Karácsony napja

>Azt elmondhatjuk mindenképpen, hogy tegnap Karácsony napja volt. Méghozzá május közepén. Nyilván nem az ünnepről, hanem a főpolgármesterről és – tegnap óta – az előválasztások miniszterelnök-jelöltjéről van szó, akiről nem tudom, hogyan beszél angolul, de vagy neki, vagy valamelyik tanácsadójának kiváló érzéke van a médiához, mert szó szerint betöltötte a napot.

Reggeltől estig. És ebben kifejezetten nagy segítségére volt a kormánymédia, ami a maga monomániás sulykolásával a köztudatban tartotta az áldatlan nyelvvizsga-botrányt, így Karácsony is folyamatos reflektorfénybe került. Ha már itt tartunk, pár szó a nyeltudásról és nem nyelvvizsgáról: én magam elég sok nyelven beszélek, természetesen különböző szinteken, angolul vagy románul például meglehetősen jól – az egyikre állandóan szükségem van, a másikat meg születési helyemnek köszönhetem (ha fordítva volna, én lennék az Egyesült Királyság bukaresti nagykövete), de a napokban sok szükségem volt németre, arra a kevés oroszra, amit annak idején, a középiskolában megtanultam, gyakran kell az a kis kínai is, amit megértek, szóval vannak fogalmaim arról, mi a nyelvtudás és mi nem az. Nyelvvizsgám viszont egyikből sincs, mert sosem kellett. Elég volt tudni.
Angolul bármikor hajlandó lennék interjút készíteni is, adni is, bárki üljön velem szemben.
Azonban angolul, és vegyük tudomásul, hogy a beszélt angol nyelv nagy mértékben eltér attól, amit nálunk tanítanak. Egyes, különben hétköznapi kifejezésekről a legtöbb alap- vagy középfokú nyelvvizsgát tett magyar értelmiséginek fogalma sincs, és ezt tényleg csak úgy lehet megtanulni, ha az ember minden nap olvas, hallgat beszélt angol szöveget. A Politico-interjú készítésének szakmai hátterét nem ismerem, de ha nekem olyan interjúalanyom akadna, akinek nem beszélem a nyelvét, viszont mindketten tudunk angolul, ám ő gyengébben, akkor azt a megoldást választanám, hogy írásban teszem fel a kérdéseimet. (Persze műfaja válogatja: ha dokumentumfilmet készítünk, akkor erre nincs mód). Írásos kérdésekre volna ideje válaszolni, használhatná a Google Fordítót vagy, amit annál is inkább ajánlok mindenkinek, a DeepL Translate-et és a végeredményt átnézethetné valakivel, aki nála jobban ismeri a nyelvet.
A profiknál sem árt: sosem felejtem el azt a zűrzavaros éjszakát egy aradi szállodában, mikor rájöttünk egy nyugati forgatócsoporttal, hogy minket napok óta az orrunknál fogva vezetnek a helyi csibészek, és le kell lépni, mert már így is egy kisebb vagyont szedtek ki belőlünk: angolul kellett megírnom az elszámolást és az útijelentést az átverésünkről, még magyarul is éjjel háromkor fejeztem be, akkor kezdődött a fordítás… és a reggelinél bizony átnézettem a kollégákkal, nincs-e benne hiba. Nem volt, de ebből az a tanulság, hogy senki sem ismerhet egy idegen nyelvet tökéletesen: egy üzleti elszámolás vagy egy divatbemutató leírása engem nagyon nehéz feladat elé állítana, egy külpolitikai elemzés nem.
Szóval, írásban kellett volna készíteni az interjút, hogy a valóságban hogy készült, azt nem tudom. Azt tudom viszont, hogy valódi államférfi számára nem volna sértés, ha a testalkatára utalnak. Ez serdülő lányoknál sértés. Az pedig, ami utána megindult – jelesül, hogy Orbán Viktor jobban beszél, kiválóan beszél, anyanyelvi szinten beszél angolul, már maga volt a burleszk. Nem, nem beszél jól. Oxfordi fél év ide vagy oda. Itt a példa.

