Posted by Balogh S. Éva
Az elmúlt hónapokban vita zajlott, mivel egyre erősebb a remény az egységes ellenzék választási győzelmére. Egyre több kommentátor, különösen számos jogtudós tartja elérkezettnek az időt arra, hogy elgondolkodjanak azon, hogy milyen jogi intézkedésekkel kellene lebontani azt a politikai rendszert, amelyet Orbán Viktor az elmúlt tizenegy évben létrehozott.
Néhányan azt állítják, hogy korai még a beszéd a 2022 áprilisa után meghozandó lépésekről, különösen, hogy az elmúlt napokban egy elismert közvélemény-kutató cég a Fidesz népszerűségének enyhe emelkedéséről számolt be. Ennek a megállapításnak az ellensúlyozására felhívnám a figyelmet a Vox Populi blogra, amelyet Tóka Gábor, a Közép-európai Egyetem tudományos főmunkatársa ír, akit jól ismernek a Magyar Spektrum olvasói és kommentelői. Tóka Gábor, akinek fő kutatási területe a választási tanulmányok, egy hete azt írta, hogy valójában “az ellenzék előnye a Fidesz előtt négy százalék körül van a közzétett közvélemény-kutatások átlagában, amelyeket érdemes megnézni”. Ez az előny persze nem garantálja az ellenzék győzelmét, de segít feldobni az ellenzéki politikusok hangulatát.
Emellett tegnap Thury György, a Republikon Intézet tudományos munkatársa “Megosztott ország?” címmel egy új felmérésről beszélt, amely a politikai attitűdök, értékek és médiafogyasztás feltételezett különbségeiről szólt a budapestiek, a megyeszékhelyek, a kisvárosok és a falvak lakói között. A 444 cikke, amely a panelbeszélgetésről számolt be, tele van értékes információkkal és grafikonokkal, de az én célomhoz elég annyit megjegyezni, hogy “a különbségek kevésbé jelentősek, mint gondolnánk”. Az emberek többsége még a falvakban is úgy gondolja, hogy “rossz irányba megy az ország”. Még a Fidesz-szavazók is elégedetlenek. Természetesen a választási győzelemhez az egységes ellenzéknek keményen és okosan kell dolgoznia a hatalmat birtokló veszélyes politikai párttal szemben. Mégis, nem hiszem, hogy korai lenne arról beszélni, hogy milyen óriási feladat vár egy győztes ellenzékre, amelynek az elmúlt tíz évben nagyon kevés lehetősége volt arra, hogy bármilyen szerepet játsszon az országos politikában.
Leginkább a jogtudósok kongatják a vészharangot, azt állítva, hogy ez a nagyrészt tapasztalatlan ellenzék nincs felkészülve a jelenlegi politikai berendezkedés lebontásának feladatára. Ha az ellenzék a Fidesz 2010-es győzelméhez hasonlóan elsöprő győzelmet aratna, minden probléma megoldódna, de ez a legvalószínűtlenebb. Az új kormány egyszerű többséggel semmit sem tudna kezdeni a hosszú tennivalólistával, amelyhez a képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Az egypártrendszerről a demokráciára való áttérés idején döntöttek az úgynevezett sarkalatos törvények bevezetéséről néhány esetben, mint például az alkotmánymódosítások, az alkotmánybíróságban bevezetett változások, a büntető törvénykönyv módosítása, hogy csak néhányat említsek. Az Orbán-kormány azonban 2012-ben 39-re bővítette a kétharmados többségi szavazást igénylő ügyek számát: például az állampolgárság, az önkormányzatok, az egyházak, a média, a választójog, a törvényi státusz és a képviselők javadalmazása. Röviden, a felszínen egy új kormány erőtlen lenne. Ezért – szól az érvelés – kellene valami okos jogi megoldásnak lenni a gordiuszi csomó elvágására.
A probléma egyik legnépszerűbb megoldását Elek István kínálja, aki eredetileg MDF-es politikus, egy ideig a Fidesz támogatója volt, de mára visszavonult a politikai tevékenységtől. Megoldása szerint azt a pillanatot kell meghatározni, amikor az Orbán-kormány kétharmados többségével államcsínyt hajtott végre a jogállamiság ellen. Szerinte ez 2013. március 25-én történt, amikor a kormány az utolsó simításokat végezte az alkotmány negyedik módosításán. Ezen a napon a parlament úgy döntött, hogy “az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja az Alaptörvény alkotmányosságát anyagi jogi szempontból, hanem a jövőben csak eljárási követelmények alapján”. Ettől az időponttól kezdve Elek szerint minden meghozott törvény alkotmányellenes, ezért figyelmen kívül lehet hagyni és meg lehet változtatni.
