Patrióta vagy Partizán?

Posted by

Zöldi László
>Rákay Philipet az egyik rosszmájú értelmezője „phüggetlen” médiaszemélyiségnek nevezte. A Patrióta tegnapi adásában az ellenzék előválasztási folyamatát értelmezte a kormánypárti véleményformáló. Az ugyancsak tegnap megjelent Mandiner-interjúban pedig kifejtette: „Szeretnénk felhangosítani a patrióták hangját a Facebookon.” Így jutott el kéretlenül hozzám is.
Egy telexes elemzésből tudható, hogy április 25. és május 24. között a Rákay-műsort működtető Megafon-alapítvány 9,4 millió forintnyi hirdetési pénzt fizetett a közösségi oldalnak. Eme összegbe még nem tartozott bele a május 28-i Patrióta. Azt is a műsorvezető fogalmazta meg a gondosan időzített interjúban, hogy „Nem esik nehezemre a magam nyelvi eszközeivel ostorozni a szemforgató, ballib bandát.” Ehhez képest tegnap meglepően visszafogottnak hatottak a nyelvi eszközei. Ostorozás helyett inkább elemzésre szánta el magát. Aminek magyarázatát abban vélem fölfedezni, hogy az előre megírt és a súgógépről gyakorlottan felolvasott szövegek nem alacsonyították le, nem alázták meg azt a fránya ellenzéket.
Valószínűleg azért nem, mert korántsem a kormánypárti szavazók kemény magjához szóltak. Rákay a Partizán első adásában újabb szavazókat akart megnyerni a YouTube-ot és a Facebook-ot előnyben részesítők százezreiből. Leginkább persze a fiatalok közül, akiknek körében rosszul áll a Fidesz. A jóindulatú feltételezés szerint tegnap a kormánypárti publicista elmagyarázta azt, amit maga sem ért. A rosszabb indulatú szerint a hangharapásokkal (ellenzéki politikusok „önleleplező”, saját hangon elmondott szavaival) tarkított és alapos dokumentációs tevékenységet sejtető információk halmaza valós tények ügyes csúsztatása. De vajon meggyőző-e?
Az okfejtési kísérletet eddig 29010-en hallgatták. 3,2.ezren fogadták tetszéssel és 1,7 ezren ellenszenvvel. A médiafogyasztókat megosztó műsorhoz 1189 hozzászólás érkezett, és 5,3 ezren iratkoztak fel rá. E számok inkább arról árulkodnak, hogy a kormány közeli alapítvány milliós anyagi befektetése egyelőre nincs arányban a hatással. Ami pedig a bejegyzés címében említett Partizánt, Gulyás Márton irreguláris vállalkozását illeti, az a hátránya, hogy kétszer terjedelmesebb, mint a reguláris Patrióta. Műsorvezetőként azonban előbbre tart. Immár több adás után az a benyomásom, hogy nemcsak kormánypárti, hanem ellenzéki beszélgetőpartnerei is számíthatnak kínos kérdésekre.
Ebből arra következtetek, hogy ellentétben Rákay Philippel, ő nem phüggetlen, hanem független véleményformáló.

Tíz mondat Rákay Philiptől

Alakul a parízer- és farhát-koalíció. (Facebook.com, 2021. február 23.)

A Fidesz a legkevésbé előnyös arcát mutatva is ezerszer különb, mint a szörnykoalíció. (Magyar Nemzet Online, 2021. március 17.)

A reformkommunisták összebútoroztak a reformnácikkal. (Magyar Nemzet Online, 2021. március 17.)

Rákay Philip önmagában nem atomfegyver. (Magyar Nemzet Online, 2021. március 17.)

Karácsony Gergely nem más, mint Gyurcsány kesztyűbábuja. (Facebook.com, 2021. március 18.)

/Fekete-Győr Andráshoz/ Jól figyelj, FeGyőr, hátha megérted! (Facebook.com, 2021. március 19.)

Egy olyan terepen, ahol ők eddig kvázi egyeduralkodók voltak, pár hónapja megjelent egy patrióta hang. (Facebook.com, 2021. április 19.)

A Megafon nem állami pénzből, hanem adományokból gazdálkodik. (Mandiner.hu, 2021. május 28.)

A lelkiismeretem küldött, s a hazám miatt tértem vissza. (Mandiner.hu, 2021. május 28.)

Index-Telex-444 tengely. (Patrióta, 2021. május 28.)

Médianapló, 2021. május 29.