Mindent másképp mondanak. Érthető amit akar mondani, de nyöszörög, sír az angol nyelv, csikorog, ugyanis valószínűleg nagyon biztos akart lenni a dolgában és a magyar mondatoknak majdnem a tükörfordítását mondja. Sokan beszélnek így angolul Magyarországon, és mindegyikük hittel hiszi, hogy ismeri a nyelvet – épp meg lehet érteni, csak fontos dolgokat nem szabad ilyen pidgin english útján megtárgyalni, az esetleges félreértések miatt, de a diplomáciában ezért használunk tolmácsot (meg azért, hogy legyen bűnbak, ha valami mégis elcsesződik). Száz szónak is egy a vége: Orbán Viktor angolsága csak azért tűnik „fluentnek”, folyékonynak, mert valóban folyamatosan beszél, és a nyelvet nem ismerő közönséget ez megtéveszti. Folyékonyan beszél, persze, csak mérhetetlenül hibásan.

De ez a nyelvtudással kapcsolatos sárdobálás – életemben nem hallottam Karácsonyt angolul beszélni, még az is meglehet, hogy Orbánnál is gyengébben bírja a nyelvet – egy dologra jó volt. A főpolgármestert a figyelem homlokterébe állította, így aztán mikor pénteken felkérték, hogy vállalja a miniszterelnök-jelöltséget az előválasztáson, majd szombat reggel elfogadta, a szokásosnál többekhez jutott el a hír. Persze, hogy elfogadta, még szép, de taktikusan tette: Nyírtasson, gyermekkora helyszínén jelentette be a döntését Budapest főpolgármestere, így szerelve le a várhatóan meginduló „vidék-főváros” ellentétet. Visszafogottan beszélt:

„Nem azért jöttem ide, hogy stadiont ígérjek Nyírtassnak. És nem azért jöttem ide, hogy elmondjam, a falu polgármestere lesz hamarosan a leggazdagabb ember Magyarországon. Azt is el kell mondanom, hogy nem helikopterrel jöttem. Azért indítom innen ezt a napot, mert az örökkön küzdő magyarokért akarok dolgozni, a 99 százalékért, nem az egyszázalékos kiváltságosokért.”

Jegyezzük meg a számot – 99 – később szerepe lesz. Ez egy alaposan kiszámított megszólalás volt, gondosan időzítve, ugyanis a megszólalás végén rövid időre bevillan a 99 Mozgalom honlapja, amin akkor, tehát tegnap reggel kilenckor még nem volt tartalom a Telex tudósítása alapján, de – itt jön Karácsony második nagy dobása – délutánra élesítették.

Ez a 99 Mozgalom (figyelem: nem párt!) az, ami a pártpolitikán túl és afölött támogatja Karácsonyt, és igen helyesen, elég eltérő világnézetű emberek alapították: liberálisoktól baloldaliakon át (nem, a kettő még mindig nem ugyanaz) mérsékelt és/vagy centrista konzervatívokig. Egyféle ember nincs közöttük: szélsőjobboldali, megint csak igen helyesen. Lássunk egy rövid névsort, bár nem sorolhatom fel mind a kilencvenkilencüket.

„Újra kell egyesíteni Magyarországot!

Újra kell egyesíteni a hatalom által megosztott, válságoktól meggyötört, a járvány által megsebzett hazánkat!

A harmadik köztársaság sikereivel és kudarcaival, a koronavírus-járvány és a gazdasági-szociális válság kihívásaival szembesülve újra ki kell találnunk, hogyan szeretnénk együtt élni ebben az országban. Senki nem válaszolhatja meg ezt helyettünk. És végképp nem bízhatjuk ennek eldöntését azokra a kevesekre, akiknek féktelen uralma szétszakította az országot és a lehető legmesszebbre vitte a politikát attól, amiről szólnia kellene: a közös életünktől. Akik a közjó szolgálata helyett a kiváltságaik szolgálatába állították az államot. A hatalom számukra a pénz forrása, a pénz pedig a még több hatalomé. Ma 1 százaléknyi kiváltságos uralkodik a 99 százalékos többség felett.

