Fizetett álhírek

Posted by

 Szele Tamás

>Örömmel számolhatok be arról, hogy szovjet, bocsánat, orosz tudósok felfedezték az álhírek terjesztésének tökéletes és törvényes módszerét. Felfedezhettek volna mást is, de szemmel láthatóan főként ezzel foglalkoznak, ez a főcsapás iránya náluk: mindenesetre az első kísérlet kudarcot vallott, annak dacára, hogy működnie kellett volna.

szerebrjanszkaja2.jpg
Julija Szerebrjanszkaja

Nos, Micsurin elvtársnak sem sikerült elsőre a királykobra és a sündisznó keresztezésével szögesdrótot előállítania, a technikai részleteken esetünkben is akad még némi munka, de a szisztéma akkor is sokat ígér. Arról van szó ugyanis, hogy az álhírt akkor lehet a legbiztosabban terjeszteni, ha meghirdetjük. Ezt persze a bolond is tudja, azt már kevésbé, hogy nem minden hirdetés tűnik első látásra hirdetésnek.
Van egy szürkezóna ugyanis a nyilvánvaló reklámok és a reklámmentes írások között, ez a PR-anyag. Szükség hívta életre: rendszerint olyan dolgokat hirdetnek efféle „cikkekben”, amiket nem lehet két-három mondatban leírni, annál bonyolultabb vagy sokoldalúbb a szolgáltatás, például az utazási irodák folyamodnak nagyon gyakran ehhez a módszerhez. Nem tagadom, én is jártam már így Velencében: este indultunk a busszal, reggel érkeztünk, nappal a várost jártam, este fordult vissza a busz, másnap délelőtt már írtam is, miszerint Velence szép és érdemes odalátogatni, akár egy napra is. Ami nem is volt hazugság, azt azért nem írtam bele viszont, hogy a buszon aludni képtelenség, olyan kényelmetlenek az ülések… én ezért egy fillért sem kaptam, kaptam viszont az utat, ettem Velencében egy pizzát az utcán, állva, ittam egy sört, egy kávét a saját költségemre, tényleg alig került ötször-nyolcszor többe, mint Pesten, pedig a sör magyar Dreher volt. Szóval, esetemben mindenki jól járt, én láttam a la Serenissimát, az utazási iroda kapott egy kis promóciót, aztán mindenki kialudta magát.
Ez tehát törvényes, bevett módszer, igen hosszú ideje alkalmazzák. Korrektebb médiumok külön jelzik, ha egy írás ilyesféle, fizetett vagy barterezett promóció, régebben egy „x”-szel szignáltuk az ilyent, manapság valahogy eltérővé teszik a többitől és másként jelzik, hogy ez üzleti közlemény, a 444-en például minden ilyen alá azt írják, hogy szerzője Promó Ottó. Ártatlan dolog ez, néha még hasznos is. A legszelídebb formája az volt, mikor könyvkiadóktól kaptam köteteket, hogy írjak róluk ismertetőt – és megtarthattam a könyveket. Nem kaptam sokat, az igaz. Akkor most lássuk, milyen az, amikor ez nem ártatlan, hanem nagyon is vétkes.
És ne a propagandasajtót vegyük elő, az ő esetük világos: náluk a megrendelő a mindenkori hatalom, és minden írásuk PR-cikk.
Azt nézzük, ami elvileg nem ilyen: a tudományos blogok, vlogok világát. Ezeket nem mindig követik milliós tömegek, bár a mostani, járványos időkben az is megesik, de ezekben is létezik a PR-anyag vagy a „termékelhelyezés” jelensége, nekik is meg kell élni. Viszont mi van, ha a termék álhír, hazugság, propaganda, dezinformáció?
Van az a pénz, amiért azt is el lehet helyezni?
Nem mindig és nem mindenhol.
Alig egy hete kezdett dagadni a botrány, amikor Leo Grasset, a YouTube-on 1,2 millió követővel rendelkező francia tudományos blogger jelezte: fura levelezésbe bonyolódott, abban sem biztos, hogy kivel. Egy Fazze nevű marketingcég vette fel vele a kapcsolatot, ilyen PR-anyagok közlése ügyében. Rendben van, mit parancsol a kedves vendég? A kedves vendég azt parancsolta volna, mint a Szabad Európa írja, hogy „Készítsenek és posztoljanak olyan videókat a YouTube-ra, az Instagramra és más platformokra, amelyekben bírálják a Pfizer/BioNTech-vakcinát.”
