Jankovics Marcell, az ember

Posted by
Gábor György
>Mai hír, hogy meghalt Jankovics Marcell.
Akkor hát elmesélek valamit.
Még nem ismertem őt személyesen, de minden Könyvhéten láttam: nem voltak közös barátaink, ismerőseink, így hát mindketten más könyvsátrak előtt üldögéltünk, s másokkal tereferéltünk.
2000-ben vagy 2001-ben ismertem meg személyesen, római tartózkodásom legelején. A Római Magyar Intézet hívta meg Jankovics Marcellt egy beszélgetésre, egyúttal levetítették Az ember tragédiája c. filmjét. A vetítést követő beszélgetés során én nagyon őszintén elmondtam mindazt, amit gondoltam a filmről. Most is bevallom, nem voltam elragadtatva az alkotástól, komoly fenntartásaim voltak, s ennek hangot is adtam, de a beszélgetés megmaradt beszélgetésnek: semmi veszekedés, kiabálás, őrjöngés, mindketten érveltünk, s ez így volt rendjén. A disputa olyannyira nem fajult el, hogy másnap még én ajánlottam néhány látnivalót Rómában, sőt az Intézettől kb. 40 másodpercre megmutattam neki egy címerképet, ami VI. Sándor pápa egykori szeretőjének, Cesare és Lucrezia Borgia édesanyja, Vannozza Cattanei „vendégfogadójának” (enyhe eufemizmus) falát ékítette.
Kb. 10 évvel később bekerültem az NKA könyv- és folyóirat-támogatásokról döntő kuratóriumába, s valamikor 2010-ben Jankovicsot kinevezték az NKA elnökévé. Épp ebben az időben kezdődött el a filozófusok elleni galád és aljas támadás, amelynek egyik jellemző és felettébb guszta színfoltja volt, amikor a frissen kinevezett NKA-elnökkel készített interjúban a riporter (hagyjuk a nevét!) ócskán, de a megszokott módon prejudikálva megkérdezte az új elnököt, hogy hát hiszen ott van az NKA-nál az az elvetemült liberáltolvaj Gábor György, őt ugye, ki tetszik onnan tenni? Jankovics azonban lepattintotta magáról a kérdést a kérdezővel együtt, s valami olyasfélét válaszolt, hogy meg van elégedve a munkámmal, nincsenek ilyen tervei.
Talán nem kell külön mondanom, hogy mindez mit jelentett Jankovics Marcell részéről abban az időben, a teljes lakájsajtó legfelülről irányított aljas támadásai kellős közepén.
Két nappal később, éppen valamilyen döntést készített elő a kuratóriumunk, összetalálkoztam az épületben Jankovics Marcellal. Mondtam neki, hogy beszélni szeretnék vele, amire azt válaszolta, hogy ő is, fel tudnék-e menni a szobájába? Felmentem, s az alábbiakat mondtam: miután nem szeretném terhelni az amúgy is állandó politikai támadásoknak kitett kuratóriumot, a vizsgálat lezártáig fel szeretném függeszteni a tevékenységemet. Jankovics erre azt mondta, hogy ezt meg sem hallotta: nem nektek kell bizonyítanotok, hogy ártatlanok vagytok, hanem nekik kellene, ha bűnösök lennétek. Majd folytatta: én meg azért kerestelek, mert van nekem egy könyvem, a Jelkép-kalendárium, ami egy népszerűsítő munka, ennek szeretném elkészíteni a tudományos változatát. Segítenél-e a zsidó és keresztény vonatkozású jelképek átgondolásában? Mondtam neki, hogy szívesen, s ebben maradtunk. 2011-ig volt az NKA élén, őt L. Simon László követte, akinek első intézkedései közé tartozott, hogy a kuratóriumunkat szétverte, s ezzel megszűnt a tevékenységem az NKA-ban.
Jankovics Marcellal még egyszer találkoztam valamikor, ismét a Könyvhéten. Odalépett hozzám, s kérdezte, mikor tudnánk beszélgetni egy kicsit. Végül a Vörösmarty tér környékén leültünk egy teraszra: arra emlékszem, hogy a Magén Dávidról (Dávid-csillag) kérdezett, erről beszéltem, s ennek során többek között elmondtam, hogy nem ez az ősi zsidó szimbólum, sokkal inkább a menóra, s Gershom Scholem egyik ezzel kapcsolatos írását ajánlottam figyelmébe.
Aztán többé már nem találkoztunk egymással. Pontosan tudtuk, hogy politikai és művészi ízlésünk nem azonos, de mindez kevés találkozásaink egyikén sem jelentett problémát. Minden alkalommal tudtunk egymással szót váltani az igazán fontos dolgokról: művészetről, vallásról, kultúráról.
Csak azért írtam ezt meg, mert így is lehet. Vagy már csak lehetett.
Nyugodjon békében!