Karácsony: Üzentek a kormány legfelsőbb köreiből, mondjam meg, mit kérek azért, hogy ne induljak

Posted by

Karácsony arról is beszélt, hogy hatalmas feszültséget tapasztalt a Fideszben, és olyan gyűlölettel beszélnek egymásról kormánypárti politikusok, hogy ahhoz kevés ellenzékinek lenne szókincse. Arra a kérdésre, hogy kapott-e jelzést arra vonatkozóan, hogy meg fogja bánni, hogy elindult a miniszterelnöki székért azt mondta: Nem vagyok hülye, pontosan tudtam, hogy milyen szarcunami jön, és ezzel nincs gondom, jöjjön csak, fel vagyok készülve. Sőt, azt kell, hogy mondjam, nevetek rajta. (…) Ha lett volna egy csepp eszük, akkor békén hagynak.(…) Ennek kapcsán Karácsony elárulta, félti a családját, és biztonságuk érdekében minden óvintézkedést megtett. Mint mondta: Nem arról van szó, hogy örülök ennek a helyzetnek, hiszen ez rossz az országnak, és ezekhez a mélységekhez nyilván nekem is sok citromfű teát kell innom, de túl fogom élni…

Szóba került Gyurcsány Ferenc is, akinek Karácsony nem kérte ki a véleményét az indulásáról. Szerinte az egykori miniszterelnök kijelölte magának az utat, nem kíván szerepet vállalni a következő kormányban, mással akar foglalkozni. Az előválasztáson részt vevő jelöltekről elmondta, minden jelenlegi miniszterelnök-jelöltet el tud képzelni a saját csapatában, ha az előválasztás után árnyékkormányt hoznak létre, abban is. Szerinte bár 2018-ban is volt árnyékkormányuk most az a különbség: ott azért az esélytelenek nyugalmával indultunk neki, most viszont az esélyesek nyugtalanságával kell felkészülnünk mindenre.
Karácsony Gergely nem tart annyira attól, hogy a Fidesz meghekkeli az előválasztást, bár szerinte várható beavatkozás a kormánypárttól. A beavatkozásnak több eleme van, ebből van olyan, ami teljesen magától értetődő. Például a jelenlegi kampány a nyelvvizsgám hiányáról arról szól, hogy kicsit újratematizálják az ellenzék belső küzdelmét, de szerintem ez nem fog számítani. Nem tartom életszerűnek, hogy érdemben befolyásolni tudják a miniszterelnök-jelöltséget, mert ehhez az kellene, hogy sok százezer Fidesz-szavazó elmenjen az ellenzéki előválasztásra, megadja az adatait, és mindezt csendben, titokban csinálják. Szerintem ilyen nincs. Olyan viszont lehet, hogy néhány választókerületben az online szavazási technikákat alkalmazva az eredményt átbillentik egy olyan jelölt javára, akit ők gyengébb ellenfélnek gondolnak. De végül szerintem egy olyan stratégia mellett kötelezte el magát az ellenzék, hogy ezt se lehessen megcsinálni.
Nyelvvizsgája ügyéről szólva elmondta, fejlesztenie kell az angoltudását, de a diplomáját és az adjunktusi kinevezését érintő támadásokon „csak röhög”. A főpolgármester elmondta azt is, mi lenne az első három dolog, amit meglépne megválasztása után:

  • „Az lenne az első, hogy újratárgyalom Brüsszellel a helyreállítási alap pénzeit. A jelenlegi kormány a lehetséges források csak 38 százalékát hívja le, miközben elképesztő butaság nem felvenni a könnyen lehet, hogy végül negatív kamatozású, 30 évre adott hitelt, mert Magyarországnak nagyon nagy beruházásra van szüksége ahhoz, hogy legyőzzük a válságot. Másrészt az első dolog, amivel szembe kell majd néznie a mai ellenzéknek, az a jogállamisági kérdés tisztázása.”
  • „Második, hogy vissza kell csinálni azokat a trükközéseket, amelyekkel most az állami vagyont és a felsőoktatást kiszervezték.”
  • „Magyarország fejlődése szempontjából pedig a legfontosabb kérdés a harmadik, hogy a Ferge Zsuzsa és munkatársai által 2007-ben összerakott gyermekszegénységi programot újra elővesszük. Ez egy 700 milliárd forintos program, ami finanszírozható a helyreállítási alapból. Szerintem ezen a programon fog múlni, hogy húsz év múlva milyen ország lesz Magyarország.”A 24.hu összefoglalója