Posted by Johanna Laakso
Emlékeznek még Matolcsy Györgyre, aki 2013 óta a Magyar Nemzeti Bank elnöke, volt nemzetgazdasági miniszter, az “unortodox nemzetgazdaságtan” atyja, akinek köszönhetően – mint az egy 2012-es CNN-interjúban elhíresült – a magyar kormány gazdasági teljesítménye igazi “tündérmesének” bizonyult? Matolcsy már a tudományról alkotott unortodox elképzeléseiről is híres. Szintén 2012-ben azt állította, hogy a magyar csecsemők egy apró piros ponttal a fenekükön születnek, ami azt mutatja, hogy a japánokkal rokonok. (A valóságban a mongol folt néven ismert jellegzetes anyajegy nem piros és nem is apró, és Kelet-Ázsiában gyakori, Magyarországon nem).
Mint láthatjuk, Matolcsy az Orbán-kormány “keleti” orientációját követi, és hisz a magyarok és Ázsia felemelkedő tigrisországai közötti alapvető kapcsolatokban. Néhány hete néhány magyar nyelvész kollégám értetlenkedve jegyezte meg, hogy ez az érdeklődés Matolcsyt a jelek szerint igen furcsa nyelvi elképzelésekre inspirálja. Matolcsy a Növekedés.hu honlapon KIDSzingChi.hu címmel közölt egy cikket, amelyben felsorolja, hogy miért kellene a magyarságnak most Nyugat helyett Keleten keresnie példaképeit . Az utolsó bekezdésben Matolcsy megmagyarázza írásának rejtélyes címét. A KIDSzingChi.hu, mint olvashatjuk, “egy új nyelv, az angkrit (angol + szanszkrit)” szótárában fog megjelenni, jelezve “a magyar gyerek oroszlánerejét”.
Valószínűleg Matolcsy valamikor megtudta, hogy Szingapúr, a városállam neve, amelynek gazdasági sikereit őszintén csodálja, a szanszkrit nyelvből származik, és “Oroszlánvárosnak” fordítható. Valójában az “oroszlán” eredeti szanszkrit szava siṃhaḥ, és nagyon nehéz megérteni, hogy miért éppen a szanszkritot, a dél-ázsiai vallás és magaskultúra ősi nyelvét kellene összekapcsolni egy dinamikus gazdasági jövő vízióival, vagy az angollal kombinálva egy elképzelt “új nyelvvé”. Persze a “KIDSzingChi.hu”-val Matolcsy csak egy nyelvi viccet próbál elrontani. És úgy tűnik, hogy ennek a “szellemes” viccnek a kitalálása arra ösztönözte, hogy még jobban elkalandozzon a nyelvészet csodavilágában, amelynek tényeiről éppoly boldog tudatlanságban van, mint a kelet-ázsiai csecsemők anyajegyeinek genetikai hátteréről.
A Növekedés.hu most hétfőn közölte Matolcsy új remekművét “A nyelv gazdagsága, a gazdagság nyelve” címmel. Röviden: a cikk a naiv relativizmus (minden nemzet mentalitása, világnézete és kultúrája egyszerűen és egyenesen tükröződik nyelvének szerkezetében) és a jó öreg magyar kivételesség (a magyar nemzet és nyelve valami egészen más, mint a világ többi része) szomorúan tipikus példája. Valójában Matolcsy meglepően posztmodern-konstruktivista módon azt állítja, hogy “a valóság a kultúrából, döntően a nyelvből fakad”. És mivel a magyar egy kivételes nyelv, a magyarok gazdasági jövője is kivételesen dicsőséges lesz.
