A hős nem találja helyét a békében

Témája a vietnámi háború (1965–1973), pontosabban az indokínai háborúnak az a része amikor az Egyesült Államok közvetlen katonai beavatkozása zajlik. Csakhogy most nem amerikai szemszögből látjuk, hanem vietnámi író mesél, aki végigharcolta ezt a háborút. Tizenhét éves korában lett katona, az ötszáz emberből, akivel együtt kezdte, tízen maradtak életben a háború végére. Igazi háborús gyermek. Egyes források szerint a franciák ellen vívott háború alatt egy bombatölcsérben született, más verzió szerint akkor, amikor szülőfaluját lerohanták a franciák. Kamaszkorában polgárháború dúlt hazájában: a kommunista érzelmű észak és az Egyesült Államokkal rokonszenvező dél között. Tizenhét évesen pedig már a saját, amerikaiak elleni háborúját vívja. Egész élete háború és semmi más: ezt jelzi a cím is, de sokkal összetettebben és mélyebben, mint ahogy első olvasásra gondolnánk. „Az ásónyomok feltárták a sötét sírgödör alját, és a meghalt ember utolsó lehelete beleáradt Kienbe. Az évek során ezek a meghalt életerőáramok összesűrűsödtek a lelkében, beleoldódtak a tudatalattijába, lelkének sötét árnyékává váltak. Kien emlékezetében végtelen hosszú sorokban vonultak el a hozzá közel álló kísértetek, csöndesen, rejtve örökre bevitték életébe a háború fájdalmát és szomorúságát.”

A mű nyolc részből áll. Az indításban Kien, a főhős utazik egy hullaszállító ZiL teherautón. Ez az a pont, a kapaszkodó, ahonnan az asszociációk, apróbb jelenetek elindulnak, és ide is térnek vissza. A dzsungel úttalan útjain bolyonganak, a háborúban elesett, sebtében eltemetett katonák holttesteit hantolják ki, gyűjtik össze, hogy majd tisztességgel újratemethessék őket. Kien a zötykölődés szünetében megpróbál aludni, függőágyát a platón szereli fel, mert ömlik az eső, a platót fedő ponyvától remél menedéket. Csakhogy így a társasága ötven nejlonzsákba csomagolt hulla, és rémálmai vannak. Ezekben az álmokban mozaikszerűen látjuk a háború egy-egy epizódját. Az utazás közvetlenül a háború befejezése után történik, ez a valós idő. A második résztől az objektív időben vagyunk, szintén a háború után, Kien az íróasztal előtt ül Hanoiban, és a regényét írja. Innen indulnak és ide térnek meg az emlékfoszlányok. Minél közelebb jutunk a történet befejezéséhez, annál hosszabbak a visszaemlékezések. A legutolsó rész, amely azt meséli el, Kien hogyan búcsúzik régi életétől, szerelmétől, hogyan kerül a frontra, már önálló elbeszélés méretű, és ebben a történetben ér össze a kezdet a véggel.

Mint a hagyma rétegei, úgy borulnak össze, simulnak egymásra a részletek, hogy megalkossák a mű egységes szövetét. Aki háborús regényt akar olvasni, annak azt adja: „Az ezutáni napokban varjak és hollók lepték el az eget. Miután az amerikaiak visszavonultak, betört az esős évszak, az erdőt elöntötte az ár. A harctér mocsárrá változott, a barna vízfelszín a vértől sötéten habzott. A víz felszínén felpüffedve úsztak hason és hanyatt fekvő holttestek, összeégett állati tetemek, a lövedékek által összezúzott gallyakkal, levelekkel, kisebb-nagyobb fatörzsekkel összekeveredve.” Aki a mítosz felé hajlik, annak is kínál lehetőséget: „Később Kien felderítőszakasza is szabadidejében szórakozásból szárította, apróra vágta a szellemrózsa virágát, levelét és gyökerét, és összekeverte vágottdohány-szálakkal.(…) A szellemrózsa füstjének köszönhetően ízlésünk szerint saját magunk gondolhatunk ki hallucinációkat, meghatározhatjuk az álmunk irányát, és összekeverhetjük az álmokat egymással, mint a koktélt.” Phüöng és Kien szerelme romantikusan szép és befejezetlenségében tragikus. Megint más oldalát kínálja a valóságnak a köznapi ember élete a kommunista Vietnámban. Kien édesapja festőművész. Önmagába fordulva ül a műtermében, akárcsak később a fia az egyre vastagodó kézirathalom előtt, és hallgat. Rezzenéstelen arcáról, testéről nem látszik, milyen viharok dúlnak benne. Néha kitör belőle a düh: „Meg kell határozni a folyók, a hegyek társadalmi osztály-hovatartozását. Ezt tanítják. Akkor mondják meg, hogy most mit csináljak!” Végül minden képén sárgában gomolygó arcokat látni. Minden sárga. Aztán halála előtt kevéssel elégeti valamennyi képét. Hogy a festő kérdése nem csupán egyszeri ostobaság, azt már sok éve tudjuk. A Szovjetunió keletre és nyugatra egyformán exportálta a bornírtságot.

