A Japán kormány pénteken jóváhagyta, hogy Tokióban és a környező prefektúrákban szigorúbb korlátozó intézkedéseket vezessenek a járvány terjedése miatt. Ugyanakkor a lakosság kevesebb mint egy százalékát oltották be eddig az országban. A fővároshoz közeli Kanagawa, Saitama, Chiba és Aichi kormányzóságokban egy eddiginél fertőzőbb koronavírus-variáns terjed. A bárok és éttermek rövidebb ideig tarthatnak nyitva. Ugyanis korábban éppen a vendéglátóhelyek zsúfoltságát okolták a járvány terjedése miatt. Ugyanakkor csupán a bárok és éttermek korai bezárása kötelező, míg a lakosokra vonatkozó intézkedések csak kérések, és ezért néhány szakértő megkérdőjelezi hatékonyságukat. A kormányt hónapok óta bírálják, amiért a gazdaság életben tartása miatt túl lassan hajtja végre a vírusellenes intézkedéseket. A korlátozó intézkedések hétfőn kezdődnek és május 11-ig tartanak. A COVID-19 újabb hulláma miatt sok japán aggódik a tokiói olimpia július 23. és augusztus 8. közötti megrendezése miatt . Csütörtökön két magasrangú tisztviselő szerint fennáll annak a lehetősége, hogy a játékokat törölni kell, vagy ha megtartják, akkor nézők nélkül rendezik meg.
Az index.hu szerint “lehetséges, hogy lemondják a tokiói olimpiát, ha a pandémia terjedése továbbra is erősödik – mondta Toshihiro Nikai, a japán kormányzópárt elnöke.Ha úgy tűnik, hogy lehetetlen a megrendezés, muszáj ehhez alkalmazkodnunk” – közölte egy televízióinterjúban.