Posted by Illés György: Sabina, a római szépség című új könyvének részlete
Másnap reggel Lucas elkísérte Sabina férjét az aquincumi fórumra. Azóta, hogy ide
hurcolták, ki se tette a lábát a gladiátoriskolából. Megbámulta a hegyek és a Duna közötti
partszakasz csodálatos épületeit és a dombokra felkúszó elegáns villákat. Megdöbbentette a
tömeg és az érett illatok.
Még a legátlagosabb polgár is úgy élt, mint sehol a világon. Justus gyaloghintóját
négy fiatal rabszolga cipelte a kanyargós utcákon át. Lucas követte őket, s közben figyelte az
emeletes kőházakat. Három-, négy-, gyakran többszintesek voltak. Az utca magasságában
boltok helyezkedtek el, fölöttük kereskedők, kocsisok, hivatalnokok laktak.
A lakások nyitott ablakaiból a világ összes nyelvén beszélgetések szűrődtek ki, az
utcákon pedig különböző népek képviselői kavarogtak. Szamarak ordítottak, lovak
nyerítettek, ökrök bőgtek, kutyák ugattak, férfiak, nők és gyerekek kiabáltak, sikítoztak,
nevettek, bámészkodtak. Iszonyatos volt a hangzavar. Lucas elhatározta, hogy megjegyzi az
útvonalat, amerre jár, emlékezetébe vés jellemző pontokat, hogy később egyedül is
eligazodjon Aquincumban. Néhány perc múlva azonban, amikor a városközpont egyik
forgalmas utcájára értek, teljesen összezavarodott. Még akkor sem talált volna vissza Justus
házához, ha az élete függött volna tőle. Nyilvánvaló, hogy segítség nélkül nem tud megszökni
Aquincumból, de még a Dunához sem találna el, ami az északi hegyek felé vezet.
Mindenképpen hajóra kell szállnia, de egyedül hogyan találja meg a kikötőt? Megrémült.
Semmilyen városhoz nem volt hozzászokva, nemhogy ilyen hatalmashoz.
Félre kellett lökdösnie az embereket az útjából, hogy lépést tudjon tartani a ruganyos,
fiatal szolgákkal, akik könnyedén cipelték a gyaloghintót az állatok, fogatok és szekerek
nyüzsgő forgatagában. Mire megérkeztek a Forum Aquincumhoz, a nagy köztérhez, ahol
Pannónia legfontosabb kormányépületei, templomai és boltjai álltak, szíve hevesen dobogott,
tenyere pedig izzadt.
Szinte futnia kellett, hogy követni tudja a szenátor gyaloghintóját, ezért nem is
figyelt a környezet szépségére. Szerencsére a forgalom hirtelen csökkent. A Fórumon
mindenki gyalogosan, vagy mint Justus, gyaloghintón közlekedett. Szigorú arcú, fehér tógába
öltözött emberek siettek ide-oda, tudomást se véve a fogatok és taligák áradatáról. Ruhájukat
magas hivatalukat jelképező lila sávok díszítették.
Miközben Justus kiszállt a gyaloghintóból, Lucas egyik kezét a tunikája alá rejtett,
combjához szíjazott tőrön nyugtatta. Lehetséges merénylőket keresett. Bár nem szívesen, de
szavát adta Sabinának, hogy megvédi férjét, s ezt meg is teszi.
– Maradj mellettem! – parancsolta Justus és öreg korához képest meglepő
gyorsasággal kiszállt a gyaloghintóból.
Lucas követte, s közben figyelmet sem fordított a kanyargós márvány- és aranyozott
folyosóra, amelyen áthaladtak. Inkább a szembejövők arcát és szemét fürkészte, hátha
észrevesz rajtuk valami rosszakaratot, amely a közelgő támadást sejteti. Katonák és
szenátorok siettek el mellettük, de egyikük se nézett Justusra. Nem is szóltak hozzá, így
minden baj nélkül elérték a szenátus termének ajtaját.
– Itt várj meg! – utasította Lucast a szenátor. – Ez nem a főbejárat, tehát senki nem
fog zaklatni. Ahogy végeztem, visszajövök érted és indulhatunk haza.
– Úgy gondolom, hogy a terembe is követnem kell – felelte Lucas halkan. – A
felesége nem fog örülni, ha megtudja, hogy szem elől tévesztettem.
