KÍGYÓ

Posted by

Gergely Tamás
Mälar-parti séták

>Borostás közel-keleti, olyan 160 centi magas, kb. hatvan éves. Ezt olvasom le róla pár lépés távolságból. A Kerek erdő ösvényei közül az alsót, a vízközelit választotta, úgyhogy mögöttem fog elhaladni. Én meg Évát várom, aki az öbölben álldogál, s mivel én várok, és hogy teremtődjön valami távolság a korona miatt közöttünk, mármint a férfi és közöttem, hátat fordítok neki. Majd haladunk mögötte, feltűnik, hogy ”sízik” vagyis két kezében két síbotra hasonlító eszköz van, amilyen újabban minden második svéd öreg kezében. Nordic walking. Van magyar neve is: “nordikvókín’.Viszont bevándorlót olyannal nem látni: egyrészt kevés a sétáló idősebb bevándorló, másrészt azoknak egy orvos hiába írja fel az ”aszfalton sízést”, ők nem kacagtatják magukat.
Öregünk se azért használja – feltehetőleg –, mert az segíti a járásban, vagy mert akkor a karját is mozgatja, hanem mert svéd akar lenni, legalábbis szokásaiban, ha másként nem lehet. Státuszszimbólum más szóval. Nem is jól használja, nem a bot segíti őt, hanem ő a botot, azért mosolyognivalóan jól el vannak egymással.
A sétány közepén hirtelen megáll, félrehúz balra, mintha elfáradt volna, de nem elfáradt, hanem látott valamit. És velünk is meg akarja osztani az élményét: bal botjával a zöld felé bök, a víz felé lejtő dombocska növényzetére, és azt mondja: ”orm”. Az orm svédül azt jelenti, hogy kígyó. S valóban, ahogy egészen közel érünk, mi is látjuk, ott húz el, én a fekete farkát látom. Olyan vékony, hogy kígyószakértő nem vagyok, de ideinek képzelem el. Töprenkedünk, hogy vízisikló vagy vipera, ez a kettő szokott feltűnni a vidéken, de se mi, se ő nem tudjuk eldönteni abból, amit láttunk.
Jó lesz vigyázni, gondolom, ahol egy van, több is születhet. De hova rejtik el a tojásokat, soha kígyótojást a Mälar-parton nem láttam. Vagy álelevenszülő ez is? Tehát vipera?
Emlékszem, a Grimsta erdő túlsó szélén épp orbáncfüvet gyűjtöttünk, szokásunk volt nyaranta, egyszer az árokban megmozdult valami előttem. Vipera vagy vízisikló, nem emlékszem. Talán szürkés volt, akkor sikló? Mi mindenesetre ott befejeztünk az orbáncfű gyűjtését. Arra az évre meg azután is.
Kellemesebb volt a blekingei… Egy nyaralót béreltünk két hétre, amelyik kint volt az erdő szélén, s a legközelebbi tanyára irányítottuk át napilapunkat. Mehettünk volna elhozni az újságot pöttöm Chryslerünkkel, de a kellemes időben inkább sétáltunk egyet a postaládáig. A korábban már említett Grimm-testvérek meséinek hangulatát idéző erdőrészen egyszer csak egy összetekeredett kígyót vettünk észre, sütkérezett a beszűrődő napfényben. Az út közepén. Ahogy meglátott bennünket, elkúszott. Vagy meghallotta a lépteinket? Ha jól tudom, a kígyó rosszul, és egyáltalán másként lát, mint az ember.
Kellemetlen, egyenesen kínos emlékem egy ”hazai”, amit a kígyó téma bányászott elő a tudatomból:
Bolnokra kirándultunk a szüleimmel a Tömös patak völgyébe. Az volt a kisebb kirándulóhely Brassó körül, másfél óra kifele – a teherautógyár közelében laktunk –, kint ebédeltünk a zöld hátizsákból, majd másfél óra a visszaút. Autóbusz egy volt összesen, s jobban esett gyalogolni, néha éppen a Tömös medrében, ami nyáron ki-kiszáradt.
Nos, ahogy a bolnoki nyári vendéglő előtt elhaladunk, valamit meglát Apám. Közel megy, sápadt arccal tér vissza – valakik két vízisiklót nyársra húztak.
Naplementekor meghalnak” – mondta, s azzal mi tovább haladtunk. Viszont az a mondat, a halálromantika mondata, hosszú évekig élt bennem.
Miért kellett azt a két szerencsétlen állatot elfogni, elpusztítani?! A vízisikló a légynek talán igen, de embernek soha nem árt.
Jó gyilkolni?
S ezzel a vékonydongájú menekülővel mi lesz? A hässelbyi sikló-viperánkkal? Nem elég elővigyázatos… Hiszen nem az öreg látása jó, hanem a kígyó áthaladt előtte a flaszteren. Az aszfaltozott sétányon. Ahol kerékpár is elhalad, amelyik letaposhatja. Ahol egy megrémült ember felnyársalhatja. Megrémült vagy egyenesen rosszindulatú…