Konrad
>A teljesség igénye nélkül, így bő egy év online tanítás után megosztom, mit tapasztaltam az online oktatás kapcsán. Komoly tanulási folyamaton kellett nekem is átmennem, és meg kellett szoknom azt a fajta környezetet, amit ez a ránk kényszerített világ hozott.
Természetesen az online oktatás a Covid előtt is megvolt, de nem ilyen mértékben, és nem ilyen intenzitással. Most tanárok tízezrei és tanulók százezrei szembesültek azzal, milyen az, amikor a számítógép a tanterem. Van, aki ezen könnyedén túllendült, más még most is szokja. És vannak, akik nem tudták követni a változásokat – ők most nagyon lemaradtak. És nincsenek kevesen, idehaza például a kormány saját közlése alapján is közel 150 ezer tanuló nem tud online részt venni a tanításban. Arról sajnos nincsenek adatok, hány olyan gyerek van, akinél a feltételek adottak, de nem ideálisak…
Mert az ideális tanuláshoz ezek kellenek:
- gyors és stabil internet
- saját számítógép
- saját szoba, aminek be lehet csukni az ajtaját
- viszonylagos nyugalom (nem kiabálnak, veszekednek körülötted)
Hány tanuló tudja mindezt megkapni, hány hallgatónak áll mindez rendelkezésére? Én a tanítás közben hallott háttérzajokból tudom, hogy soknak nem.
Oktatóként azt tanultam meg, hogy az a tananyag, amit frontális oktatáson 90 percig tart elmondani, online oktatáson 75-80 percre rövidül legalább. És bár tudom használni a frontális oktatásra készített anyagot, de az esetleges gyakorlati feladatokat másképpen kell megoldani. És persze szembesültem rengeteg olyan problémával, amire eleinte nem is gondoltam volna. De lássuk, milyen az ideális tanítási feltétel:
- gyors és stabil internet
- gyors és stabil számítógép két monitorral, és néha nem árt még egy gép a másik mellé
- saját szoba, ami zárható
- nyugalom, vagyis ne legyen zaj
- valamilyen mikrofon megoldás – én a fejhallgató+mikrofont használom
Ha ezek adottak, tudok jól tanítani. Lehet, másnak vannak még igényei, vagy ezek közt van, ami túlzó, de nekem így kényelmes. Az elmúlt bő egy év alatt elég sokfajta szoftverrel kellett tanítanom, íme néhány, amit többször használtam:
- Zoom – maximálisan a legjobb számomra, gyors, kényelmes, rugalmas, tele van hasznos funkcióval
- Webex – ugyanazt tudja, mint a Zoom, nekem annyira nem áll kézre, de funkcionalitásában is hasonló
- Teams – a Microsoft megoldása, nagyon nem áll kézre, és nem is tudtam úgy beállítani a környezetet, ahogy a másik kettőnél. Nem szeretem.
- BigBlueButton – kliens nélküli, böngészőből lehet használni, a böngészős használat minden hátrányával. Sajnos itt se tudtam beállítani az ideális környezetet, de a Teams-nél kényelmesebb számomra.
Az órák pedig akkor jók, ha a tanulók-hallgatók is partnerek. Van néhány alap dolog, ami minimum kell, és van olyan is, ami jó lenne, ha lenne, de nem adott minden esetben.
Az alap dolgok az alábbiak:
- a legfontosabb: ha nem akar konkrétan beszélni, kapcsolja ki a mikrofonját
- időben érkezzen az órára, a szünet után is
- adjon visszajelzést, ha kérdezem
- úgy adjon visszajelzést, ahogy kérem
És ami jó lenne, ha lenne, de nem valósul meg mindig:
- kapcsolja be a kameráját is
- maradjon és figyeljen az óra/tanítás végéig
- kérdezzen, ha valamit nem ért
A kamera bekapcsolás a legnagyobb gond. Ha senki nem kapcsol be kamerát, akkor olyan a tanítás, mintha rádióznék – beszélek a monitoromnak… Ami viszont jól működik, az a chat. Az összes felsorolt szoftver rendelkezik óraközi beépített chat-tel, és azt szeretem használni én is és a tanulók is. Hasznos és jó funkció, ez az offline oktatáson hiányozni is fog.
Lassan, de csitul a Covid járvány. Megvan arra minden esély, hogy szeptembertől már visszatérünk a személyes oktatásra. De azt hiszem, sikerült annyit tanulni az elmúlt időben, hogy ezt a tudást kár lenne kidobni. Így én nagyon örülnék, ha az online oktatás valamilyen szinten megmaradni. Nem kötelező jelleggel, nem minden esetben, de például kiscsoportos képzésekre, de főleg konzultációkra nagyon jó lehet. Még előttem van legalább 900 perc online oktatás, ez már biztos. Aztán jön a nyár, és kiderül majd, mit hoz az ősz. Jó lenne, ha visszatérhetnénk a tantermekbe, de az se lenne baj, ha kitalálnánk, milyen lenne a részben online oktatás. Mert szerintem minden szinten működhetne.