Irénke nénik és a Görgényi polgármesterek országa

Posted by

Földes Péter>
Nem az internetet rendszeresen monitorozó rendőrség találta meg a gyulai illetőségű Csóka-Szűcs János posztját, hanem egy feljelentés nyomán bukkantak a férfi nyomára. Görgényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere volt az éber feljelentő, ő sietett a hatóságok segítségére, neki köszönhető, hogy sikerült elfogni és előállítani férfit. Akiről egyébként az ügyészség kiderítette, hogy ártatlan, ezért nem emeltek vádat ellene.
Csóka-Szűcs János, aki a helyi Kossuth Kör elnöke még április közepén írt arról, hogy a városban 1100 kórházi ágyat kell „felszabadítani”, ami állítása szerint „valójában haldokló betegek, magatehetetlen idősek, és rehabilitációra szoruló sérültek hazaküldését jelenti.” Ez a bejegyzés szúrt szemet Gyula város fideszes polgármesterének, aki nem habozott hazafiasnak hitt kötelességének eleget tenni és felnyomta a hatóságnál politikai ellenlábasát.
A gyulai férfit a rendőrök előállították, telefonját, laptopját lefoglalták, őt magát rabosították, majd, miután kiderült, hogy a feljelentésben megfogalmazott gyanúban (rémhírterjesztés) nem vétkes, elengedték.
Nem tudom, nemzetközi összehasonlításban hol állunk, az azonban biztosra vehető, hogy tőlünk magyaroktól nem áll távol a feljelentés. 2015 júniusában, a menekültválság csúcsán mutatták be a TV2 reggeli műsorában Irénke nénit, aki a déli határszakaszon teljesített szolgálatot. Önkéntes szolgálat volt az Irénke nénié, nem járt érte fizetség, még a költségeit is maga állta. Régen besúgónak mondták volna a hivatalos okiratokban Friedrich Irene néven szereplő hölgyet, aki teljes harci díszben, lelkesen mesélte a riporternek, miként telik egy napja. Hogyan kutatja fel a migránsokat, köztük gyerekeket, s adja őket a hivatalosságok kezére.
Először azt hittük, paródiát láttunk. Egy akkor hetvenéves öregasszony. távcsővel és mobiltelefonnal felszerelkezve, hol létrára mászva kémlelte, hol pedig bozótban kúszva kutatta a migránsokkal teli horizontot.
Magyarországon vagyunk, az Irénke nénik és a Görgényi polgármesterek országában. Akik félnek az idegenektől, és a kiürített kórházi ágyakról leírt igazságtól, de nem félnek attól, amitől valóban tartaniuk kéne. Az Irénke nénik és a Görgényi polgármesterek simán lenyelik, hogy a miniszterelnök saját lábon álló vejének álló vállalkozásai mindent visznek. Hogy Magyarország egyik leggazdagabb embere, a Világegyetem Legvagyonosabb Gázszerelője az élet császára, mert az Irénke nénik és a Görgényi polgármesterek országában mindent meg lehet csinálni. Mindent is.
Például stadiont építeni kórházi ágy, falusi kisvasutat iskola helyett. Hétszázmilliárdos hitelt felvenni a kínaiaktól, s az ebből épített vasútvonal iratait tíz évre titkosítani. Az Irénke nénik nem az országot behálózó korrupciótól, a hatalmi ágak kóros és káros összefonódásától, hanem a kilátástalanság elől menekülőktől és egy 90 éves magyar származású amerikai milliárdostól féltik az országot. Sunyi, álságos, földszintes világnézetük van,. kegyelmet, könyörületet nem ismernek, igazából a vészkorszak lett volna az ő világuk. Amúgy templomba járó, jó keresztények ők. Könny szökik a szemükbe, ha meghallják a magyar himnuszt, és felállva éneklik a Nélküled című örökzöldet.

Címkép: Gyula polgármestere, Dr. Görgényi