A NER legszentebb és legbecsesebb értékeiről van szó

Posted by
Gábor György
>Elfogadhatatlannak, értelmezhetetlennek és súlyosan diszkriminatívnak tartom Gulyás László történész, egyetemi tanár eltávolítását a Szegedi Tudományegyetemről.
Az egyetem vezetése „a szükséges munkáltatói intézkedéseket” Gulyás László állítólagos rasszista és szexista kijelentései miatt hozta meg. Az egyetem vezetése egészen nyilvánvalóan nem bontotta ki a teljes igazságot, ehelyett hamis ürügyeket kreált.
Ezúton hívom fel az ország politikai vezetésének figyelmét, hogy Szegeden egy olyan egyetemi oktatót hurcoltak meg mondvacsinált vádakkal, aki szívvel-lélekkel, teljes odaadással képviselte a NER szellemiségét, s mint homo NERicus igyekezett átplántálni azt jövőnk zálogába, hazánk tanuló ifjúságába.
A NER legszentebb és legbecsesebb értékeiről van szó, amiért Gulyás tanár urat éppen a Szegedi Gondolat szülővárosában állították pellengérre. Mert mióta számít bűnnek a NER fénylő égboltja alatt az igazság bátor, politikai korrektség által gúzsba nem kötött kimondása, legyen annak tárgya akár a női nem, akár hazánk vagy az Egyesült Államok valamely kisebbsége, vagy mondjuk Afrika lakosságának bő kétharmada.
Csak emlékeztetni kívánunk arra, hogy Gulyás professzor aligha véletlenül kapta meg köztársasági elnökünktől nagy nemzeti ünnepünkön, ez év március 15-én, az érdemeivel jól megszolgált és kiérdemelt elismerést, „a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat” kitüntetést.
Gulyás László elbocsátása súlyosan diszkriminatív! Bátran tegyük fel a kérdést: miért éppen őt távolítják el mindezért, amikor hasonló okokból a NER leghűségesebb katonáinak közel száz százalékát lapátra lehetne tenni?
Mielőtt alattomos termeszek belülről rágják szét a NER nagy gonddal és fáradtsággal megalkotott büszke és méltóságteljes építményét, kiáltsuk világgá együtt: eddig és ne tovább!