Karácsony kampánynyitó körutazásának további állomásai: Debrecen és a Diákváros

Posted by

(Hírösszefoglaló)
>Karácsony Gergely jól megtervezett szombati körútjának következő állomása Debrecen volt. Itt töltötte a diákévei jelentős részét, nagyon szereti a várost. Elmondta, hogy a kormány furcsa rivalizálásba próbálta beszorítani az ellenzéki vezetésű Budapestet és a kormánypárti irányítású Debrecent. De az a természetes, ha mindegyik település egyaránt gyarapszik, és véletlenül sem egymás kárárára.
Egybként éppen Debrecen volt politikai eszmélésének színhelye, itt élte meg a rendszerváltást: Debrecen nyakas kálvinista város, hozza magával a protestáns öntudatot – és a trónfosztó hagyományt. Most újra trónfosztásra van szükség. De az elkövetkező éveknem arról szólnak, hogy egyik politikai tábor birkózik a másikkal, a jobboldal küzd a baloldallal. Arról van szó, hogy van egy 1 százalékos kizsákmányoló elit, és van az ország 99 százaléka, a küszködő emberek tömege. Az1 százalékot kell megdönteni.
Életem legszebb napja volt 2019-ben a főpolgármester választás napja – emlékezett Karácsony Gergely. A Diákváros tervezett helyszínén mondta el, hogy  aki Budapest élére kerülve megfogadta: minden itt élő főpolgármestere lesz, azoké is, akik nem rá szavaztak. . Csakhogy kiderült Orbán Viktor senkivel nem akar együttműködni, főleg nem az önkormányzatokkal. – A kormány valójában a meggyilkolásunkra törekszik – jelentette ki Karácsony Gergely, aki úgy érzi, legfőbb ideje, hogy “mi is felvegyük a kesztyűt”. A Diákváros szimbolikus ügy, hiszen a Kínai Kommunista Párt elit egyetemét építik majd a vidéki egyetemistáknak szánt férőhelyek helyett (igaz, a kabinet szerint mindkét beruházás megfér a kijelölt helyen).  2022 ezért arról is szól, lesznek-e olyan önkormányzatok, melyek pártállástól függetlenül a lakóik érdekeit képviselik.

Címkép: Debreceni utcafórum