Nem véletlen, hogy a könyv számomra felidézi a mindennapi mitológiánk részévé vált regény, A Gyűrűk Ura nagyon fontos záró jelenetét, ami a filmváltozatból hiányzik. A tündék otthagyják Középföldét a háború után. De velük megy Frodó is, a Szauron elleni háború hőse, aki nélkül nem lett volna győzelem. A hős nem találja helyét a békében. A hőssel nem tud mit kezdeni a társadalom. A hős elmegy, mert a háború megváltoztatta.

Bao Ninh hősei közöttünk élnek. Ők sem jártak jobban: „Biztosan láttátok, ahogy a tank eltapossa az embert. A tank teste súlyos, de a puha ember csontja, húsa egy kicsit mégis megemeli. A tankban ülő, különösen a vezető még érzékenyebb erre a kis huppanóra. Nagyon jól lehet tudni, hogy a tank éppen emberi testen robog át és nem földhányáson, farönkön, vagy tégladarabon. Mint egy vízzel teli zsák, összelapul, és könnyedén meglöki a lánctalpat. Egek!” Vüöng meséli ezt a kocsmában. Sofőr, de kirúgják, mert nem viseli el a rázós utakat. „De a nedves, puha, lágy kásás szakaszoknál hányingerem van. Hányok, szédülök, annyira, hogy még a kormányt is elengedem. Éjjel nem tudok aludni. Ha elalszom, felordítok, mint akit ölnek. Akkor jön az ital. Ha az ital lemegy, hogy a fenébe tudok vezetni?” Kien sem jár jobban. Ő is a démonaival küzd.

Aztán van itt még egy háború: az alkotás háborúja. Kien vagy a kocsmákat járja, vagy ír megszállottan, a papírra idézi halott bajtársai arcát.

A kocsma veszélyekkel jár. Egy alkalommal valaki megjegyzést tesz Kien szerelmének, Phüöngnek az életvitelére: „Végül is Kien nem várta őt a vízcsapnál, hanem azonnal lenyomta a kocsmában. Senki sem mert beavatkozni, a társaság tagjai sem. Az ökölcsapások után rúgta, aztán a széket vágta a fejéhez, mint egy dühöngő őrült. Kivonszolta Hung énekes tönkrevert, véres testét a járdára, betört arcát belenyomta egy szennyvízcsatorna nyílásába. Amikor a rendőrség megérkezett, ököllel akart nekik menni. Teljesen elvesztette az eszét. Másnap reggel kiengedték, a rendőrök nem akarták megvadítani.”

A háború szomorúsága hatalmas, sokszínű tabló a nemzedékről, amelynek az ifjúságát a háború elvette, és nem adott helyette semmit: „Attól kezdve, hogy elszakították Phüöngtől, Kien élete elkezdett elmerülni a vérben, a fájdalomban, a vereségben. Bár az egész következő tíz évben, géppisztollyal a kezében mindig a rohamosztag első vonalában volt, bajtársaival lépésenként kitartóan leküzdötte a sikerrel és bukással teli nagy ellenállási háború hosszú útját, hogy elérjék a győzelem magaslatát. Bár sokszor fürdött a fiatalság boldogságában a hadszíntér viharai közepette az emberi lelket megszédítő szenvedéllyel, Kien lelke, mihelyt először megérezte a háborús élet vadságát és kegyetlenségét, egy haldokló lélek lett, többé már nem tudott emelt fővel létezni.”

A könyv sorsa, akárcsak írójáé: igen hányatott. Hazájában sokáig nem akarták kiadni, végül akkor kapott kegyelmet a mű, amikor angolra fordított verziója világsiker lett. A vietnámi nyelvű eredetiből készült magyar változat 2020 őszén jelent meg Bakos Ferenc igényes, torokszorító fordításában. A kötet sorsa azonban hajtűkanyarral folytatódik. Azóta beszerezhetetlen, csak könyvtárközi kölcsönzéssel juthattam hozzá, mert a kereskedelmi forgalomból teljesen kivonták. Azóta, hogy Bede Márton írt róla a 444.hu-n, az összeesküvés-elméleteken edződött mai állampolgár természetesen politikai indítékokra gyanakszik. Arra gondol, hogy mindig található valaki, aki örömmel vagy félelemből tapossa el a kultúra, a szembenézés bármely formáját.

Ha történetesen nem ez állna a háttérben, csupán szöveghibák, amiket az olvasó amúgy észre sem venne, akkor nagyon várjuk az új, javított kiadás megjelenését.

Bao Ninh: A háború szomorúsága
Fordította: Bakos Ferenc
Zrínyi Kiadó, Budapest, 2020
200 oldal, teljes bolti ár 2900 Ft
ISBN 978 963 327 8116

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A vietnámi háborút egy észak-vietnámi katona szemszögéből bemutató, világhírű tudatfolyam-regény váltakozó idősíkjain követik egymást az események. Az első megjelenése óta számos nyelvre lefordított, immár magyarul is olvasható mű gyermekkorától egészen a háború utáni évekig kíséri végig főszereplőjének életét, aki az érzések széles skáláját éli át, a korai szerelemtől kezdve a háború poklát megjárt ember magányáig.