Először is, írja Matolcsy, a magyar egy gazdag és kreatív nyelv. “Néhány ezer szóból […] több mint egymillió szavas nyelvvé vált”. Ebből Matolcsy arra következtet, hogy a magyar nemzet is kivételesen kreatív, hiszen “történelme újrakezdések sorozata”. Sajnos egy nyelv gazdagságát, kreativitását nem lehet szavainak számolásával mérni, és a nyelveket sem lehet ebből a szempontból egymással összehasonlítani. A lexikon minden nyelvben nyitott osztály, ami azt jelenti, hogy egy nyelv szavainak megszámlálása reménytelen feladat. Új szavak mindig keletkezhetnek, kölcsönözhetők, adaptálhatók vagy származtathatók, miközben a régi szavak a feledés homályába merülnek, és folyamatosan számos lehetséges új szó – származékok, lexikalizált kifejezések stb. – a szóképesség határán lebegve, kialakulóban van. Minden nyelv különböző változatokból, stílusokból és regiszterekből, nyelvjárásokból, szlengekből és zsargonokból áll, és nem minden szavukat használja minden beszélő. (A “nem hivatalos brit” kategóriába sorolt squillionaire az önök angol nyelvváltozatában is szó?) Ez igaz a világ minden nyelvére, így a mai magyarra és annak proto-formáira is.
A magyar nyelv – mondja Matolcsy – azért is rendkívül összetett és sokrétű nyelv, mert a magyar gazdaság is rendkívül összetett. És akkor, anélkül, hogy ezt a kijelentést részletezné, Matolcsy az álnyelvészeti ezotéria birodalmába lép. “Az ősi kultúra, az ősi etimológia révén, 68%-ban a mi nyelvünkben él tovább”. Vagy ahogy Matolcsy fpgalmaz: “Az ősműveltség az ős-etimonok révén 68 százalékban él nyelvünkben.” Vagyis az emberiség ősi első nyelvének szavai 68%-ban megmaradtak a magyarban? Fogalmam sincs, mik lehetnek ezek a szavak, és ha képesek lennénk ilyen szavakat azonosítani a mai nyelvekben (vagy általában rekonstruálni az emberiség első nyelvét), az olyan szenzáció lenne, amely forradalmasítaná mindazt, amit a történeti nyelvészetről tudunk.
A magyar nyelv, mint a világ legősibb nyelve, nyilvánvalóan “őrzi az emberiség ősi tudását, amely az Univerzum egységét jelentette (?)”. Ezt a zavarba ejtő állítást egy valódi, a szavak felszínes hasonlóságán alapuló áletimológia támasztja alá. Az „egy” maga az „Ige”, ami az „égi” és félreérthetetlenül azt jelzi, hogy a földi ember egy a Világegyetemmel, a Teremtővel és a természettel. Matolcsy (vagy meg nem nevezett forrása) számára ezek a hasonlóságok “félreérthetetlen” bizonyítékai az emberiség egységének az Univerzummal, a Teremtővel és a természettel – és a magyarok természetes tehetségének a fenntartható fejlődéshez, ami a zöld átmenet kulcsszereplőivé teszi őket.
A következő zavarba ejtő kijelentés előtt idéznem kell egy történetet, amelyet néhány évvel ezelőtt véletlenül láttam a Facebookon. A történet szerint 2015-ben a (már azóta elhunyt) Jókai Anna írónő képviselte Magyarországot a svédországi Göteborg nemzetközi könyvvásárán. Egy pódiumbeszélgetésen, ahol azt próbálta elmagyarázni, hogy mitől olyan különleges a magyar irodalom, Jókai Anna azzal lepte meg a hallgatóságot, hogy a magyar nyelvben, amely kivételesen gazdag, nem csak egy “megy” szó van, mint az angolban, hanem sokféle igekötő a különböző típusú járásra: “…magyarul haladunk, süvítünk, ballagunk, poroszkálunk, lépkedünk, őgyelgünk…”. Zavart csend következett, mígnem a pókerarcú tolmács átvette a szót: “Magyarul az ember proceeds, whooshes, trudges, ambles, treads, saunters…”
Most úgy tűnik, hogy Jókai Anna ezt nem magától találta ki. Czakó Gábornak, a magyar nyelv múltjáról szóló különféle ezoterikus, álnyelvészeti elképzelések szerzőjének és hírhedt támogatójának egyik cikkére hivatkozva Matolcsy megismétli ugyanazt a furcsa elképzelést, miszerint a magyar nyelvnek különösen sok mozgásigéje van. Ez persze azt jelenti, hogy a magyaroknak különös érzéke van a szabad mozgáshoz, vagyis a szabadsághoz.
