posted by

Zöldi László
>A címbeli rövidítés mögött a Magyar Újságírók Országos Szövetsége rejlik, a hivatásos tollforgatók legrégibb szervezete. Sokáig az egyetlen volt. A rendszerváltás után azonban világnézeti és felekezeti alapon is alakultak szervezetek a nyilvánosság képviselőiből. Akikkel egyébként jő kapcsolatot alakított ki a MÚOSZ, ennek eredménye a közös sajtóetikai szabályzat és néhány ugyancsak közös érdekvédelmi akció is.
E sorok írója a MÚOSZ 3333. tagja. Amióta beléptem, idestova fél évszázada, azóta sokan meghaltak, vagy más okból morzsolódtak le, például azért, mert megalakult a többi újságíró szervezet is. De aligha tévedek nagyot, ha a jelenlegi létszámot úgy háromezer körülire becsülöm. Az újságíróként dolgozók száma nagyjából tízezerre tehető, vagyis a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nemcsak a legrégebbi, hanem a legnépesebb szervezet is. Változtatásra szorul, ennek digitális megnyilvánulása volt a múlt szombaton lezajlott online szavazás. Az új elnök egy többszörös főszerkesztő lett. Az első nő, aki lehetőséget kapott arra, hogy megszabhassa a működés irányát és tartalmát.
Az a benyomásom, hogy a MÚOSZ működtetésében két ingatlanüzlet határozta meg az állami támogatást nélkülöző szervezet rendszerváltás utáni történetét. A Balaton déli és északi partján volt egy-egy üdülője, amelyeket kedvezményes áron vehettek családostul igénybe az újságírók. Sokunk szemében a szakmai szervezetnek leginkább ez kölcsönzött vonzerőt, amely azonban lassacskán elenyészett. A kétségkívül szorult helyzetben lévő elnökök először a széplaki üdülőtől szabadultak meg, hogy fenntarthassák a csordogáló tagdíjakból tengődő szervezetet. Aztán napjainkban a tihanyitól is megváltak. Azért zajlottak az elnökválasztási kampányok, hogy melyik csapat költhesse el a széplaki milliárdokat és a tihanyi 900 milliót.
Nem föltétlenül arra, ami szem-szájnak ingere. Ennél jóhiszeműbben csak annyit feltételezek az elnök-jelöltekről, hogy az foglalkoztatta őket, milyen (mennyire értelmes) célokra költik a korántsem jelentéktelen összegeket. Kocsi Ilona, az újdonsült elnök sikere nem is annyira a nevének és a nemének szól. Annak inkább, hogy gazdasági újságíró. Ezzel magyarázható, hogy egyelőre nem várok tőle többet, mint hogy gatyába rázza az anyagi és menedzselési gondokkal küszködő MÚOSZ-t. Aztán majd meglátjuk, vajon sikerül-e irányt szabnia. Vagy legalábbis megfiatalítania az elöregedett szervezetet.

Médianapló, 2021. május 31.

Címkép: Az eladott tihanyi üdülő