Politikai szélkakasok, pártkaméleonok

Posted by

Dobozi István
>Magyarországon feltűnően gyönge a legtöbb politikai párt vagy mozgalom társadalmi beágyazódottsága, amihez képest mintha túlságosan komolyan vennék magukat. Most nem törpepártokra vagy a minden politikai esélyt nélkülöző peremmozgalmakra gondolok, hanem egykori néppártokra, kormányzó szervezetekre, amelyek jöttek és mentek, vagy éppen végelgyengülésben szenvednek. Olyanokra gondolok, mint például az MDF, Kisgazdapárt, SZDSZ, MSZP, Jobbik. Megdöbbentően alacsony, csupán egy százalék körüli a párttagság aránya Magyarországon. Még a Fidesz taglétszáma is csak negyvenezer környékén van. De a viszonylag újnak számító pártok/mozgalmak tagsága is papírvékony: például az LMP és a Momentum tagsága ezer táján van.
Ezzel szemben Amerikában a vezető politikusok nem kis részének pártkötődése látszik kirívóan erőtlennek és ingatagnak. Az Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump valamikor a Demokrata Pártban kezdte politikai karrierjét, de utána párját ritkító társadalmi kaméleonként nem kevesebb mint hatszor változtatott párthovatartozásán. A New York-i ingatlanmágnás 1987-ben átlépett a Republikánus Pártba, ahonnan később átsétált a Reform Párthoz. Utána egy időre vissza a demokratákhoz, majd onnan a republikánusokhoz, hogy azután a Függetlenségi Pártban kössön ki. Onnan 2012‑ben – ellenséges kisajátítást végrehajtva – megint visszaigazolt a Republikánus Pártba, amellyel 2016-ban megkaparintotta a Fehér Házat. A tavaly novemberi elnökválasztást ugyan elbukta Amerika talán legnagyobb politikai szerencsevadásza, de a Republikánus Pártot azóta is vasfegyelemmel tartja kézben.
Ehhez képest már unalmasnak tűnik Michael Bloomberg médiamágnás, volt New York-i polgármester pártkarrierje. Ő is a Demokrata Pártban startolt, de később a Republikánus Pártban és a Függetlenségi Pártban folytatta, hogy azután – igazi politikai szerencsevadászként – három évvel ezelőtt visszatérjen a Demokrata Pártba, amelynek színeiben – és mesés vagyonára támaszkodva – beszállt a 2020-as elnökválasztási küzdelembe, ahol csúfos kudarcot vallott. Kiderült, hogy még a sok sebből vérző amerikai pártdemokráciában sem lehet csak úgy kilóra megvenni az elnökjelöltséget.
A párthovatartozás igazi amerikai kakukktojása azonban Bernie Sanders vermonti szenátor, aki úgy lett egy ideig a legutóbbi elnökjelölő csata demokrata éllovasa, hogy nem is tagja a Demokrata Pártnak. A magát „demokratikus szocialistaként” reklámozó, a millenniumi nemzedék által kultikus hévvel követett politikus hivatalosan „(párt)független” honatyaként szerepel a Kongresszus nyilvántartásában, bár ténylegesen a szenátus demokrata frakcióját támogatja. A Demokrata Párt establishmentjének nem is volt ínyére ez a természetellenes állapot, Sanders szélsőbalosnak bélyegzett, populista és megnyerhetetlen választási platformjáról nem is beszélve. Ezért a színfalak mögött a pártvezérkar minden követ megmozgatott, hogy ne a vermonti szocialista legyen a demokraták elnökjelöltje. A skandináv sütetű jóléti államért rajongó szenátor politikai szerencsétlensége az, hogy a kétpártpólusú Amerikának nincs (mint ahogy Magyarországnak sem) egy épkézláb, életképes szociáldemokrata pártja, ahová ő a politikai lelke mélyén tartozik. Talán itt az ideje létrehozni.
Az amerikai politikai felsőosztály tehát nem szűkölködik pártkaméleonokban. Milyen szerencse, hogy nálunk alig van belőlük!

Címkép: Halász Géza: Nowhere Man