Posted by Lendvai Ildikó
>Kicsit ünneptelen, Covid- és kormánysújtotta ünnepünk van. Május elsején nincs majális, az EU-ba való belépésünk évfordulójáról pedig ez a kormány volna az utolsó, aki méltó módon megemlékezne.
>Kicsit ünneptelen, Covid- és kormánysújtotta ünnepünk van. Május elsején nincs majális, az EU-ba való belépésünk évfordulójáról pedig ez a kormány volna az utolsó, aki méltó módon megemlékezne.
De azt olvastam, Franciaországban 1561 óta ez a gyöngyvirág hivatalos ünnepe is, ami az ottani néphagyomány szerint szerencsét hoz. Virág pedig nálunk is biztosan kerül a vázákba, hiszen vasárnap Anyák Napja! Engem már köszöntöttek is, virágillatú a szoba, ha nem is gyöngyvirágtól.
Arra gondoltam, a munka ünnepén egy olyan emberre emlékezem, akit kemény és szívós munkája tett híressé, ráadásul épp május elsején született. Ha esetében nem is arról a gyári, fizikai munkáról van szó, amire ilyenkor hagyományosan gondolni szoktunk. De az egyik legnehezebb és leghasznosabb munkát végezte: ő volt az egyik első magyar gyógypedagógus, és közöttük is az első, aki szellemi fogyatékosok nevelésének szentelte életét.
Frim Jakabról van szó. Papnak készült, de diákkorában megismert és megszeretett egy fogyatékos kisfiút. (Aki szellemi fogyatékosokkal dolgozik vagy ilyen gyereket nevel, pontosan tudja, gyakran milyen szeretetre méltóak tudnak lenni.) A hozzá hasonlóknak akkoriban, a 19. század második felében kilátástalan volt az életük, a társadalom páriáinak számítottak, senki sem foglalkozott fejlesztésükkel. Frim pályát változtatva erre akart vállalkozni. Voltak olyan fogyatékkal küzdő gyerekek is, akiket magához vett. Huszonévesen, részben saját pénzéből, részben közadakozásból és némi állami támogatásból (szerencséjére a felvilágosult, liberális szellemű Trefort Ágoston volt a miniszter, és nem valami vaskalapos kőkonzervatív) 1875-ben megalapította az értelmi fogyatékosok első magyar intézetét.
Azt vallotta: a fogyatékosoknak szeretet, gondoskodás és figyelem jár a “másságnak” szóló megvetés és érzéketlen gúny helyett. Ahogy ő mondta: “gyöngéd bánásmód és kellő oktatás”, hogy ha lehet, ők is hasznos munkát végezhessenek.
Egy hálás szülő egyenesen újsághirdetésben mondott neki köszönetet, “Nyilvános köszönet” címmel: “Ön gyermekemet, ki végleg elvadult vala, eszes és nyugalmas természetű fiúvá tette. Áldja az ég humániter törekvéseit!”
Példája ragadós volt: öccse is hasonló pályát választott, ő a siketeknek hozott létre intézetet.
67 évesen, 1919-ben halt meg. Talán szerencséje volt, hogy a zsidótörvényeket már nem élte meg.