Posted by Dhruv Kullar
>Ramanan Laxminarayan, a Princeton járványügyi és közgazdász professzora december óta táborozik családjával egy újdelhi lakásban. Laxminarayan a Center for Disease Dynamics, Economics, and Policy alapítója és igazgatója, valamint az antibiotikum-rezisztencia szakértője. A világjárvány idején a koronavírus terjedését tanulmányozta Indiában. Otthonról dolgozik, szinte minden idejét bent tölti, egészen fél hatig, amikor is kiviszi a kutyáját sétálni. Együtt járják bel Vasant Vihart, a város délnyugati részén található, nagykövetségekkel teli negyedet.
Laxminarayan sétái az elmúlt hetekben megváltoztak. A koronavírus okozta halálesetek száma Indiában az egekbe szökött, és ijesztő hangulat uralkodott el. Újdelhi népessége nagyjából olyan sűrű, mint New York City-é, négyzetmérföldenként körülbelül harmincezer lakos él itt. De most Laxminarayan csak néhány ember mellett halad el; szinte mindenkiotthon marad, ha teheti, és csak élelem, gyógyszerek vagy orvosi ellátás keresésére merészkedik ki. Az fertőzéshullám előtt a maszkviselés visszaszorult, de most mindenki újra eltakarja az arcát. “Akkor van szükség a közegészségügyre, amikor a világjárvány láthatatlan” – mondta nekem Laxminarayan. “Most a félelem az uralkodó erő, amely megváltoztatja az emberek viselkedését.”
A kormányzati statisztikák szerint a vírus hetente több millió indiait fertőz meg újonnan, és hetente mintegy húszezer-harmincezer ember hal meg. A legtöbb szakértő, köztük Laxminarayan is úgy véli azonban, hogy ezek a számok a covid-19 áldozatainak csupán töredékét mutatják. “Ez egy háborús övezet” – mondta Laxminarayan. “Rosszabb, mint amit az újságokban olvashatunk vagy a tévében látunk. Bármilyenek is a számok, nem mondják el a teljes történetet. Az áldozatok száma pusztító.” A mostani hullám alapvetően különbözik India tavalyi tapasztalataitól. “Ez valóban nemzeti hullám” – mondta Laxminarayan. “Ez nem városi. Nem vidéki. Nem északi vagy déli. Ez mindenhol jelen van.” Majd így folytatta: “Az első hullám során a szegények szenvedték el az egészségügyi és gazdasági áldozatok nagy részét. Most mindenkit érint. Én személy szerint nem ismerek egyetlen olyan családot sem, ahol most ne lenne kovidos. Nem úgy értem, hogy a tágabb családjukban”
Április végén, miután fogorvosának mindkét szülőjemeghalt, és miután egy kollégája megbetegedett, és nem tudott oxigénhez jutni, Laxminarayan úgy döntött, hogy a kovid-kutatásról kovid-mentesítésre vált. Ő és csapata a C.D.D.E.P.-nél úgy döntöttek, hogy India oxigénellátási problémájára összpontosítanak, amely alapvetően korlátozza az ország kórházi kapacitását. Elindították az OxygenForIndia nevű kezdeményezést, és két hét alatt nyolc és fél millió dollárt gyűjtöttek össze; vállalati partnerek – köztük a Verizon Media, a Logitech és a UiPath – segítségével több mint kétezer úgynevezett oxigénkoncentrátort ( ez hordozható eszköz, amelyek a levegőből nitrogént vonnak el, és tisztított oxigént állít elő), és harmincezer palackot szereztek be a gáznemű oxigén tárolására. Egyes becslések szerint ezek a palackadományok összesen több gázhalmazállapotú oxigént jelentenek, mint amennyit India eddig külföldi segélyekből kapott. “Jelenleg senki sem akarja elhagyni a kórházi ágyat, amelyben fekszik” – mondta Laxminarayan. “Ez az egyetlen hely, ahol talán kaphatnak oxigént. Biztosítani akarjuk az embereket, hogy otthon is kaphatnak oxigént, így kórházi kapacitás felszabadul a legbetegebb betegek számára”.” Laxminarayan úgy véli, hogy az intenzív ápolási kapacitás megerősítése hosszú távú feladat – “nem lehet egyik napról a másikra orvosokat és ápolókat gyártani” -, és hogy India ma jobban jár, ha hatékonyabban használja ki meglévő infrastruktúráját.
