Ha nem lehet ellopni, nem is kérjük

Posted by
Szalonna
>Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány megint csak a szegényeken akar spórolni, ami nyilván nem túl meglepő, de annál felháborítóbb. Ameddig templomfelújításokra szórják a milliárdokat – idehaza és külföldön egyaránt – addig a legszegényebb településeket hagyják lerohadni és kiürülni. Idővel el fogják érni, hogy lassan már csak a városokban élnek majd az emberek, hiszen ott legalább van munkahely, orvosi ellátás és ha szerencséjük van még szociális ellátás is. Sok településen háziorvos sincs, nem hogy szakorvosi ellátás, a boltok bezártak, a kocsmák pedig átalakultak művelődési házakká. Már olyan értelemben, hogy itt élik a helyi lakosok a társadalmi életüket, hiszen már nem maradt lassan semmi más.
Az is tudható, hogy a 3300 milliárdos hitelről nem azért mondott le Orbán, mert olyan sok pénze lenne az országnak, hanem azért, mert annak elköltését vizsgálták volna Brüsszelben, ami esetlegesen bajba sodorhatta volna őket. Mégis csak jobb, ha drágább kínai vagy orosz hitelt vesznek fel, hiszen ott senki sem vizsgálja a költéseket, arra használják fel azokat, amire csak akarják. A helyreállítási alap fennmaradó 2500 milliárd forintját a kormány természetesen kérte, hiszen az vissza nem térítendő támogatás, vagyis ha már elköltötték, a kutya sem fogja azt visszakérni. Orbán egymaga dönt arról, hogy kérünk-e egy kedvezményes hitelből vagy sem, az embereknek semmiféle beleszólásuk nincs a dolgokba. Még egy szakmai stáb sem alakult azért, hogy eldöntsék, kell-e nekünk az a 3300 milliárd forint, amivel sokak életét lehetett volna jobbá tenni.