Fundus hungaricus, avagy alapok

Kuthi Csaba
>Hazai eseményeink egyre izgalmasabb kavargásában tűnődöm egy ideje azon, hogy létezik-e (létezhet-e) társadalomelméletileg olyan kategória, ami politikai bűncselekménynek nevezhető. Egyáltalán: létezik-e az a filozófiai kategória: politikai bűncselekmény? Arra már magam is rájöttem, hogy ilyesmi létezik, ami jogilag általában állam elleni bűncselekményt (pl. hazaárulás) definiál (azaz társadalmi vertikalitásában alulról – fölfelé irányul), de olyan, amire én gondolok, ami a hatalom csúcsainak birtokosai által, a demokrácia eszközeinek visszaélésszerű alkalmazásával történő társadalmi károkozást jelent (felülről – lefelé), manapság – tudtommal – nem ismeretes.
A magyar jogrendben szereplő politikai bűncselekmény kategóriájába tartozik még a hivatali visszaélés (Btk. 305, §) is, de ez sem az, amire gondolok. Ilyenformán oda jutottam, hogy az olyasfajta bűnözés, amit én politikai (törvényalkotási, törvénykezési) hatalommal való visszaélésnek – politikai bűncselekménynek – nevezek, az valami egészen különleges fajtája azoknak a társadalmilag elítélhető és bűnnek minősíthető cselekedeteknek, amikre manapság – tudtommal – nem született mindenek által megfogalmazott és elfogadott meghatározás. Ilyenek azonban mégis megvalósulnak.
Miután pedig büntetőjogilag nem minősíthetőek, egy pszeudo-demokráciában, quasi-diktatúrában, mindig (jog)következmények nélkül maradnak, hiszen nincsen elismert és használható mértékrendszerük (a szigorú erkölcsű és bátor jogászi garnitúráról nem is szólva). Ettől a botlatótól azonban nem kellene félni, hiszen erre – új bűncselekmény kategória megalkotására – volt már példa Nürnbergben, 1945-ben (ad analogiam: demokrácia elleni bűntett). Ha viszont az ilyen cselekmények bár léteznek, de büntetőjogilag nem értelmezhetőek és nem is mérhetőek, viszont mégis olyanok, amik a társadalom jogerkölcsi küszöbén megbotlanak, akkor talán ez lehet a megoldás?
Mit is találtam mondani? Jogerkölcsi? Hiszen ez egy fogalmi kentaur! Nem illenek össze. Ki hallott már olyat, hogy a Jog és Erkölcs ikertestvérek lennének, és kéz-a-kézben andalognának társadalmi életünk elíziumi mezein?
Magyarország olyan ország lett, ahol a Törvényt nem tisztelik, hanem értelmezik és méretre szabják, ahol az Erkölcstelenséget a Jogszerűség háta mögé bújtatják, és a törvényalkotásnak úri szabósága működik. Beltenyésztett törvényszabóság szab személyre, méretre és fazonra igazított törvényeket úgy, ahogyan azt a főszabász rendeli. Hivatali, hatalmi virtussá vált az erkölcsi törvények kijátszása, a bírósági végzések ignorálása, a társadalmi értékek politikai átértelmezése és meghamisítása. A törvényesített erkölcstelenségek és a hatalom társadalmi károkozásainak országa lettünk.
De végül miről is írtam? Sapienti sat! A bölcsnek ennyi is elég.