Az alkománypuccs elméleti kérdései

Posted by

Jakab András gondolatairól

>Pokol Béla

>Bő évvel ezelőtt kezdtem írni a hazai médiában többé-kevésbé nyiltan pedzegetett alkotmánypuccs tervekről itt a facebook bejegyzéseimben, de szinte teljesen visszhangtalanok maradtak ezek. Most azonban már szinte nincs nap, amikor ez kimaradna a média hírekből, és az öröm ebben, hogy a valamikori SZDSZ-es jogász, mint Hack Péter, vagy zömmel balliberális jogászokkal együtmozgó alkotmányjogász, mint Jakab András is a polgárháború veszélyét hangsúlyozva szállnak szembe e tervekkel nyilatkozataikban. Egy fecske nem csinál nyarat, de a mostani felbolydulás e téren már egész “fecskerajt” jelent, és ez előrevetíti, hogy a választásig ez már téma marad. Így hadd álljon itt ismét a tavaly márciusban tett bejegyzésem erről.

****************************************
Államcsíny és alkotmánypuccs – államelméleti fejtegetések
A mai államok főszabály szerint már alkotmányos államok, és ez azt jelenti, hogy szabadjára engedték a kormányhatalom szintjén e hatalom leváltását a ciklikusan visszatérő parlamenti választásokon, de felette egy nehezebben változtatható alkotmányi keretet hoztak létre az államhatalom alapjainak védelmére. Az államhatalom így két szinten elosztva került stabilizálásra, és míg a kormányhatalmi szinten a leváltáshoz elég az állampolgárok millióinak egyszerű többsége, addig az alkotmányozó hatalom szintjén a változtatáshoz minimum a minősített, rendszerint kétharmados többséget elérő állampolgári akarat kell, vagy még ennél is nagyobb állampolgári kör támogatása. Ez teszi lehetővé, hogy így bár akár rövid időközönként is változtatni lehessen az államhatalmat a kormányhatalom szintjén, de ezzel az államhatalom mélyebb alapja stabil maradhat, és ez előfeltétel a társadalom nyugodt működéséhez.
Ennek révén azonban folyamatosan szerveződhetnek a kormányhatalom elleni, ideiglenesen ellenzékben levő erők, és ez az egész csak úgy tud konszolidált állapotokat eredményezni, ha e közben az államhatalom állandóan igyekszik betartatni, hogy a megszerveződött politikai erők – akár mint parlamenten belüli ellenzéki erők, akár mint ezen kívüli szerveződések -, csak a mindenkor következő választásokon kíséreljék meg leváltani a kormányhatalmat. (Vagy a parlamenten belüli ellenzéki erők még a kormánybuktatás parlamenti eszközeivel – pl. bizalmatlansági indítvánnyal – tegyék ezt.) Az államcsíny közismerten az a forma, amikor a megszerveződött politikai ellenzéki erők félretolják ezt a kormányhatalom buktatási eszközrendszert, és az erőszak valamilyen fokú igénybevételével igyekeznek átvenni a kormányhatalmat.
Ám az előbbi szinten jelzett, kormányhatalmi váltásra szerveződött politikai erők mellett a plurális demokrácia lehetővé teszi, hogy a fennálló alkotmányi keretekkel elégedetlen politikai erők is folyamatosan szerveződjenek, és alternatív alkotmányi elképzeléseket vitassanak meg. Így az állam stabilitásán őrködő államhatalomnak arra is ügyelni kell – miközben engednie kell a hatályos alkotmánnyal szembeni alternatív alkotmányi elképzelések szerveződését -, hogy ezek is csak a hatályos alkotmány által előírt alkotmánymódosítási úton, vagy új alkotmány készítésére előírt úton kísérelhessék meg a realizálódást, a hatályos alkotmány leváltását. Több országban az alkotmánybíróságok is hatáskört kaptak arra, hogy a fennálló alkotmányi keret erőszakos megváltoztatására törekvő politikai pártokat és szerveződéseket feloszlathassák, de ennek tényleges szervezetei az alkotmányvédelmi hivatalok. Ám a probléma ez utóbbiakkal az, hogy miközben a kormányhatalmi szintű államcsínyt ennek megtörténte előtt titkosszolgálati eszközökkel jórészt meg tudják előzni, egy alkotmánypuccs esetén nem ilyen könnyű a helyzetük. Ugyanis az alkotmánypuccs azt jelenti, hogy az alkotmányozó hatalmi erőt el nem ért kormányhatalmi erők már uralják az államot, ám ekkor ennek birtokában félretolják az állam alkotmányi kereteit, és a meg nem szerzett alkotmányozó hatalom felett rendelkezve kezdik el az államhatalom alapjainak az átalakítását.
A tanulság ebből az, hogy a kormányhatalom megszerzésére legálisan készülődő, de eközben alkotmánypuccsot is előkészítő politikai szerveződések ellen még akkor kell fellépni, amikor a kormányhatalmon kívüli státusban vannak. Látni kell, hogy a pusztán egyszerű többséggel kormányhatalmat megragadni képes állampolgári milliókkal szemben mindig további sokmilliós állampolgári szerveződések vannak, és ezért az alkotmánypuccs eredménye csak a polgárháború lehet. Ahogy az előző bejegyzésben vázoltam, ezt az utat Latin-Amerikában alakították ki, először Venezuelában, és utóbbi években ott látott polgárháborús események mutatják ennek mély problémáit.