Az OxygenForIndia már megkezdte az oxigén házhoz szállítását, de a szervezet nagyobb célja az, hogy a városi területeken lévő kórházakkal is partneri kapcsolatot alakítson ki: Delhi, Bangalore és Kolkata kórházaival tárgyalnak. Az orvosok algoritmusokkal figyelik a betegeket. Azok, akiket megfelelúnek ítélnek arra, hogy biztonságosan hazamehessenek a támogató oxigénnel, kapnak egy Q.R. kódot, amellyel egy közeli raktárbanátvehetik az oxigénpalackot vagy koncentrátort, amelyet addig tarthatnak maguknál, amíg szükségük van rá. (A palackokat naponta újra kell tölteni a raktárban; a koncentrátorok folyamatosan használhatók otthon.) “Remélem, hogy ez egy skálázható modell, amelyet más országok is használhatnak, amikor a nagy koronavírus-hullámmal szembesülnek” – mondta Laxminarayan. “Mert nincs okunk azt hinni, hogy nem fognak ezzel szembesülni.”
A körülöttünk lévő levegőt, amely huszonegy százalék oxigént tartalmaz, koncentrálni és tisztítani kell, hogy orvosi minőségű gázt állítsanak elő, amelyre az embereknek szükségük van, amikor a koronavírus ostromolja a tüdejüket. Ennek leghatékonyabb módja – a gazdag országokban ez alapértelmezett -, hogy a gyárak folyékony oxigént állítanak elő, amelyet tartálykocsik szállítanak a kórházakba, ahol nagy tartályokban tárolják, majd a betegek szobáiba vezetik azt. A szegény országok számos kórháza azonban nincs felszerelve a folyékony oxigén tárolására, és ezértkülső ellátásra szorul. Ha egy kórház távoli helyen van, akkorez komoly logisztikai kihívást jelenthet.
Egy másik lehetőség olyan helyszíni üzemek telepítése, amelyek a levegőből vonják ki az oxigént. Ezek a rendszerek, amelyek a P.S.A. néven ismert technológiát alkalmazzák, drágák és karbantartást igényelnek. Októberben az indiai kormány bejelentette, hogy százhatvankét ilyen üzemet tervez építeni országszerte; eddig harminchármat telepítettek. Laxminarayan szervezete azt is reméli, hogy több tucat oxigéntermelő üzemet hozhat létre indiai kórházakban. Egyelőre sok kórház az egyszerűbb, decentralizált technológiára támaszkodik, amely hátrányokkal jár: a palackokban lévő gáznemű oxigén tízszer annyiba kerülhet, mint a folyékony megfelelője, és az oxigénkoncentrátorokat általában egyszerre csak egy vagy néhány betegnek szánják.
Bármi is legyen a folyamat, egyértelmű, hogy túl sok indiai marad a szükséges oxigén nélkül. Idén február óta India oxigénigénye tizenötszörösére nőtt; most közel háromszor annyi orvosi minőségű oxigénre van szüksége, mint az első hullám csúcspontján. Egyes kórházak kifogytak az oxigénből, mások pedig a szakadék szélén állnak. A kórházak nem vesznek fel olyan betegeket, akiket nem tudnak ellátni; sok indiai ezért otthon szenved a fullasztó betegségben. A kormány megteszi, amit tud: az oxigénszállító járműveknek mentőautó-szerű státuszt biztosít az utakon; az országos vasúti szolgálatot használja ki a tartálykocsik országszerte történő mozgatására; a légierőt veszi igénybe az üres tartályok gyárakba történő visszaszállítására, hogy újratöltsék azokat. Szerdán az indiai legfelsőbb bíróság felszólította a szövetségi kormányt, hogy nyújtson be egy átfogóbb tervet Újdelhi oxigénszükségletének kielégítésére. Eközben külföldi kormányok és nemzetközi segélyszervezetek lélegeztetőgépeket, koncentrátorokat és palackokat küldenek. Mégis, minden nap újabb jelentések érkeznek arról, hogy emberek halnak meg, mert nem kapnak oxigént. (A hiány valószínűleg tovább fokozódik. Egyre vő a különbség az orvosi oxigén a szükséges és a gyártott mennyisége között. A becslések szerint ez a hiány azelmúlt hónapokban világszerte megháromszorozódott, részben az indiai kielégítetlen szükségletek miatt, de azért is, mert növekvő a kereslet a dél-amerikai és a közel-keleti kórházakban is).
Címkép: A COVID-19 vírussal fertőzött emberek családtagjai sorban állnak, hogy kicseréljék az üres oxigénpalackokat Újdelhiben, áprilisban.Fotó: Naveen Sharma / SOPA / Shutterstock
A newyorker.com alapján