Kolozsvári Szalonna és Hir-Telen Beszólunk (Facebook)
Kocsis Máté egyetértett a HVG egyik nemrégiben született cikkével. Ez önmagában persze a kutyát sem érdekli, annak ellenére se, hogy Kocsis Máté a Fidesz frakcióveztője, mégis érdemes lehet pár percet szánni a mondandójára, amely a következőképpen szól:
“Talán most először, de nagyjából egyetértek a baloldali HVG-ben megjelentekkel.
Az előválasztás csak egy színjáték, egy show, amivel Gyurcsányék becsapják a saját szavazóikat. Néhány körzet kivételével a pártközpontok már rég eldöntötték, hogy melyikben melyik párt indít jelöltet, az úgynevezett előválasztás meg le van vajazva. Azt is mindenki tudja a politikában, hogy megint Karácsony lesz a miniszterelnök-jelölt, mint 2018-ban. Ne dőljenek be nekik, kamu az egész!”
Még úgy is el merem ezt mondani, hogy magas vagyok és vékony.
Még úgy is el merem ezt mondani, hogy magas vagyok és vékony.
Nyilván ismét előbújik a Gyurcsány-szál, de ezen már nem érdemes meglepődni. Maga Gyurcsány Ferenc is elmondta annak idején, hogy történjék is bármi, az ő nevével próbálják majd lejáratni a teljes összefogást, hiszen ő volt évekig Orbán egyetlen valós ellenfele. Ez megváltozott akkor, amikor több olyan ellenzéki figura is megjelent a közéletben, akik szintén képesek lehetnek arra, hogy megszorongassák.
Az én véleményem is az, hogy a legnagyobb esélye Karácsony Gergelynek lenne Orbán ellen, de tévedhetek, pont ezért lehet hasznos az előválasztás megtartása. Mi sem bizonyítja jobban annak szükségességét, mint az, hogy a kormánypárt minden felülelten támadja még az ötletet is.

Ha pedig ennyire tartanak valamitől, annak azért általában megvan az oka. Orbán tudja, hogy ha a valóban legerősebb jelöltet indítja ellene az ellenzéki összefogás, akkor csúnyán megütheti a bokáját. Lehet, hogy sokak szerint Dobrev Klára lehetne a legerősebb jelölt, de ő Gyurcsány érintettsége miatt igen gyorsan kcsinálható. Jakab Péter pedig – aki szintén esélyes a jelölti posztra – a Jobbik múltja miatt kezdhető ki igen könnyen.
Karácsonyon azonban nehezebb fogást találni, amit most jól mutat az, hogy kegyetlenül meglovagolja a kormánysajtó azt, hogy a főpolgármester nem beszél jól angolul. Ezt már sokan, sok helyen kivesézték, ezért ebbe ismételten nem is mennék bele. Azt viszont itt is megjegyezném halkan, hogy Orbán sem lehet oly büszke az angoltudására.

Címkép: Az Economist rajza