Nem kevés pénzért, természetesen. Még utasításokat is adtak a megkeresésben, mint az a Meduza orosz tényfeltáró lap nyomozásából kiderült:„Nem egy termék reklámozásáról beszélünk – pontosította a levél írója –, csak meg kell adnia ezeket az információkat a kedvenc közösségi hálózataiban.”
A Grasse által a Meduzával megosztott további levelezésből kiderül, hogy az „érdekes információ” a koronavírus elleni vakcinákra vonatkozik – sőt, kifejezetten az európaiak által elérhető Pfizerre és AstraZenecára. A bloggert arra kérték, hogy osszon meg előfizetőivel egy rövid videót, amely több állítást tartalmazott arról, hogy a Pfizer-vakcina injekciói az AstraZeneca-hoz képest háromszor gyakrabban vezetnek a beoltottak halálához – és állítólag a mainstream média elrejti ezeket az információkat. Az angol nyelvű feladatmeghatározásban, amelyet Leo Grasse megosztott a Meduzával, az első bekezdés egy figyelmeztetés: „FIGYELEM: ne használja a „reklám” vagy a „szponzorált videó” szavakat a bejegyzéseiben! Úgy kell kinéznie, mintha saját ajánlása lenne a közönség számára. Úgy mutassa be az anyagot, mintha a téma személyesen érdekelné, és megosztaná önálló véleményét erről.”
Hát, ennek már a nyaka is véres. Ez nagyon büdös… Még azt is hozzátették, hogy észszerű kereteken belül a pénz nem számít. Grasse már szabadult volna, szegény, érezte, hogy csapda ez – úgy sikerült kiugrania az üzleti tárgyalásból, hogy mikor a Fazze képviselője leszögezte: az ő cégük is csak közvetítő, a valódi megrendelő névtelen kíván maradni, Grasse arra hivatkozott, hogy az ilyesmit szigorúan tiltja a YouTube szabályzata.
Kapott efféle ajánlatot Németországban a jelentős követőtáborral rendelkező közösségi média-influenszer, Mirko Drotschman is, ő is kihátrált az üzletből, mert, ahogy a kínai mondja: „pompás hely a Császár kertje, csak nem jó soká lakni benne”, akármilyen sok is az orosz szolgálatok pénze, nem jó elfogadni, mert előbb vagy utóbb tüdőgyulladást kap az ember a hideg ólomtól.
Azt már tudjuk, hogy kik utasították el a veszélyes ajánlatot, azt soha nem is fogjuk megtudni, kik fogadták el – ugyanis, ha volt eszük és az utasítások szellemében jártak el, amúgy is átfogalmazták a rájuk bízott üzenetet a maguk nyelvére. Mindenesetre gyanús minden orgánum, ahol az elmúlt hétben rágalmak jelentek meg a Pfizerről és az Astra Zenecáról, és jobb ha tudják: aki egyszer elfogadta a cservonyecet a cár atyuskától, azon túl mindig el kell fogadja majd, egész életében. Aztán, hogy mennyire lesz hosszú ez az élet, az már sok mindentől függ.
De ki állhat a Fazze mögött?
Nyomozott utána a Szabad Európa is a Meduza is, mindketten arra jutottak, hogy a szálak Julija Szerebrjanszkaja üzletasszonyhoz vezetnek, aki korábban az Egységes Oroszország kormánypárt veterán politikai kampány- és rendezvény-szervezője volt, sőt, Dmitrij Medvegyev stábjában dolgozott – eredetileg diplomás matematikus és televíziós szakember. Most azonban az Orosz Kezdeményezés nevű szervezet vezetőjeként irányította ezt a lejárató, dezinfomációs kampányt: mi ez az Orosz Kezdeményezés? Ez egy emigráns oroszokat egységbe hívó szervezet, melynek alapelve:
