Szia, fáj a vaginám, akarsz randizni?

Tehát itt van végre valaki, aki kendőzetlenül, a legapróbb részletekig kifejti és bemutatja azokat nehezen diagnosztizálható betegségeket, amiket az átlagemberek nem ismernek, az orvosok pedig csak ritkán ismernek föl. Talán a Szia, fáj a vaginám, akarsz randizni? fejezetcím érzékelteti a legjobban, mi van egy huszonkét éves, randira készülődő, vaginabajokkal küzdő nő fejében. Úgy gondolom, csak kellőképp elfogadó attitűddel szabad, csak úgy érdemes hozzáállni a női nemi szervek problémáihoz, legyen az menstruációs és egyéb görcs, vagy ha úgy tetszik, egyéb vaginabaj. Az efféle kommunikációt leginkább az nehezítheti, hogy a panaszos olyasmit él át, amit a nem panaszos valószínűleg el sem tud képzelni. A Vaginabajok egyik legnagyobb erénye, hogy megismertet minket egy amerikai író, Christine Miserandino egyedülálló teóriájával, az ún. kanálelmélettel, ami a krónikus betegséggel élők mindennapjait hivatott demonstrálni a nem krónikus betegek számára, méghozzá kanalakkal. Parker így ír róla:

„Azok, akik nem krónikus betegek, végtelen lehetőséggel, vagyis kanállal kezdenek neki a napjuknak. A kanálelmélet lényege az az elgondolás, hogy bár mindannyian ugyanannyi kanállal kezdünk neki a napunknak, a krónikus beteg emberek (…) sokkal hamarabb elveszítik őket. És kanalak nélkül nem nagyon tudsz csinálni semmit.”

A mű másik erőssége, hogy a szerző nem pusztán a megértő partnerekhez és barátokhoz szól az endometriózist, fájdalmas szexet és egyéb tabutémákat boncolgató könyvében. Fogódzót, segítő kezet és sírásra alkalmas, izmos vállat is nyújt minden nőnek, akiket szenvedő sorstársainak tekint. Parker azt mondja, nyolc évet várt az endometriózist, a medencefenék-diszfunkciót, a vaginizmust és a vulvodyniát magában foglaló diagnózisra. Aki ezen a ponton úgy érzi, túl sok (az orvosi) szakzsargon, ne aggódjon, mert sajnos egy-egy mondatnál hosszabb magyarázatot a szerző sem ad sem a betegségek okáról, sem arról, miben áll a szerveit átjáró működési zavarok egymásutánja.

A fentiek tükrében különösen zavaró, hogy az első, a bevezető fejezetben nagyon részletesen elmondja a történetét; még abba is beavat, hogy hogyan alkotta meg a vaginabajok kifejezést. Bevezet a végeláthatatlan problémakavalkádba, napszakra és órára pontosan lebontja egy-egy napját, így érzékelteti, hogy az élete minden, csak nem átlagos. A baj az, hogy ezt aztán minden fejezetben elölről kezdi. Számtalanszor érezheti úgy az olvasó, hogy Parker azt hiszi, elsőre nem értettük meg a lényeget, hát ideje elismételni.

• Olvass bele!

Ha ez szerkesztői megfontolás volt, az megbocsátható volna, de félő, hogy ez a szinte kényszeres ismétlés is abból a dühből fakad, ami az egész könyvet áthatja. Parker végtelenül mérges és csalódott: egyes oldalakon reményvesztett, másokon pedig egy kicsivel optimistább, úgy festi le az olvasó számára a mindennapjait, mintha mi tehetnénk mindenről. Gondolhatnád, olvasóm, hogy az én fülem nincs hozzászokva az efféle beszédhez, pedig nem erről van szó. Inkább arról, hogy az olvasmányélményből sokat elvesz, hogy lépten-nyomon ilyen mondatokba botlunk:

Már az izgalom is nyilalló fájdalmat küldhet a medencémből az egész testembe. Azok az izmok (…) fellázadnak, és visszavágnak. Mintha azt mondanák: „Ribanc, mi a FASZT MŰVELSZ?”