Vörös Imre, az Alkotmánybíróság volt tagja ugyanezt a jogi érvet használja, mint Elek. Ő is azzal érvel, hogy maga a Fidesz alkotmánya illegitim, és az új kormánynak “ki kell mondania az alkotmány és a törvények önkényuralmat kirívóan támogató rendelkezéseinek alkotmányellenességét és semmisségét, és el kell rendelnie a teljes jogrendszer azonnali felülvizsgálatát, hogy a hatályos jogszabályok ne akadályozzák az alkotmányos jogállam helyreállítását.” Ezek az érvek már jó ideje keringenek, de ma hihetetlen erővel elevenedtek fel Kis János “Az önkény alkotmányáról” című cikkének megjelenésével a HVG-ben: “Ha az ellenzék győz…” Először néhány szó Kis János filozófusról és politológusról, aki a liberális SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége/Szabad Demokraták Szövetsége) első elnöke volt. Kis 1991 novemberében vonult vissza a politikától, jelenleg a Közép-európai Egyetem oktatója. Politikai témákhoz nagyon ritkán szól, nevének felbukkanása Karácsony Gergely támogatói között kellő figyelmet keltett.
Kis osztja a többiek aggodalmát a Fidesz alkotmányával és Orbán autokratikus uralmát bebetonozó sarkalatos törvényekkel kapcsolatban, sőt, bizonyos mértékig még Vörös megoldásával is egyetért. De kétségbe vonja a meglévő alkotmány ilyen elhamarkodott megsemmisítésének bölcsességét, valamint az alkotmánybíróság bíráinak, a legfőbb ügyésznek, az államszámviteli hivatal vezetőjének, az Országos Bírósági Hivatal elnökének és a Költségvetési Tanács tagjainak menesztését. Kérdés, hogy az Orbán mögött álló választók közel fele támogatna-e egy ilyen lépést. Az ilyen szélsőséges intézkedésekhez rendkívüli mértékű egyetértésre van szükség, ami nem biztos, hogy megvan, és a semmisségi törvény elfogadása hatalmi harcot idézhet elő. A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordulna jogorvoslatért, amely megsemmisíthetné a parlament összes döntését, beleértve a saját menesztését is. Ahogy Kis fogalmaz: “Mit tud majd tenni a demokratikus oldal egy ilyen felfordulással szemben? Képes lesz-e a Fidesz-szurkolók tömegénél nagyobb tömegeket az utcára vinni és ott tartani, amíg az Orbán-szurkolók ki nem fáradnak?”.
A cikk további részében Kis egy másfajta megközelítést vázol fel, amely még mindig kézzelfogható eredményeket hozhatna. Íme néhány javaslat. A parlamenti többség meghatározhatja a parlament napirendjét. Leválthatja a belügyi tárca vezetőjét, az összes kormánybiztost és a kormányhivatalok vezetőit. Feloszlathatja a TEK-et, Orbán testőrségét. Összevonhatja a számos titkosszolgálatot. Visszaállíthatja a környezetvédelmi államtitkárságot. Leállíthatja a közösségre káros magánépítéseket. És visszaállíthatja az önkormányzatok hatáskörét és finanszírozhatja őket. Az új kormány nyilvánosságra hozhatja a jelenleg titkos OLAF-jelentéseket, köztük az Orbán vejének Elios-ügyéről szólót is. Abbahagyhatja a drága és veszélyes alkudozást az orosz, kínai és török diktátorokkal. Csatlakozhat az Európai Ügyészséghez is. Akár egy speciális ügyészséget is létrehozhat a korrupciós ügyek vizsgálatára.
Igaza van Kisnek? Egy új kormány sikeresen tud intézni az államügyeket a valószínűleg kíméletlen ellenzékkel szemben? Mindannyiunknak élénk emlékei vannak Orbán ellenzéki taktikájáról. A Fidesz egy kegyetlen autokrata által vezetett kegyetlen társaság. Választást nyerni sokkal könnyebbnek bizonyulhat, mint kormányozni.
Címkép: Orbán 2012-ben bejelenti az Alaptörvényt