Ennek az állításnak az alátámasztására Matolcsy a magyar nyelv és kultúra jellegzetes vonásaként említi a párhuzamosság vagy koordináció használatát is. Ezek a gondolatok Lükő Gábor (1909-2001) néprajzkutató gyakran félreértelmezett munkáiból erednek, aki a “koordinációt” (mellérendelés) az egész hagyományos magyar kultúra jellegzetes vonásának tekintette, a hagyományos építészettől a népdalok metrikus szerkezetéig. Lükő “A magyar lélek formái” (1942) című írásában a párhuzamosságról és a perspektíva hiányáról mint a magyar mentalitás “keleti” jellemzőiről beszél, szemben az indoeurópai kultúrák és társadalmak hierarchikus és alárendelő struktúráival. Matolcsy számára ez a “koordináció” a nyelvben szabad horizontális mozgást jelent, ami a magyar lélek szabadságát tükrözi. Ugyanez a szabadság áll Matolcsy szerint a magyar nyelv “szabad” szórendje mögött is. (Mint szinte bármelyik nyelvész elmondhatta volna neki, a magyar nyelv szórendje nem szabad, hanem diskurzus-konfigurációs, vagyis a jelentés és az információszerkezet meglehetősen kifinomult aspektusainak kifejezésére szolgál.)
Végezetül Matolcsy néhány példával szolgál arra, hogy a magyar nyelv hogyan tükrözi közvetlenül a magyar kultúra és társadalom egyes strukturális jellemzőit. Az igei előtagok használatában egy olyan dualizmust lát (mint a kilép ‘kilép’ vs. belép ‘belép’) – mintha a magyar igei előtagok nem fejeznék ki a jelentések sokaságát, nem csak a be/ki ellentétet -, amely, így állítja, a kétpólusú mentalitásból fakad. A magyarok a változó hangulatok nemzete, a fellángolást gyakran követi a depresszió.
A magyar nyelv prosodikus szerkezetéből – csökkenő intonáció, a fő hangsúly az első szótagon – Matolcsy végül logikai ugrást tesz a magyar nevek szerkezetére, amelyben “mint sok keleti nyelvben”, a családnév megelőzi az egyén nevét. Ez azt jelenti, hogy a család iránti tisztelet bele van kódolva a magyar nyelv szerkezetébe. (A vezetéknév és a keresztnév sorrendje valójában a magyarra és a világ számos más nyelvére jellemző szigorú módosító-előtti sorrendből következik. Arra is következtetnünk kell, hogy a piros csizma ‘piros csizma’ kifejezésben a magyar beszélők számára a csizma piros (piros) színe fontosabb, mint maga a csizma)? És nem csak a család: a magyarok tisztelik az időseket és persze a vezetőiket, mert “ha nincs belső harmónia a családban, a közösségben, a nemzetben, akkor külső érdekek fosztanak meg [minket] szabadságunktól és fejlődési esélyeinktől”.
Bármennyire is vadnak és furcsának tűnnek, Matolcsy elképzelései a magyar nyelv egyediségéről nem újdonságok. Valójában az álnyelvi mitológia hosszú hagyományára tekint vissza. Czakó furcsa, a mozgásigékről szóló darabja mellett egyenesen utal egy másik, nemrég a Növekedés.hu-n megjelent cikkre, amelyben egy bizonyos Csizmadia Norbert azt állítja, hogy a magyar nyelv kivételesen gazdag és “ősi” nyelv; Matolcsy tulajdonképpen csak ennek a furcsa szövegnek a központi állításait dolgozza ki.
