Gellért András: Humidor

Posted by
Hülyén hangzik, de tényleg tudta hogyan kell élni. Harmincas évei végére megtapasztalt mindent, amivel örömet tudott szerezni magának. Kifinomult, és persze dúsgazdag világpolgárként végigkóstolta a legjobb konyhákat, evett New York legfelkapottabb luxuséttermeiben épp úgy, mint a Laosz dzsungeleiben eldugott, varázslatos ízeket kínáló bodegákban. Drága, különleges borokat ivott. Útjai során mindig szeretkezett thai, orosz, olasz, francia, indiai, kubai nőkkel, de az igazi szenvedélyt mégsem ezek a találkozások jelentették számára.
A szivarért rajongott. Ismerte a legjobb dohánytermelő vidékeket, gyárakat, márkákat. A dominikai dohányt finomnak, de kissé jellegtelennek, fű ízűnek érezte, a nicaraguait torkot kaparónak, a mexikóit indokolatlanul csípősnek, egyedül a kubai havannákkal volt csak elégedett. De nem a Cohibával, Castro kedvenc márkájával, hanem a kevésbé elismert Ramon Allones robustoival.
Utoljára egy elegáns svájci szivarszalonban vásárolt, ahol kiemelt ügyfélként bejárása volt a vevők elől elzárt, nem látható, rejtett humidorszobába. Ott mutatták meg neki a Dél-Amerikából érkezett különlegességet. A felkínált árunak, igazi ínyencként, ezúttal sem tudott ellenállni.
A termék, az esőerdők mélyén élő rendkívül ritka, Scrantus-Philixtus bogár kitinjéből készül, és magának a szivarozni vágyónak kell elkészítenie. Lehánt egy részt a nagytestű rovar páncélja alatt megbúvó különleges anyagból, majd ebből sodorja a kívánt petit robusto-t, vagy a torpedo-t.
Mivel többnyire tízévente csak egyszer kapnak Scrantus-bogarat, királynőket még ritkábban, ezért az javasolták, ne egyet, hanem többet is vegyen. A rovar, bár halottnak tűnik, mégis él. És a nedveivel lárvákat táplál. Ezt a boltban elfelejtették neki mondani. Mást is persze, de amikor eszükbe jutott, már késő volt.
Négyet azonnal megvett, majd immár hazaérkezve, villájában az aranyozott humidorjába tette.
Éjjel fura hangokra ébredt. Mintha valami belülről kaparná a szivarszekrénye ólomüveg ajtaját. A sötétben felkelt, lámpát nem gyújtott, hanem óvatlanul kinyitotta a humidort. És ekkor több száz, de inkább ezer, tízezer apró fekete Scrantus lepte el a szobát. Amint kiszabadultak a 70 százalékos páratartalmú szivartárolóból, azok is azonnal szapodorni kezdtek, apró, ízelt lábaikon szerteszaladtak a kéziszövésű keleti szőnyegeken, majd pillanatok alatt rámásztak, és ellepték a testét. Kínzó fájdalmat érzett, és mintha megbénult volna, az ágyra zuhant. Annyi ideje sem maradt, hogy lepergesse maga előtt a számára engedélyezett harminchét évet. A bogarak nem kímélték, percek alatt felfalták az embert, aki tényleg nagyon tudott élni. Meghalni is, de ez még hülyébben hangzik.