Posted by Orosz Bernát
>Május 18.-án, az Újnépzabadságban megjelent egy cikk (A magyar kormány szerint csak hadd öljék egymást? címmel), amely arról tudósított, hogy „Magyarország blokkolta azt a közös uniós állásfoglalást, amelyben az EU a palesztin–izraeli konfliktus békés rendezésére szólított volna fel.” Josep Borrell főképviselő értetlenségét fejezte ki a magyar állásponttal kapcsolatban, mondván „őszintén szólva nem tudom megérteni, hogy egy ország hogyan nem tud egyetérteni ezzel az állásfoglalással.”
Segítek a főképviselő úrnak.
A nyilatkozat aláírásának megtagadása nem vezethető vissza arra az okra, hogy a színtelen, élettelen, főleg súlytalan nyilatkozatok deklarálása helyett, most már a nemzetközi diplomácián lenne a sor. Tevőlegesen be kellene kapcsolódnia a helyzet megoldásába, oly módon, hogy az azonnali béketeremtés mellett érdemben foglalkozni kellene a problémák történelmi forrásaival is: az izraeli fegyveres megszállásnak, a telepesek mohó gyarmatosító törekvéseinek véget kell vetni, a kétállami megoldás realizálásával okafogyottá kell tenni a palesztin terrorizmust. Nemzetközi jogi normák figyelembe vételével olyan palesztin államot kell létrehozni (Ciszjordánia és Gáza területén), amely a Trump-féle béketerv-ben előirányzott 15%-kos területi részesedésnél lényegesen nagyobb kiterjedésű lenne, biztosítva egy teljes önrendelkezésű, független, gazdaságilag is életképes, világi, demokratikus palesztin államalakulat működését.
Ezzel szemben a magyar fél a palesztin kérdésben – annak vallási és kulturális színezetet adva – az iszlám erőszakos terjesztését, az ezzel járó keresztényüldözés veszélyét látja. (Ezzel a „téves helyzetértékelés” világbajnokságán a magyar kormány biztos befutó lenne. A kormánypárti sajtó ezt a külpolitikai farkasvakságban szenvedő nézőpontot szajkózza az írott és az elektronikus médiában). A magyar kormányzat Izraelre, mint harcostársra tekint, amely saját testével (létezésével, működésével, nem utolsó sorban korszerű hadseregével) akadályozza meg a muzulmán hordák rázúdulását Európára, így Magyarországra is. (Emellett még a két országban jelentkező belpolitikai problémák gyakran egyező szempontú – antidemokratikus, tekintélyelvű, civil közösségek elleni fellépés – megközelítése is erősíti a szövetséget).
A migránsok (akik főleg közel és közép-keletiek) ellen létrehozott déli határzár, nemcsak magyar, hanem európai érdek is, mivel a jó erőben lévő, csúcstechnológiás mobilkészülékkel rendelkező fiatal férfiak (mondjuk ki, terroristák) célja a nyugat-európai és skandináv országok ellátórendszereinek kiszipolyozása, iszlámhoz kötődő, mélyen vallásos törzsi-klán rendszer kiépítése megtelepedési területükön, az oda korábban érkezett, integrációra képtelen keleti migránsok tömegeinek felszívása, az őshonos lakosságtól való elkülönülés és annak megfélemlítése, megbénítása, a mohamedán hit terjesztése, és az iszlám dominanciájú kettős hatalom kiépítése után, a népességcsere megvalósítása.
A sokszor hangoztatott, „kitépett szívnél” nem nagyobb Magyarország ugyanúgy ostromlott erőd az iszlám áradatban, mint a kicsi Izrael, amely ebben a konfliktusban, minden gázai célpontot legitimnek tart, mivel ott csakis és kizárólag izraeliek elpusztítását tervezik és hajtják végre (ezek is terroristák). E két kis ország feladata a zsidó-keresztény kultúrkör megvédése, némi pátosszal, ez a történelmi küldetésük. Mellékszálként, az Orbán-rezsim, azért tekint Oroszországra (vágyteljesítő álomként) mint mentségvárra, mivel Putyin országában a görögkeleti ortodox egyház reneszánszát éli, a közös keresztény gyökerek miatt az iszlám elleni fellépésére lehet számítani, sőt az-orbáni szempontú- európai értékek védelmezője is lehet.
Mára, nem kevés munkába került, de a Fidesz filoszemitának maszkírozott kiállása kezd hitelesnek tűnni. Most már csak az a kérdés, hogy a párt és tagozatai meddig tartanak ki az antiszemitizmus elleni, nem őszinte, ugyanakkor masszívan fárasztó küzdelemben. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy aktuális kül és belpolitikai érdekek mentén hirdette meg a kormánypárt a zéró toleranciát antiszemitizmus ügyben, mivel most az nem „praktikus és hasznos”, a Nyugat meg mindig jajgat ebben a témában. Kíváncsi vagyok, meddig tart ki a lendület, mivel a rendszerváltás után is (nem kis részben a Fidesz és csatolt részei gyűlöletkeltő retorikájának és megnyilvánulásainak köszönhetően) igen aktuális a még a régi vicc:
Józsi bácsi, van a faluban antiszemitizmus?
Nincs, de igény az lenne rá.
A szerző az Újnépszabadság olvasója