Föld alatti történelem

A forrás, amiről Makor a nevét kapta, a közelben, a föld alatt eredt, és tette lehetővé az életet a város számára. Dávid király uralkodása alatt (Kr. e. 963-ban) korának egy folyton nyüzsgő zsenije megostromolhatatlan barlangot és sziklába vájt alagutat épített, hogy támadás esetén is rejtve és biztonságosan lehessen vízzel ellátni Makort. Az 1964-es ásatás során megtalálták az alagutat, amit a világ mérnöki remekműnek minősített.

A fennsík mélyének legkorábbi rétegeiből a pattintott kőkorszakból származó eszközök bukkantak elő. A regény szerint úgy tizenkétezer évvel napjaink előtt a barlangban – közösségben – élő (már eszközöket használó) emberek közül egy asszony saját házikót és saját búzaföldecskét hozott létre. Forradalmi tett volt: megszületett a „mi” mellett az „én”, a magántulajdon fogalma, és egyúttal a földművelés kezdete is. Az emberek kezdték megérteni, hogy a természeti jelenségek, mint például a vihar, a villám, az árvizek mögött általuk nem ismert, felfoghatatlan erők állnak. Úgy vélték, ezeket tisztelni kell, hogy életben maradhassanak. Ezzel pedig az istenek imádata kezdődött.

Az évezredek során egyik civilizáció követte a másikat. Makor számos istene közül Asztarté (héberül: Astóre), a termékenység és a nőiség istennője volt a legkedvesebb, a legkegyetlenebb viszont Melak (Melah), akinek gyermekeket kellett áldozni, hogy az olajfák bőséges termést hozzanak.

A kánaániták Baálnak emeltek templomot Makorban. A héberek egyetlen istent tiszteltek, akinek neve először El Saddáj volt, később Jahve, majd Adonáj néven imádták a mindenható, mindenhol jelen lévő, de láthatatlan Istent. Makor történelme igencsak viharos volt. Számtalan horda és reguláris hadsereg támadta meg és pusztította el – elsősorban zsidó közösségét. Jöttek az arabok, egyiptomiak, föníciaiak, mamelukok, keresztesek, rómaiak. A város históriája a pusztulás és újjászületés váltakozásából állt. De mindig akadt néhány megmenekült lakos, közöttük zsidók, akik újjáépítették városukat, amely mindig egy-egy nagyobb győztes hatalom – Egyiptom, Bizánc, Róma, Törökország uralma alatt állott.

Krisztus születése és kereszthalála után alakult ki a kereszténység. Kezdetben nem volt egységes vallás, a vita Jézus emberi és/vagy isteni mivoltáról szólt, és csak később kristályosodott ki a mai katolicizmus tanaiban. 313-ban Konstantin császár államvallássá tette a kereszténységet. A zsidó vallás esetében a nagy rabbik – a regény szerint Akiba, Nahamán, Áser és utódaik – sok-sok éves vita nyomán a Makor-közeli Tverijában (ma Tiberias) Kr. után 500 körül megalkották a Talmudot, a törvények olyan rendszerét, mely átfogja az élet minden pillanatát és minden emberi tevékenységet, és amihez a zsidók, bárhol legyenek is, tarthatják magukat.

Visszatérve egy félbehagyott történetszálra: a zsidók gyilkolása, megkínzása, elűzése nem korlátozódott Galileára. Európában például az 1400-as évek végén a spanyol inkvizíció működése nyomán – különösen Torquemada rémuralma idején – zsidók ezreit ölték meg, égették meg máglyán. Angliából, Franciaországból, Portugáliából elűzték a zsidókat, legjobb esetben megalázó módon kellett tengődniük.

Szót kell ejtenünk a kerettörténetről is, mert a vezető régészek kapcsolata és vitái izgalmas emberi és vallásfilozófiai kérdéseket tárnak fel. Eliav és Tabari, akik az ásatás idején már munkatársak és barátok, de az Izrael államiságáért folyó küzdelemben, 1948-ban még harcoltak egymás ellen. Cullinane és társai például olyan kérdéseket vitatnak meg egymással, mint az egyes vallások vélekedése a nőkkel kapcsolatban (a zsinagógákban és mecsetekben a nők csak elkülönítve imádkozhatnak, a keresztény templomokban nincs ilyen diszkrimináció); hogyan nőtt ki a virágzó kereszténység a judaizmus vén fájából, és arról is, hogy mi lehet a zsidó állam létezésének az erkölcsi alapja. Erre a kérdésre éppen a muszlim Tabari adja meg a választ: Minden szervezett népnek, amely bebizonyította összetartozását és azt, hogy képes közös célokért küzdeni, joga van ősei földjéhez.

A kerettörténetbe egy vékony szerelmi szál is beleszövődik. A tudós régészek cserépszakértője elvált asszony, az elbűvölő dr. Vered Bar-El. Férje a függetlenségi háború hőse volt, de a békét már nem értette meg. Eliav viszont a függetlenségi háborúban vesztette el szeretett feleségét. Az özvegy Eliav és az elvált Vered hiába szeretne összeházasodni, a rabbinikus bíróság a Talmudra hivatkozva nem engedélyezi, mert zsidó férfi nem vehet el elvált asszonyt. Cullinane is beleszeret Veredbe, de zsidó nő a Talmud szerint nem mehet feleségül keresztény férfihoz. Végül… de ezt meghagyom az olvasónak. Eliav, akit (többek között munkája elismeréseként) miniszterré neveznek ki, azért kíván küzdeni, hogy a vallási törvényeket finomítsák, hozzácsiszolják a társadalmi és technológiai változásokhoz, mert az ősi törvények merev, szó szerinti alkalmazása súlyos egyéni és társadalmi problémákat okozhat. Mai olvasóként fűzöm hozzá: Izrael változatlanul küzd ugyanezekkel a gondokkal. A hászid (ultraortodox), vallásos zsidók állhatatos, merev ragaszkodása az ősi szokásokhoz, törvényekhez, komolyan veszélyezteti az izraeli társadalom egységét.

A kétkötetes történelmi összefoglaló fordítója, Simóné Avarossy Éva elképesztően nagy munkát végzett. Különösen ott mutatkozik meg, mennyire kiválóan, amikor különböző nemzetiségű, egymás nyelvét alig értő, hibásan beszélő emberek nyelvtörő párbeszédeit kellett magyarítania. Csodálatos mű Micheneré, időszerűsége, érdekessége, frissessége semmit sem kopott meg.

James A. Michener

James A. Michener: A forrás I-II.
Fordította: Simóné Avarossy Éva
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001
1260 oldal
ISBN 963 077 0393

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A huszadik század hatvanas éveiben Izraelben ásatás kezdődik. A feltárandó terület neve: Makor, a forrás. Az első próbaásatásokból kiderül, hogy mivel itt valaha bővizű forrás fakadt, több ezer év alatt tizenöt település rakódott egymásra, melyeket a régészeknek fel kell tárniuk. A szerző is ezt teszi: tizenöt részben mutatja be, hogy szerinte hogyan élhettek az emberek Kr. e. 9800-tól napjainkig.