A levelet, amelyben szoros határidővel, keddig kérik a javaslatokat Kollár Lajos, a miniszter szakmai tanácsadó testületének elnöke írta a tagozatvezetőknek. Ebben arra várnak választ, hogy az érinettek szerint mennyi ágyra, rendelőre, kórházra van szükség az országban. A leveleket május 18-án délelőtt 10 óráig várja a minisztérium.
Mint emlékezetes: az egészségügy átalakítása tavaly tavasszal került napirendre, a kormány több tagja – köztük maga a miniszterelnök – is jelezte, hogy nekilátnak a rendszer megújításának. A készülődésnek vannak is látható jelei:Kásler Miklóshumánminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter különböző, a rendszer átalakítását előkészítő bizottságokat hoztak létre. Sőt, Pintér sorra fogadta már az ágazat érdek- és szakmai szövetségeinek vezetőit, továbbá mintegy 350 milliós megbízást adott a Boston Consulting Group (BCG) tanácsadó cégnek, hogy készítsen elemzést arról, miként lehetne javítani a magyar egészségügy hatékonyságát.
Dr. Kunetz Zsombor ezt írta Facebook oldalán:
A BCG (Boston Consulting Group) korábban a szlovák kormány megbízására készített hasonló javaslatot. Abban egyebek mellett azt ígérték, hogy húsz százalékkal is nőhet a szlovák rendszer hatékonysága és akár 30 százalékos minőségjavulást érhetnek el a közszolgáltatásokban. Az ezen alapuló szlovák egészségügyi reformtervet – noha az ottani ellenzék pártjai is támogatták –, a gyakorlatban még nem tesztelték.
A BCG által Magyarországnak készítendő koncepcióját noha az nyár végére elkészült, és át is adták Pintér Sándornak, azóta sem hozták nyilvánosságra.
Nem ez az első kísérlete a kormánynak. Kásler Miklós már 2019 elején is bejelentett egy egészségügyi reformcsomagot, de az akkor gyorsan az egész elbukott, mielőtt még a kormány elé kerülhetett volna, a pénzügyminisztérium ugyanis állítólag megtorpedózta azt a tárcaközi egyeztetés fázisában. Szerintük ugyanis akkor biztosan nem volt ilyesmire pénz a költségvetésben, nem úgy mint most pandémia idején?
A Városi Kurír alapján