Hozzatok köveket! – üvöltötte az ezredes

Escobar regénye szétszaggatja ezt a mítoszt. A polgárháború poklának olyan kútmélyeit mutatja meg, amire nincsenek jelzők. Az Alcalde család szenvedéstörténetét követjük, ami mögött hatalmas és riasztó tablóként jelenik meg Spanyolhon végletesen megosztott, egymást gyilkoló népe. Az édesapa nyomdász, az édesanya színésznő. Három gyermek szülei: Marco, a legidősebb, a történet kezdetén tizenhárom éves, húgai Ana és Isabel. Az édesapa harcol a köztársasági oldalon, az édesanya frontszínházi társulatával előadásokat tart a harcolóknak. Madridot Franco tábornok hívei, a nacionalisták bombázzák.

„A főépületből füst szállt felfelé, és az égő fák fáklyaként világították be a sötét várost. Eleinte nem láttuk őket, csak az anyák keserves zokogását hallottuk, de amint a rácsokhoz közeledtünk, Bosch pokla elevenedett meg előttem. Szétroncsolt testek, leszakadt végtagok és az anyák látványa tárult elém, akik abba a kevésbe kapaszkodtak, ami a gyermekükből megmaradt. Apám rám kiáltott, hogy ne nézzek oda, de azok a képek mindörökre a lelkembe vésődtek.
– Apám! – kiáltottam a karjába kapaszkodva. Ha aznap délután nem kísértem volna el, én is a barátaimmal maradtam volna az iskolaudvaron.”
De nem csak a bombázás a veszélyes. „Felszálltunk a villamosra. A fiú lesajnálóan nézett rám, mintha leprás volnék. – Ez valami vörös gyereke – mondta, és mellénk szegődött (…) Ezek teszik tönkre Spanyolországot. Olyanok, mint a patkányok, ki kell irtani őket, különben elterjednek mint a pestis.” Az utcáról is elvihetik a gyerekeket, sehol nincs biztonság. Ezért a szülők úgy döntenek, irány a falun élő nagyszülők. Aztán ott is megszűnik a viszonylagos nyugalom, amikor a francoisták elfoglalják a települést. Tanárukat, Germinalt a parancsnok vörösnek ítéli: „– Hozzatok köveket! – üvöltötte az ezredes. A gyerekek pisszenés nélkül hoztak kettőt-hármat. Rettegtünk. Én kettőt hoztam és beálltam a sor végére. – Álljátok körbe! Most majd megláthatja a halál igazságát – mondta, majd félreállt. – Ügyesen célozzatok, mert ma meg kell ölnötök az első vöröst! (…) – Te is dobáld meg! – ordította az ezredes a hátam mögül. Könnyes szemmel eldobtam egy követ, anélkül, hogy eltaláltam volna, aztán eltaláltam a karját. Pár másodpercen belül csupa vér volt a tanár úr teste. Ekkor az ezredes odalépett hozzá, és golyót röpített a fejébe.”

Nincs menekvés, nincs kegyelem, nincs biztonság sehol, a nacionalista öli a köztársaságpártit és fordítva, kivégzések minden oldalon. A francoisták által kivégzettek számát 130.000-re becsülik a történészek, a baloldaliak áldozatait 55.000-re. Csak tömegsírból van kétezer. Franco diktatúrájának kezdetén egymillió ember került börtönbe vagy koncentrációs táborba, amiből száznál is több van. Ezért el kell innen menni, döntenek a szülők, elküldik a gyermekeiket Mexikóba, mert az ottani kormány biztonságot, védelmet ígér a veszélyben lévő spanyol gyermekeknek. Ők viszont maradnak, hiszen a harcot meg kell vívni! Így kerül Ana, Isabel és Marco Moreliába, egy mexikói városba, itt vészelik át a vészkorszak elejét. Innen veszi kezdetét egy kalandregény, melynek fókuszában az áll, hogy hogyan egyesülhetne a család. Hőseinkkel Franciaországon keresztül Mexikóba utazunk, majd vissza Spanyolországba, és mindenütt meg kell küzdeni az életben maradásért, ébernek kell lenni, mert a szeretet majdnem teljesen kiveszett az eszmék mentén kettészakadt világból.

