Szűcs Gábor Róbert
>Pánikszerű roham indult meg fővárosi és vidéki kórházak oltópontjai felé. Ennek két oka van.
1. A miniszterelnök (talán nem józanul, talán szokás szerint nem egészen ép elmeállapotban) ma reggel azt közölte, hogy aki Pfizert akar, most siessen, mert hetekig nem lesz, csak kínai (vagy orosz). Ez akkora kapitális marhaság volt, amihez csak az fogható, mikor két hűséges ebe közölte a parlamentben, hogy az ország, Görögországhoz hasonlóan a csőd szélén áll, erre kishíján valóban oda került.
2. Az emberek
.-nem bíznak a kínaiban (vagy az oroszban),
– szeretnének külföldre utazni, akár hivatalosan is (pl. vállalatuk, vállalkozásuk igénye szerint), vagy Uram bocsá’, nyaralni, s nem csak Szerbiába vagy Crna Gorába (olaszul Montenegró), hanem máshova is , esetleg munkát vállalni, mert ők nem idehaza képzelik el megvalósítani a munkaalapú társadalmat, ki tudja, miért,
-szavát se hiszik se a miniszterelnöknek, se senkinek a kormányból, főként pedig Nyunyóka néniszerű, üvöltően alkalmatlan illetékeseknek nem hisznek már régen.
Ezrek, talán tízezrek állnak most sorba, sokak számára már elfogyott a pártállam által hivatalból, hazug módon lesajnáltatott Pfizer.
És még azt se lehet mondani, hogy ezt a pánikot az “oltásellenesek” szervezték. Nem, ezt az szervezte, aki annyira őrült, hogy minden áron gólt akar lőni.
Most már mindegy, hogy melyik kapuba.
Címkép: Sorállás Pfizerért