Posted by Ferber Katalin
>Sokáig, talán túl sokáig éltem egy olyan környezetben, ahol soha senki nem érintette meg a másikat. A párok nem fogták egymás kezét, nem karolta át egyikőjük sem a másikat, ha “barátságosságot”akartak gesztussal kifejezni, játékosan ütögették egymást, évekig nem is értettem, hogy ez a kedvesség jele.
>Sokáig, talán túl sokáig éltem egy olyan környezetben, ahol soha senki nem érintette meg a másikat. A párok nem fogták egymás kezét, nem karolta át egyikőjük sem a másikat, ha “barátságosságot”akartak gesztussal kifejezni, játékosan ütögették egymást, évekig nem is értettem, hogy ez a kedvesség jele.
Én, aki mindig érintésre vágytam, megsimogatni a másikat, gesztusokkal kifejezni mindazt amit érzek, úgy éreztem, hogy megbénult mindkét kezem, amint emeltem volna, hogy biztosítsam a másikat arról, mennyire tetszik amit mond, vagy éppen mennyire örülök annak hogy a társaságában lehetek, rémülten az oldalamra szorítottam a kezeimet, hangtalanul figyelmeztettem magamat hogy ezt itt, ebben a környezetben nem szabad tenni.
Arcmimikával is ki lehet persze fejezni az érzéseinket, de azt is fegyelmeznem kellett, nem húzhatam fel az orromat, nem vághattam búbánatos képet, mert körülöttem mindenki arca mozdulatlan volt, bármilyen helyzetben is voltak.
Ők mindent leolvashattak az arcomról, én egy évtized után is találgattam.
Most pedig elérkezett az az időszak, amikor a mimika ugyan gazdagabb, de nem szabad megérintenünk egymást.
Anyukák a nagyobbacska gyerekeiket, szerelmespárok egymást, barátok nem ölelhetik egymást át, gesztusaink veszélyesek (is) lehetnek, nem foghatjuk meg a kezét érezve gyengülő melegét nagymamánknak, nagypapánknak, nem vihetünk még virágot sem nekik, a hangunkkal talán valamicskét kifejezhetünk, de még meglett férfiak is, akik nem szeretnek érzelgősködni, ökölbeszorított kezekkel fogják vissza magukat.
Nem szabad.
Mivel nekem sokévi tapasztalatom van arról, mit idéz elő egy, az érintéseket ösztönösen, vagyis természetesen gesztusokkal kifejező emberben a tiltás, csak annyit tudok erről megvallani, hogy keserves ennek tanulása, kevesen képesek rá hogy ne indulatba csapjon át a tiltott, mert gesztusokkal kifejezett szeretet és gyengédség.
Az érzelmek kifejezése nem mindig a gyengeség jele, éppen ellenkezőleg. Most azonban a veszély tart mindannyiunkat vissza attól, hogy szeretteinket megérintsük, simogatásokkal fejezzük ki mindazt, amihez a szavak sohasem voltak elegendők.
Abban a környezetben, ahol kényszerűségből leszoktam a gesztusaimról, azt beszélték a helybeliek, hogy sokuknak ez annyira idegen, hogy elég a kezemet felemelni és összerezzen a másik, olykor még a riadalom is kiül az arcára, mert nem tudja, hogy ez jó, mindennél többet kifejez, s baj sosincs ebből, csak jó érzés.
Valahányszor visszatértem, ha rövid időre is abból a messzi világból, azt akartam hogy mindenki akivel beszélgetek a szemembe nézzen, ok nélkül megsimogattam őket, az öleléseim megszaporodtak, magam sem értettem sokáig, milyen fontos nekem mindez.
Ha már a szeretteinket nem szabad megölelni, öleljük át magunkat, valamicskét az is segít.
Arra vágyom, hogy minél előbb visszatérjen a széles mozdulatok, hátlapogatások, szeretetteljes ölelések ideje.
Kivárom.