„Az oroszajkúak globális uniója, amely segít az embereknek fenntartani kultúránkat, adekvát módon képviselni hagyományainkat, társadalmi eredményeinket, szemben azzal, hogy a haza torz képét közvetítsék, bárhol is legyenek.”
A mondat első fele ártatlan, a másodikból látszik azonban: propagandaszervezettel van dolgunk, nem hagyományőrzőkkel, ugyanis a „haza képéről” ők mondják meg, mikor torz, mikor nem az – ők meg azt mondják, amit üzennek nekik a Kremlből.
Ezt a mostani ügyet bonyolult céghálón keresztül szervezték, melyet most nem ismertetnék terjedelem híján, legyen elég annyi, hogy mesterien szőtték meg, több szála is szó szerint a semmibe vezet, az a csoda, hogy a sajtónak sikerült eljutnia Szerebrjanszka asszonyhoz. Akinek hivatalosan nincs kapcsolata az orosz szolgálatokkal, de kacskaringós életútját nehéz volna elképzelni anélkül, hogy ne volna neki legalább közepes rangja valamelyiknél.
Hát, ez a kísérlet – részben – megbukott, dekonspirálódott. Talán jó is, hogy csak részben, mert így biztosak lehetünk abban, hogy ha valahol azt olvassuk, miszerint a Pfizer háromszor gyakrabban okoz halálos mellékhatást, mint az Astra Zeneca és a Sputnik V-nek pedig nincsenek is mellékhatásai, akkor tudhatjuk: azt az orgánumot már megvette Moszkva, azt már csak írják latin betűkkel, de cirillel gondolják.
Gyümölcséről ismerjük meg a jó fát, mondja az Írás és igaza van: tartalmáról pedig az igaz cikket. Most, amikor mintha kifele tartanánk a világjárványból – habár akármi közbejöhet még! – megmutatkozik: egyes nagyhatalmak valósággal maguknak követelik a „világ megmentője” címet. Kína is, Oroszország is elvárja, hogy nekik köszönje meg az emberiség a gyógyulást, pedig hát sem egyik, sem másik önkényuralmi rendszer (és mindkettő erősen nacionalista nemzetállam) nem nevezhető ki egyedüli győztesnek a koronavírus felett. Amint nem mondhatunk olyant, hogy „Orbán Viktor ledöfte a vírust”, mert a fejünkre szakad a födém kínjában, olyant sem mondhatunk, hogy „Kína vagy Oroszország aratott diadalt a gonosz kórokozó fölött”. Ők is dolgoztak a saját vakcináikon, mások is, mindenki előállított valamit. Melyik jobb, melyik rosszabb, melyik ilyen, melyik olyan, de valamennyire mindegyik hatásos.
Hatalmas esélye lett volna ez a világjárvány az emberiségnek arra, hogy a tudományos kutatások rúgják fel a köz érdekében az ország-, állam- és szövetséghatárokat, végre közösen cselekedjenek a szakemberek – és ez megnyitotta volna az utat a későbbi világméretű kooperációk előtt is.
Nem így történt: inkább nemzetállami keretek között indultak meg a fejlesztések, egymás elől is titkolózva. Holott nem atombomba a vakcina, amit a fejünkre dobhat a konkurencia, ha előbb készül el vele, mint mi – ha ők dobják le először az oltást, az is jó nekünk, ha mi, az is, csak anyagi különbség van a kettő között. Most már akárhogyan is lesz, az eldőlt: a mai politikai rendszerek nemzetállami korlátaik miatt nem alkalmasak univerzális jelentőségű, tehát tudományos vagy kulturális ügyek irányítására.
A politikusok maradjanak meg a saját szemétdombjukon, kapirgáljanak rajta, kukorékoljanak a tetejéről akár: de a mindenki számára fontos, dolgokba ne szóljanak bele. Kofák ezek, nem népvezérek.
És úgy is viselkednek, mint a kofák.
Most is egymás portékáját szapulták.
Így tessenek hinni az oltásellenes propagandának: moszkvai vagy pekingi áru az, még ha angolul, németül vagy magyarul is kínálnák.

Címkép: Covid emlékmű Uruguayban