Csizmadia Norbert a LinkedIn-oldala szerint a szegedi és a pécsi egyetemen szerzett mesterdiplomát földrajzból és turizmusfejlesztésből, jelenleg a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány kuratóriumának elnöke. Ahogy Matolcsy és sok más hatalmasság, ő is a teljes tudatlanságból fakadó tipikus Dunning-Kruger-bizonyossággal ír nyelvészeti kérdésekről. És persze Csizmadia is csak a jól ismert álnyelvészeti mítoszokat ismételgeti. Aki olvas magyarul: a nyest.hu honlap szépen leleplezett ezek közül sokat, például híres külföldiek – George Bernard Shaw, Sir John Bowring vagy a svéd orvos és műfordító Ove Berglund – állítólagos kijelentéseit a magyar nyelv legfőbb gazdagságáról és logikájáról. Hogy magyar kollégámat, Fejes Lászlót idézzem, aki Berglund azon állításáról ír, hogy a magyar nyelv “az emberi logika csúcsterméke”.
Ezen a ponton meg kell jegyeznünk, hogy azok, akik egy adott nyelvet dicsérni akarnak, vagy a szóban forgó nyelv szabályos, következetes, “logikus” jellegét emelik ki, vagy azt állítják, hogy ez a nyelv különösen “nehéz”, “bonyolult”, “egyedi”. Akárhogy is, vagy egyáltalán nem hasonlítják össze a nyelvet más nyelvekkel, vagy csupán felsorolnak néhány alkalmi (gyakran téves) példát más nyelvekből, amelyek látszólag alátámasztják a véleményüket. A furcsa állítást a magyarban fennmaradt “ősi etűdök” 68%-áról szintén Csizmadia cikkéből veszi Matolcsy, míg Csizmadia talán valami homályos internetes fórumon találta. A nyest.hu egyik olvasója már 2016-ban egy román-magyar honlapon látta, egy “statisztika” részeként, ami csak azt bizonyítja, hogy aki először kezdte el terjeszteni ezt a városi legendát, annak halvány fogalma sincs a nyelvekről és a nyelvészetről.
A nyelvi kivételesség, az az elképzelés, hogy egy bizonyos nyelv egyedülállóbb, logikusabb, bonyolultabb, szebb (bármit is jelentsen ez), ősibb (bármit is jelentsen ez) vagy nehezebb (bármit is jelentsen ez), mint a világ bármely más nyelve, nem kifejezetten magyar jelenség. Sok országban előfordul a nyelvi alapú nemzeti identitásépítés melléktermékeként. Az etnolingvisztikai emancipáció vagy a hazafiság jegyében számtalan európai embert tanítottak meg anyanyelvének szeretetére és ápolására. Ez önmagában nem rossz dolog. Minden nyelv bizonyos értelemben egyedi, és minden nyelv pótolhatatlan kulturális értékek hordozója. Normális, ha egy gyermek azt gondolja, hogy az édesanyja a legszebb nő a világon. De az, hogy egy felnőtt férfi nyilvánosan arról fantáziál, hogy az édesanyja valójában megnyerte a Miss World versenyt, nos, ez furcsa.
Minden nemzetnek megvannak a maga nyelvi álmodozói és sarlatánjai, akik álnyelvészeti, áltudományos és áltörténelmi maszlagot gyártanak. De Magyarországon – különböző történelmi és politikai okokból – régóta sokkal nagyobb a kereslet az ilyen maszlagra, mint sok más országban. És úgy tűnik, most már az adófizetők pénzén, amely “elvesztette közpénz jellegét”, gyártják vagy adják ki.
Johanna Laakso a Bécsi Egyetem finnugor tanszékének professzora. Doktori fokozatát a Helsinki Egyetemen szerezte, ahol 2000-ig tanított is, amikor a Bécsi Egyetemre költözött. Anyanyelvén, a finnen kívül beszél angolul, németül, magyarul, észtül, svédül, oroszul és franciául.
Hungarian Spectrum
Magyar változsat: Újnépszabadság