Posted by Balogh S. Éva
>Hungarian Spectrum
>Minden választás előtt és után – országos, önkormányzati, sőt, európai parlamenti választás előtt és után a magyar média tele van elemzésekkel, amelyek a Fidesz falvakban elért “népszerűsége” és a közmunkaprogram közötti összefüggésről szólnak. A jelenségre fordított figyelem jogos, hiszen egyes becslések szerint a Fidesz-KDNP-re leadott szavazatok 16-18%-áért ez a program lehet a felelős.
A közmunka az 1990-es évek óta létezik, de 2009-ig viszonylag kevesen foglalkoztak a programmal. Ez 2009-ben változott meg, amikor az MSZP-kormány bevezette az “Út a munkához” programot, amely mintegy 100 ezer embernek kínált közmunkát. Orbán Viktor azonnal meglátta a programban rejlő, nem is annyira rejtett politikai lehetőségeket. A programban részt vevők száma 2010 végére elérte a 148 ezret, 2012-re pedig már több mint 200 ezren élvezték a program előnyeit. A kormány ekkor már évi 140-150 milliárd forintot költött a projektre.
A fizetések nagyon alacsonyak voltak. Minden közmunkás havi 47 ezer forintot kapott, ami jóval kevesebb volt, mint az akkori minimálbér, 95 ezer forint, és semmiképpen sem volt elég a megélhetéshez. Messing Vera, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének kutatója, a CEU professzora akkoriban azt nyilatkozta, hogy ilyen kiterjedt közmunkaprogram sehol máshol a világon nem létezett. A kritikusok rámutattak, hogy a magyar megoldás túlságosan drága és egyáltalán nem hatékony, hiszen a program nem vezetett sehova, főleg nem vissza az elsődleges munkaerőpiacra.
2012-re az is kiderült, hogy a rendszer hihetetlen nagy hatalmat adott azoknak a falvaknak a polgármesterének, ahol a munkanélküliség nagyon magas, munkalehetőségek pedig gyakorlatilag nem léteztek. 2014-ben több cikk is összefoglalta a közmunkaprogram és a szavazási eredmények közötti szoros kapcsolatot. Az Átlátszó egyik cikke szerint közismert tény volt, hogy egy munkanélküli, leggyakrabban roma férfi vagy nő csak akkor kaphatott munkát az önkormányzattól, pontosabban a polgármestertől, ha tudta, hova tegye az X-et a választáskor. Azokban a falvakban, ahol a lakosok többsége roma volt, a polgármester a helyi roma önkormányzat vezetőjére bízta azt a feladatot, hogy a munkások számára világossá tegye, mik a politikai elvárások. Az Átlátszó meglátogatott egy falut, amelyet az újságírók prototípusként használtak a kutatásukhoz, és megtudta, hogy mivel a választási törvény nem írja elő kifejezetten a titkos szavazást, sok helybéli egy asztalnál szavazott a jelenlévő hivatalnokok figyelmes tekintete alatt. Úgy tűnik, a 2014-es önkormányzati választások után a helyiek egy része fellázadt. Ahogy egyikük mondta: “Csak azt akarjuk, hogy ne legyen nyílt szavazás”.
Ez és a hasonló újságírói leírások csupán anekdotikusak, de a magyar és román választási klientelizmusról Isabela Mares (Yale Egyetem) és Lauren E. Young (University of California, Davis) kifogástalan tudományos tanulmányt készített. Könyvük címe: Kondicionalitás és kényszerítés: Electoral Clientelism in Eastern Europe (Választási klientelizmus Kelet-Európában) címmel jelent meg az Oxford University Press kiadónál. A könyv megállapításai “egy tekintélyes közvélemény-kutató cég” munkáján alapulnak, amely 93 kisvárosban és faluban 2000 embert kérdezett meg. Hadd idézzek néhány részletet (211-212. oldal) a könyv következtetéséből. “Jogi kifinomultságuk ellenére a választási szabályok mind [Magyarországon, mind Romániában] kevéssé bizonyultak alkalmasnak arra, hogy korlátozzák a választási visszaélések különböző formáinak előfordulását. Ilyen szabálytalanságok közé tartozik a választók intimizálása és kényszerítése, a politikai előnyökhöz való hozzáférés politikai támogatáshoz kötése, a szavazatvásárlás, a szavazási titok megsértése és így tovább”.” A szerzők azt állítják, hogy az ilyen szabálytalanságok “központi elemként aláássák a politikai képviselet minőségét” mind Magyarországon, mind Romániában. A szerzők joggal mutatnak rá, hogy az így kialakult politikai többség “nem demokratikus többség”. Vagy még brutálisabban fogalmazva: a Fidesz legalább 2014 óta csalással nyer választásokat.
