Posted by Fábián András
>Tegnap éppen a hatórai teámat kavargattam, miközben az RTL Klub híradóját néztem. Éppen a kínai Fudan egyetem campusáról volt szó. Karácsony Gergely és Gulyás Gergely egymásnak feszült, tudósított a tudósító. Röpködtek a súlyos szavak, fenyegetéseknek is beillő „ígéretek”, hogy ez lesz, meg az lesz, ha az lesz, vagy nem lesz és nem lesz, ha úgy lesz. Ebbe az emelkedett vitába robbant be a főváros főmuftija, aki nélkül semmi sem történhet a fővárosban. Bár a demokratikusan megválasztott főpolgármesterhez képest csupán egy találomra kijelölt csinovnyik, egy senki, mégis az övé az utolsó szó, mert Orbán kegyelméből maga mögött tudja a mi adóforintjaink feletti rendelkezés jogát. Igen, Fürjes Balázsról van szó, aki a mulatságos „Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár” címet birtokolja.
Szóval ez a Fürjes Balázs egyetlen félmondatot eresztett el az éterben, amitől nekem kiesett a kanál a kezemből. Nem feszítem tovább a nyájas olvasó pandémia miatt amúgyis túlterhelt idegrendszerét. Kimondom kereken, amit ez a Fürjes Balázs a világ legtermészetesebb tényeként kijelenteni méltóztatott. Azt mondta (szó szerinti idézet következik!): „Tetszik, nem teszik, a jövő Ázsiáé.” Megállt a kés a levegőben a teáskanál pedig csilingelve ért földet. Tátva maradt a szám, amit már becsuktam, de azóta is ezen a váteszi mondaton jár az agyam.
El is határoztam, hogy teszek egy kis kitekintést a múltba. Ígérem, nem bonyolódok bele minden kis részletbe, inkább csak a nagyobb vonulatokat érinteném. Ez a fenenagy Ázsia-imádat, a Kínához való vonzódás nem új keletű. Már az első Orbán-kormányt is sokkal inkább a keleti kaland vonzotta, mint a nyugati demokráciák liberális-demokrata hagyományai. Ez aztán 2010-től lényegében dominánssá vált, az illiberális Orbán nem hajlik mindenféle csip-csup jogállami nyavalygásra. A soha nem látott mélységekben szárnyaló magyar „külgazdasági- és külpolitika” pedig hűségesen végrehajtja a vezéri parancsot. A kínai-magyar üzletkötések és vegyesvállalatok legfőbb jellemzője az a roppant érdekes tény, hogy lényegében mi magyarok fizetjük meg a kínai érdekeltségek működési és fejlesztési költségeit (Borsodchem, Budapest-Belgrád vasútvonal). A szükséges forrásokat ráadásul általában kínai hitelekből biztosítják. Vagyis mi, magyar adófizetők hizlaljuk a kínai „befektetőket”. A magyar megtérülésre még csak esély sincs.
Ahol nem ilyen konstrukció valósult volna meg, vagy nem igazán tűnt gazdaságosnak a beruházás, ott máig nincs előrelépés. Ilyen például a 2011-ben nagy csinnadrattával bejelentett repülőtéri gyorsvasút terve. Ezt még a szépemlékű Fellegi Tamás tárgyalta le a kínaiakkal. Sokáig azonban mélyen titkolták, hogy ez is egy egymilliárd eurós kínai hitelből épülne meg. Az összeget a Kínai Fejlesztési Bank (China Development Bank) tervezte folyósítani, az itthoni kihelyezést a Magyar Fejlesztési Bank intézte volna. A ferihegyi vonal lett volna az első ilyen konzorciumban finanszírozott projekt. Gondolom az olvasó felfigyelt arra, hogy a volna, volna, volna ige folyamatosan ismétlődik. Nem is kell ezt nagyon magyarázni. Próbálja meg ma bárki a tíz éve elhatározott kínai gyorsvasúton megközelíteni Ferihegy 2-es terminált.
Most éppen az irgalmatlanul drága és meglehetősen kétesértékű kínai vakcina és annak ára, beszerzési körülményei borzolják az idegeinket. Minden kockázat nélkül állíthatjuk, hogy kicsiny hazánkban valakik biztosan jól járnak ezekkel a kínai „üzletekkel”, de hogy ezek nem az ország, hanem az egyén gyarapodását szolgálják, az is bizonyos. Gondoljunk csak a Budapest-Belgrád vasútvonalra, amelyről az eredeti tervekben azt állították, hogy körülbelül 500 milliárd forintba fog fájni. A beruházás költségeinek 85 százalékát kínai hitel fedezi. Az összeget dolláralapon, 2,5 százalékos kamatra, 18-20 éves futamidőre folyósítják Magyarországnak. 15% az önrész. A tényleges bekerülési költségeket azonban már 2017-ben 1 000 milliárdra becsülték. A valós információkat és adatokat a kormány, nyilván alapos megfontolásból, tíz évre titkosította.
A megtérülés? Orbán azt mondta: „hogy ez forintban hogyan térül meg, azt másodlagosnak tartom”. A szakértők ezt alá is támasztották. Olyan 2 400 éves megtérülést prognosztizálnak. A kínaiak ugyanis semmiféle garanciát nem vállaltak arra nézve, hogy egyáltalán akarják-e használni ezt a vasutat, akarják-e Magyarországon vámoltatni a termékeiket, vagy inkább majd Pireuszban, Görögországban pengetik majd ki az európai vámot.
Mindezek után hallgassuk meg ismét a nagytudású Fürjes Balázst: „Tetszik, nem teszik, a jövő Ázsiáé.” Vagyis nem a miénk. Óhatatlanul Sándor György humoralista szavai jutnak az ember eszébe: „Kisdobosok! Úttörőszeletek! Tiétek a jövő! Úgy volt, hogy a miénk lesz…”. Jegyezzük meg gyorsan, hogy bár más-más szavakkal, de Fürjes Balázs semmi mást nem tesz, mint a főnöke szavait tolmácsolja. A megtérülés másodlagos.
Ha most, így utólag belegondolok, Fürjesnek tényleg igaza lehet. Nekünk, az országnak csak a veszteség jut. A vasútépítőknek (Mészáros és Mészáros) biztos a bevétel. A kínaiaknak ugyancsak egyértelműen garantált a haszon. A mi jövőnk valójában az övéké. A kínaiak ugyanis olyan üzletbe nem vágnak bele, aminek legalább középtávon a gazdaságos megtérülése nem garantált.
Mindezek alapján, bár a mostanában sokat emlegetett Fudan egyetem és kémközpont is a 2 400 éves megtérülésű vasútvonal finanszírozásához hasonló feltételekkel épülne fel, én a nagyon határozott kormányzati nyilatkozatok ellenére sem jósolnám biztosra annak felállítását. Különös tekintettel a várható kormányváltásra. Legfeljebb a sok, lassan lerohadó stadion mellett lesz egy vadonatúj romvárosunk is, amely felett egy fura kínai dalt fütyül majd a bús őszi szél.