Itt az ideje, hogy az ország lerázza magáról ezt az uralmat!

Mindannyiunknak szüksége van egy olyan Magyarországra, ahol senki sem kérdőjelezi meg a másik magyarságát, ahol senki nem bélyegzi meg, nem nézi le a másikat. Olyan Magyarországra, ahol senkinek nem kell nyomorognia, ahol sokkal könnyebb felemelkedni, és nehezebb lecsúszni. Ahol az öntudatos európai értékválasztással együtt jár a nemzet együvé tartozásának szolgálata. Ahol a szabadságot és a biztonságot az alkotmányos jogállam szavatolja, ahol a demokrácia intézményei erősebbek az erőszakos politikusoknál.”

Így kéne, kérem, így. Ez mindenki számára vállalható volna. Kivételt képeznek természetesen azok, akiknek nyomós okuk van arra, hogy ne szeressék ezt a mozgalmat. Belenéztem a gazdaság- és külpolitikai programjukba (a másodikhoz jobban értek) és azokat csak elfogadni tudom. Már persze, ha bárki be fogja tartani, de célkitűzésnek jobbat magam sem tudnék mondani.
Akkor tehát megvan az az erő, ami megoldja Magyarország problémáit?
Azért arra nem vennék mérget. Meg is van meg nincs is, a jó szándék van meg egyelőre. Az igen helyes, hogy ez egy mozgalom és nem egy párt. Ugyanis ha párt lenne vagy kötődne bármelyik párthoz, bizony vállalnia kéne az anyapárt korábbi tévedéseit is, ki kéne tartania mellettük, belesodródna azokba a demagóg legendákba, gesztusokba, akciókba, amikkel korábban időnként nyerni próbáltak (és amik még legalább száz évig velünk élnek majd). Ez mozgalom, ami tiszta lappal kezd, és mivel még nem volt idő bemocskolni, a lapjuk egyelőre tiszta is.
De épp ezért nem fognak rajongani értük sem a pártpolitikusok – nekik ez a mozgalom nem hasznos – sem azok a választók, akik kizárólag pártpolitikában képesek gondolkodni, márpedig rengeteg ilyen polgártársunk van. Abban az országban, ahol politikai alapon kiásatják a már egyszer betömött, kijavított kátyút a Kétfarkúakkal, ahol az lehet politikai téma, hogy ki mennyire nem tud angolul, ahol állam- és rendszerellenes támadásnak minősül, ha a jelentkezések tömege alatt összeomlik az állami oltásregisztrációs rendszer és szegény rendőrség nyomozni kénytelen, holott mindenki tudja, hogy a hiba a rendszergazdánál kell legyen, ahol a kormánypárt is, az ellenzéki pártok is univerzális Messiásnak tekintik a vezetőiket, hiába is keresnénk éleslátást. Ott „majd a Vezér” mindent megold, és a Vezér nem old meg semmit. Ha akarna, sem volna rá képes, de nem is akar. Igazából egyik sem.
Ebben a pártpolitikától szaggatott országban kicsit sem csodálkoznék, ha erre az épeszű és mértéktartó jószándéktól vezetett mozgalomra egyszerre zúdulna össztűz mindenhonnan, jobbról-balról-középről, a szavazatféltő pártok részéről, láttunk már erre példát eleget. Egyelőre még hallgatnak, mert köszörülik a kést és mert vasárnap van, de lefogadom, hétfőn tűzijátékot látunk.
Két dolgot lehet kívánni ennek a mozgalomnak (mely továbbra sem párt).
Az első, hogy tartsák magukat a mostani programjukhoz.
A második: ha tartják, akkor sok sikert.
De az indulás bejelentése remekül volt időzítve, meg kell hagyni.
Ilyen volt tegnap május közepén Karácsony napja.
Hát még, ha tudnák, hogy Karácsony Gergely második keresztneve Szilveszter!

forgokinpad.blog