„Próbáltad már a jógát? Próbáltál már napi tizenhétszer fejen állni? (…)”
a kérdésre válaszul: „És te megpróbáltad már befogni a kibaszott pofádat?!”

El akarom mondani, hogy milyen kibaszott dühös vagyok, mert soha nem volt orgazmusom legalábbis egy halvány fájdalom nélkül, (…)

„A világ legtöbbször szar, de még szarabb lesz, ha a saját szarunkról beszélünk, és azt mondják nekünk, ne gondoljuk, hogy szar az életünk, mert valakinek még büdösebb a szara. A szar az szar.”

Sajnálom, hogy ezzel a módszerrel nem éri el a kívánt hatást, hiszen ha (a fenti példák tetejébe) minden második jelzője az, hogy kurva, akkor a benne lévő méreg, a fortyogó düh inkább az olvasóra ragad, aki esetleg másra számított. Azt is sajnálom, hogy a vaginabajokkal nem küzdő érdeklődőt hamar hozzászoktatja a túlzásokban bővelkedő megfogalmazásokhoz. Például gyakran írja, hogy egy-egy érintés olyan a számára, mintha izzó vassal érnének hozzá, máskor pedig olyan erős a fájdalma, hogy legszívesebben szétverné a fejét valami kemény felületen, hogy az felülíródjon és így múljon el.

Parker vaginabajokkal foglalkozó, úttörő műve feltétlenül hasznos, mégis fenntartásaim vannak vele kapcsolatban. Bár részletesen megismertet a krónikus betegségei testi és lelki oldalával, csupán négy-öt sorban fejti ki, hogy miként jutott pontos, lelkiismeretes diagnózishoz. Aztán az örömhírt, miszerint van remény, ami más sorstársainak is reményt adhat, félreteszi és további négy fejezeten keresztül panaszkodik és káromkodik tovább. Mintha a pozitív fejezet tévedésből került volna a mű közepére, aztán el is felejtették, hogy létezik.

Nem vitatom el a gyógyíthatatlan betegség miatt érzett haragot, emésztő dühöt, de könyv formában elég lett volna kevesebb tombolás, kevesebb fejvesztett üvöltözés. A Vaginabajokra igaz csak igazán, hogy a kevesebb több (lenne). Jóval nagyobbat ütött volna.

Lara Parker: Vaginabajok – Endometriózis, fájdalmas szex és egyéb tabutémák
Fordította: Mezősi Péter
Partvonal Kiadó, Budapest, 2021
256 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3199 Ft,
e-könyv változat 2799 Ft
ISBN 978 615 605 8287 (papír)
ISBN 978 615 605 8553 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

2014 áprilisában Lara Parker, a BuzzFeed főszerkesztő-helyettese egyik írásában az egész világgal tudatta, hogy endometriózisban és más, krónikus fájdalommal járó, gyógyíthatatlan betegségekben szenved, amelyek egyik velejárója, hogy egyáltalán nem élhet klasszikus értelemben vett szexuális életet, mivel a behatoláskor elviselhetetlen gyötrelmeket kell kiállnia.
Nyers, sötét humorú, ugyanakkor reményteli könyvében Lara rendíthetetlen őszinteséggel beszél azokról a kihívásokról, amelyekkel tizennégy éves kora óta a „vaginabajai” miatt kell megküzdenie a mindennapi életében, legyen szó munkáról vagy éppen szerelemről.
A könyvből megtudhatjuk, mi is az a hüvelyi fizioterápia; milyen heteró nőként randizni, ha szó sem lehet „behatolós” szexről; mit tehetünk, ha a munkahelyünkön döntenek le a lábunkról a fájdalomrohamok; miféle étrendi, illetve öltözködési baklövéseket érdemes kerülni állandó hüvelyfájdalom esetén; és hogy milyen negatív érzéseket válthat ki bennünk egy krónikus betegség.
Lara minden taburól lerántja a leplet a Vaginabajokban – bátran, humorosan, szeretettel, és eltökélten, hogy a körülményekhez képest a lehető legtöbbet hozza ki az életéből…