Posted by Fábián András
>„Magyarország modellértékű demokrácia” – jelentette ki Gulyás Gergely, majd aláhúzta, „mi a jogállamiság kérdését is fontosnak tartjuk, csak azt nem szeretjük, ha politikai vádakat fogalmaznak meg jogállami köntösben” a migrációt következetesen elutasító, a hagyományos európai értékek mellett kiálló országokkal szemben.” (https://telex.hu/belfold/2021/04/25/gulyas-gergely-magyarorszag-modellerteku-demokracia)
Kétszer olvastam el a Telex tudósítását Orbán Viktor és Ursula van der Leyen asszony találkozójáról abban a kontextusban, ahogyan azt a Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelte számunkra, egyszerű földi halandók számára. Sokak számára a kormány emberei, és főleg a lassan egy éve a diktátor kétesértékű szerepét betöltő miniszterelnök szavai lényegében az isteni kinyilatkoztatással egyenértékűek. Ebből következően sokan boldogan bólogattak Gulyás urat hallván. Lám csak! Ugye? Most aztán megtudhatta ez a német asszonyság, hogy Magyarország példát mutat az egész világnak demokráciából. Így kell ezt csinálni!
A kelet-európai és ezen belül a magyar ember nincs szokva a demokráciához. Idegen számára a dolgok megvitatása, a problémák kibeszélése, a kollektív bölcsesség és a többségi akarat eme megnyilvánulásai és a konszenzus érvényesülése. Felesleges faxni. A magyar embernek az is elég, ha azt mondják: azért nyitják ki a járvány kellős közepén a vendéglátó teraszokat, mert ez derült ki a „nemzeti konzultáció” válaszaiból.
Csupán emlékeztetőül: szégyenletesen kevés, már csupán mindössze 528 ezer ember érezte úgy, hogy a pártpropaganda eme újabb ostoba megnyilvánulására reagálnia kell. Feltéve de meg nem engedve, hogy ezek a számok igazak egyáltalán. Tudjuk ugyanis, hogy Orbán és kormánya meglehetősen lazán kezeli azokat az adatokat, amelyeket éppen nem titkosít. Manapság ugyanis a lakosság érdemi tájékoztatása szempontjából minden pontos és fontos adat titkos.
Ami tehát ennek az 528 ezer embernek az állítólagos véleményét illeti: 58 százalék (306 240 „válaszadó”!) szerint meg kell engedni a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek, hogy rendezvényekre vagy sporteseményekre menjenek. A védettségi igazolvány kiadásának körülményeit és feltételeit nem boncolgatom, mindenki ismeri. Azt viszont, hogy a védettség ellenőrzésének hogyan is kellene történnie, senki sem tudja. Nem is ellenőrizték a hétvégi tumultus során. Az viszont megintcsak köztudott, hogy a nyitás nem az egészségügyi szakemberek véleményét tükrözi. Sőt! – annak felel meg a legkevésbé.
A nyitás – ez is közismert – a diktátor rögeszmés eltökéltségének megnyilvánulása: kerül, amibe kerül, itt labdarúgó EB lesz tartva telt házak előtt. Ehhez elegendő a teljes lakosság 3,06 százalékának (!) állásfoglalása. Hölgyeim és Uraim! Ez valóban a demokrácia non plusz ultrája. Aki vitatkozni mer a diktátor véleményével, amit 3,06% állampolgári vélemény támaszt alá, az rémhírterjesztő, az ellen eljárást kell indítani, vagy – mint ahogyan azt a másik két példaértékű demokráciában, a mi barátainknál, Oroszországban és Kínában csinálják – másképp kell az illetőt lerendezni. Úgyhogy lehet, hogy jó lesz vigyázni, mert a hatalom nem ismer tréfát.
Elmondanék két történetet. Az egyiket éppen most olvastam egy közösségi oldalon. Egy bájos gyermek az autóbuszon nyaggatta az anyukáját, hogy mondják el együtt Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét, mert neki azt ma tudnia kell az órán. Az anya szabódott, ám előbb az egyik, majd a másik utastárs kezdte mondani a magyar szabadságvágy eme örök himnuszát, míg végül az egész busz lelkesen és kipirult arccal mondta-mondta a verset. Emelkedett pillanat volt, igazi nemzeti lelkesültség, együtt közösen, mi magyarok, szabadság stb. Efféle elragadtatott kommenteket olvashatott a történet alatt az olvasó. Nekem meg az jutott eszembe, hogy örülhetnek, hogy nem vitte el az egész rebellis utazóközönséget a rendőrség a diktatúra elleni lázadás mián.
A buszos afférról rögtön beugrott egy másik igaz történet, ami velem esett meg. Boldogult katonakoromban volt nekünk egy tizedesünk, akit most nevezzünk Kis tizedesnek. Ostoba legény volt, még a többi tisztes is folyton kibabrált vele, ezért aztán rajtunk, slapicokon állt bosszút mindig, amikor csak tehette. Nem csak nem szerettük, de kifejezetten szánalmasnak tartottuk a nyomorultat. A mi ezredünknek csapatrádiója is volt, amely a pihenőidőben mindenféle hasznos információkkal és zenével szórakoztatta a nagyérdeműt. Egyik délután azt találtam ki, hogy ebben a rádióban én Kis tizedesnek ajánlva elmondom József Attila Karóval jöttél című versét. Alighogy befejeztem, a szpíker épp csak elismerően megrázta a kezemet, berobbant az ügyeletes tiszt a stúdióba és dühödten magával rángatott Nagy őrnagy elvtárshoz, a kiképző ezred törzsfőnökéhez. A kis ember (Nagy őrnagy) vörös fejjel ült az íróasztala mögött és rám förmedt:
- Maga mondta azt a verset a rádióban?
Nem tagadtam. Amit viszont ezután elhangzott, arról hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy hülyéskedik, vagy valóban komoly, amit kérdez.
- Mondja – kiabált remegő ujját rám szegezve – megvan ez a vers nyomtatásban is, vagy csak kézírásban terjesztik?
1972-őt írtunk akkor, ezt a fajta sötétséget egy ezred törzsfőnökről soha nem gondoltam volna. Nehezen tudtam visszafojtani a feltörni kívánkozó röhögést. Felvilágosítottam, hogy a negyedikes gimnáziumi irodalmi olvasókönyvben megtalálja József Attila versét, amellyel egyébként szavalóversenyt nyertem a bevonulásom előtt. Nagy őrnagy elvtárs biztosított afelől, hogy amit mondtam ellenőrizni fogja, és ha nem igaz, amit állítok, két hét fogdát fogok kapni az elöljáró megsértéséért és félrevezetéséért. Nem kaptam.
Ezért nem lettem volna meglepve, ha a Nemzeti dal miatt az egész buszt, úgy, ahogy van, átirányítják a Magyar Királyi Gyűjtőfogház udvarára, a Kozma utca 13-ba. Magyarország ugyanis modellértékű demokrácia, mint azt mi már Gulyás Gergelytől tudjuk. Rajtunk modellezik, hogy hogyan lehet egy rendkívüli jogrendnek nevezett diktatúrát, amelyben a mai napig közel 27 ezer (26 830) ember vesztette életét a kriminális kormányzati járványkezelés eredményeként, demokráciának nevezni. A hagyományos európai értékek mellett kiálló jogállamnak. Az a mi nagy problémánk, tetszik tudni, hogy nem kevés olyan magyar ember van, aki ezt el is hiszi és el is fogadja.