Az öreg megmerevedett. Lucas látta, hogy a férfiban van még büszkeség és bátorság.
– Te az őröm vagy, nem pedig a dadám. Itt fogsz várni, ahol mondtam, és nem vitatkozol.
Lucas dühösen nézett a férfi szemébe, de az állta tekintetét. – Ahogy parancsolja –
egyezett bele végül, és elismerően fejet hajtott a férfi makacssága és talán józan esze előtt.
Justus belépett a terembe, és bezárta maga mögött a súlyos ajtót. Hosszú idő múlva
jelent meg újra. Amikor visszatért, már nem volt ugyanaz az ember, aki magabiztosan állta
Lucas tekintetét és kemény hangon parancsokat adott neki. Tíz évet öregedett. Megbotlott a
küszöbön, amikor kilépett, Lucasnak kellett megfognia a karját. Levegőt is alig kapott, arca
halálsápadt volt.
– Mi az? – kérdezte Lucas, miközben erősen tartotta, attól félve, hogy teljesen
összecsuklik. – Mi történt? Találkozott a helytartóval?
– Nem… nem fogadott négyszemközt. Helyette hosszú, drámai beszédet tartott arról,
hogy meg kell tisztítani a szenátust, és kiirtani a viperákat, akik a torkára támadnak, és
megpróbálják aláásni a Pannóniát. És egész idő alatt csak engem nézett! – Justus elsápadt,
rémült szeme Lucast kereste:
– Halott ember vagyok, Germán. Az urad egy halott ember.
– Jöjjön, hazaviszem a feleségéhez – Lucas ellenséges érzéseibe egy kis részvét is
vegyült, miközben a gyaloghintóhoz kísérte a reszkető szenátort. Nehéz volt gyűlölnie az
arrogáns öreg rómait, aki nála is reménytelenebb helyzetbe került. A halál leselkedett rá.
– Halott… halott ember vagyok – ismételgette Justus különös, fakó, érzelemmentes
hangon. – Mindent eldöntöttek. Példát statuálnak rajtam és az én ártatlan, kicsi Sabinámon.
Sabinának nem kellett kérdeznie, hogy sikerült-e férjének találkozni a helytartóval.
Mielőtt még Justus egy szót is szólt volna, Sabina tudta, hogy útja siralmas volt. Ahogy
kilépett a gyaloghintóból, felesége odafutott hozzá.
– Drágám, gyere be a házba azonnal… Kimerültnek látszol. Albinus, hozz
frissítőket! – Sabina megrémült, hogy férje mennyire remeg, és milyen törékenynek tűnik.
Alig tudott lépni, teljes súlyával feleségére támaszkodott. Lucas félretolta Sabinát és izmos
karját ajánlotta fel a totyogó vénembernek.
– Engedje meg, majd én… Sokkot kapott, le kell feküdnie azonnal – mondta Lucas
halkan.
– Sokkot! – Sabina követte őket, ahogy betántorogtak a házba. – El kell mondanod,
hogy mi történt, Justus. Nem lehet ennyire kilátástalan a helyzetünk.
Justus nem nézett rá. Sabinának közelebb kellett hajolnia hozzá, hogy hallja, mit
suttog. – Sabina, én olyan fáradt vagyok. Nagyon, nagyon fáradt. Légy jó kislány, és készítsd
elő a fürdőmet. Megfürdök, mielőtt eszek.
– De én tudni akarom, hogy mi… – kezdte Sabina, de elkapta Justus tekintetét és
rögtön elhallgatott.
– Ahogy akarod, drágám. Lesz még bőven idő később, hogy elmeséld. Egy fürdő
majd felfrissít. Aulusért, a masszőrért is elküldetek, hogy jól megdögönyözzön. Aztán még
pihensz valamicskét vacsora előtt.
Elszántan elhessegette félelmét és izgatottságát, neki az a dolga, hogy férje bánatát
enyhítse. Szolgáit elküldte, hogy melegítsenek vizet az úr fürdőjéhez és készítsék el kedvenc
ételét vacsorára. Szerencsére megengedhették maguknak, hogy olyan házban élhessenek, mint
a gazdagok. A kert egyik végében nekik is saját fürdőjük volt. Sabina szomorúan eltűnődött,
vajon meddig lesz az övék?
Címkép: Aquincum a 2-3. században-Hajnóczy Gy. rekonstrukciója