Amerika: A demokratikus összeomlás banalitása

Posted by
Paul Krugman
> Amerika demokratikus kísérlete talán a végéhez közeledik. Ez nem túlzás, nyilvánvaló mindenki számára, aki követi a politikát. Lehet, hogy a republikánusok törvényesen veszik át a hatalmat; lehet, hogy a szavazók általános elnyomása révén győznek; a G.O.P. törvényhozói egyszerűen megtagadhatják a demokrata szavazatok hitelesítését, és Donald Trumpot vagy politikai örökösét nyilvánítják győztesnek. Akárhogy is alakul, a G.O.P. megpróbálja majd biztosítani a hatalom tartós megtartását, és mindent megtesz az ellenvélemények elfojtása érdekében.
De hogyan jutottunk ide? Naponta olvashatunk a republikánus bázis dühéről, amelynek túlnyomó többsége úgy véli, hogy a 2020-as választásokat ellopták, és a kongresszusi szélsőségesekről, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a holokauszttal egyenértékű, ha arcmaszkot kell viselniük.
Azt állítom azonban, hogy csupán erre az őrületre való összpontosítás akadályozza annak megértését, hogy mindez hogyan vált lehetővé. Az összeesküvés-elméletalkotás aligha új dolog nemzeti életünkben; Richard Hofstadter már 1964-ben megírta “A paranoid stílus az amerikai politikában” című írását. A “fehér düh” legalábbis a polgárjogi mozgalom óta erőteljes erő.Ami ezúttal más dolog van, mégpedig a republikánus elit hallgatólagos beleegyezése, beletörődése. A választással kapcsolatos Nagy Hazugság nem alulról kezdődött – felülről hirdették meg, kezdetben maga Trump, de ami döntő, hogy szinte egyetlen prominens republikánus politikus sem volt hajlandó ellentmondani, és sokan siettek támogatni ezt az állítást.
Vagy másképp fogalmazva: az alapvető probléma kevésbé az őrültekkel, mint inkább a karrieristákkal van; nem Marjorie Taylor Greene őrületével, hanem Kevin McCarthy gerinctelenségével van baj.
És ennek a gerinctelenségnek mély intézményi gyökerei vannak.
A politológusok már régóta mondják, hogy két nagy politikai pártunk alapstruktúrájában nagyon különbözik egymástól. A demokraták érdekcsoportok koalíciója – szakszervezetek, környezetvédők, L.G.B.T.Q. aktivisták és egyebek. A Republikánus Párt viszont egy összetartó, monolitikus mozgalom . Ezt gyakran ideológiai mozgalomnak nevezik, bár az elmúlt évek sűrű fordulatait figyelembe véve – a protekcionizmus hirtelen támogatása, a „felébredt” vállalatok elleni támadások (szociális érzékenységre ébredt vállalatok – a szerk) – a konzervativizmus ideológiája kevésbé tűnik nyilvánvalónak, mint inkább a párt hatalomvágya.
Mindenesetre a konzervatív összetartás sokáig viszonylag megkönnyítette a republikánus politikusok és tisztviselők életét. A demokratáknak gyakran egyeztetniük kell a különböző választókerületek néha versengő követelései miatt. A republikánusoknak csak a pártvonalat kell követniük. A hűséget biztos helyekkel jutalmazzák, és ha egy jó helyzetben lévő republikánus valahogy elveszítené a választást, a milliárdosok támogatása azt jelenti, hogy létezik számukra biztonsági háló – amelyet “wing nut welfare”-nek a „szárnyas anyacsavarok jólétének” neveznek – a jobboldal bőségesen finanszírozott székeinek formájában. Agytrösztökben, konszernekben, a Fox News-on és így tovább. A “wingnut jólét” kifejezés az inkább az ideológiai alapon, mint a tehetség vagy a tapasztalat alapján érkező állásokra vagy az állásajánlatokra utal.
Természetesen a hivatásos republikánus könnyű élete nem mindenkinek tetszett. A G.O.P. régóta kényelmetlen hely azoknak az embereknek, akik valódi politikai szakértelemmel és valódi  hírnévvel rendelkeznek, és akiktől azt várják, hogy elfogadják a hamis állításokat. Az a terület, amelyet legjobban ismerek, a közgazdaságtan, tartalmaz (vagy régebben tartalmazott) jó néhány republikánust, akiknek tudományos hírneve volt. Mint minden akadémiai tudományág, ez a terület is demokratikus, de sokkal kevésbé, mint a többi társadalomtudomány.  De a G.O.P. következetesen inkább politikailag megbízható hívektől kapta a gazdasági tanácsokat.
A kontraszt Biden csapatával egyébként rendkívüli. A G.O.P.-ben szinte nehéz megtalálni az adópolitika, a munkaerőpiac stb. valódi szakértőjét – függetlenszakértőt, aki arra számít, hogy pár év múlva visszatér a”polgári” karrierébe.  A helyzet még rosszabb lehet azoknál a politikusoknál, akik valóban törődnek a politikával, még mindig vannak elveik és személyes választókerületeik is vannak. Nincs hely a mai G.O.P.-ban Bernie Sanders és Elizabeth Warren utódainak, hacsak nem számoljuk a rendkívül öntörvényű Mitt Romney-t.
És a karrieristák túlsúlya tette a Republikánus Pártot annyira kiszolgáltatottá az autoriter hatalomátvétel előtt.
A kongresszus republikánusainak nagy többsége biztosan tudja, hogy a választásokat nem lopták el. Nagyon kevesen gondolják úgy, hogy a Capitolium megrohamozása antifa-művelet vagy  ártalmatlan turisták tömegeinek látogatása volt. De évtizedek monolitikus, felülről lefelé irányuló nyomásával feltöltötték a G.O.P.-ot  olyan emberekkel, akik követni fogják a párt vonalát, bárhová is kanyarodik.
Tehát, ha Trump vagy egy Trump-szerű alak kijelenti, hogy mindig is háborúztunk Kelet-Ázsiával, nos, akkor pártja azt fogja mondani, hogy mindig is háborúztunk Kelet-Ázsiával. Ha azt mondja, hogy földcsuszamlásszerűen nyerte meg elnökválasztást, akkor nem bánják a tényeket, azt mondják, hogy földcsuszamlásszerűen nyerte meg a választásokat.
A lényeg az, hogy sem a megalománia a csúcson, sem a düh alul nem magyarázza, miért lóg egyetlen vékoncérnaszálon az amerikai demokrácia. A gyávaság és nem az őrület az oka annak, hogy az emberek kormánya hamarosan elpusztulhat a földről.
New York Times
Címkép: Balarama Heller