Mares és Young a “klientelizmus” négy különböző típusát különbözteti meg: (1) politikai szívességek, (2) politikai kényszer, (3) gazdasági kényszer és (4) szavazatvásárlás. Egy 2019-es interjúban Mares úgy becsülte, hogy a klientelizmus e négy formája együttesen 16-18%-os különbséget okozhatott az eredményekben.
Ezek a választási visszaélések továbbra is fennállnak, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság nyomására a magyar kormány elkezdte csökkenteni a közmunkában részt vevők számát, és a közmunkásokat helyi szociális szövetkezetekbe helyezte át. “Bár statisztikailag a szövetkezeti tagok a magánszektorban alkalmazottnak számítanak, a fizetésükben és a munkakörülményeikben nincs változás”. És, feltételezem, nem változnak az elvárások sem, hogy hogyan fognak szavazni.
Mellékesen meg kell jegyeznem, hogy a kezdetben nem kedvelt közmunkaprogram az elmúlt néhány évben meglehetősen népszerűvé vált, mivel a bérek a kezdeti létminimum alatti szintről megemelkedtek. Az Átlátszó közölt egy riportot a baranyai szegény falvakban élők hozzáállásáról, “ahol a közmunka létkérdés”. A konszenzus az volt, hogy ezek a falusiak azért szavaztak a Fideszre, mert “attól tartottak, hogy ha nem a Fidesz nyer, akkor megint kevesebb közmunkát kapnak, mint 2010 előtt”.
Molnár György, az egykori MTA Regionális Kutatások Kutatóintézetének tudományos munkatársa két évvel ezelőtt rámutatott, hogy “a magyar falu egyre inkább feudális korlátok közé szorul, ahol a létezés a helyi potentátoktól függ, és a kitörés esélye minimális”. Még a jelenlegi rendszert nem feltétlenül kedvelő polgármesterek is igyekeznek lojálisnak látszani, mert úgy vélik, nincs más választásuk. Meg vannak győződve arról, hogy ha nem mutatnak kellő lelkesedést a kormány iránt, a falu egy fillért sem kap. Azt jósolja, hogy a Fidesz elsöprő fölénye vidéken a jövőben még inkább erősödni fog.
A Magyar Spectrum egyik olvasója felhívta a figyelmet az Unhack Democracy Europe nevű nonprofit emberi jogi csoportra, amelynek célja, hogy “képessé tegye a polgárokat azáltal, hogy eszközöket és know-how-t ad nekik saját választásaik ellenőrzéséhez és a demokratikus intézmények állami beavatkozással szembeni védelméhez”. Ismerem a választási csalásokról szóló rövid összefoglalóikat, amelyek a 2018-as általános választásokon 170 szavazatszámlálóval készített interjúkon, valamint a 2019-es EP- és helyhatósági választásokon 850 szavazatszámlálóval készített interjúkon alapulnak. A 2018. áprilisi országos választásokkal kapcsolatos megállapításaikat egy 30 oldalas brosúrában tették közzé. Az EP-választás és a 2019-es önkormányzati választások után a csoport egy 34 oldalas füzetet adott ki. Bármennyire is hasznos, ez a kutatás nem hasonlítható össze az Isabela Mares és Lauren E. Young által készített hatalmas statisztikai munkával.
Magyar változat: Újnépszabadság