Nem találok jobb jelzőt: egyaránt borzalmas a történet és a háttere. Kiderül, hogy még Mexikóban sincs igazán biztonság, a nacionalista spanyolok összefogdossák és visszaküldik Spanyolországba a „vörös” gyerekeket. Egy Franco-hivatalnok fogalmazza meg a következőt: „Őszinte leszek. Engem nem érdekel, hány vöröst nyírnak ki. (…) Ugyanakkor nem vagyok annyira radikális, mint sok társam. Tisztában vagyok azzal, hogy ha minden vörössel végzünk, nem lesz, aki betakarítsa a termést, és aki a gyárban dolgozzon. Meg kell törnünk a munkásosztályt, de nem szabad kiirtanunk.”

Nehéz ilyen sorokat olvasni egy országban, ahol ma minden közéleti kérdés politikai kérdéssé válik, ahol szakmai kérdések nincsenek, csak bal- és jobboldal; ahol vezető politikusok gyalázzák egymást, és ennek folyományaként farkasfalkák esnek egymásnak közösségi oldalakon, álláspontjukat érvek helyett anyázásokkal erősítve. Elég beleolvasni egy ilyen kommentháborúba, és látható: csak egy kicsi szikra kell, hogy a „harcosok” fizikailag vegyenek elégtételt egymáson.

Mario Escobar erősebb a történelmi tabló felfestésében, mint a lélek és a lélekfejlődés megfigyelésében és ábrázolásában. „Ebben a korban (…) nem is igazán törődik mások véleményével” – írja például kamaszkorú hőséről. Közben persze az olvasó tudja, hogy ez nem így van, egy kamasznak szinte mindig a másik kamasz véleménye az abszolút mértékadó.

Mester Yvonne fordítása pontos, könnyed szakmai biztonsággal hozza az eredeti hangulatot. Gondom a címmel van, mert tükörfordítás – meglehetősen lapos, és túl sok ugyanilyen cím forog a könyvpiacon (a filmekén is). Talán kaphatott volna a magyar változat egy másikat, bár lehet, hogy az eredeti kiadó csak így adta a jogokat. Nem vagyok meggyőződve, hogy ez a cím tényleg jó-e. Umberto Eco bezzeg tudta a helyes választ: A három testőr azért jó cím, mert ugyebár négyen voltak!

Mario Escobar Golderos: Emlékezz rám!
Fordította: Mester Yvonne
Kossuth Kiadó, Budapest, 2021
384 oldal, teljes bolti ár 3800 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3040 Ft,
e-könyv változat 2290 Ft
ISBN 978 963 544 2218 (papír)
ISBN 978 963 544 4052 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Madrid, 1934. Bár még nem tört ki a spanyol polgárháború, de Madrid egyre több veszélyt rejt a tizenhárom éves Marco Alcalde és húgai, Isabel és Ana számára. Marco szülei aktív ellenállást tanúsítanak Franco tábornok fasiszta rendszerével szemben, és kezdetben még csak nem is sejtik, hogy eszméik felvállalásával veszélybe sodorják szeretteiket.
Miután a mexikói kormány védelmet ígér a veszélyeztetett spanyol gyerekeknek, a szülők azt teszik, amit abban a helyzetben a leghelyesebbnek gondolnak: egy óceánjáró hajón az ismeretlen Morelia városába küldik gyermekeiket. Marco megígéri szüleinek, hogy vigyáz a húgaira Mexikóban, de akkor még csak nem is sejti, mi minden vár rájuk.
Mario Escobar a moreliai gyermekek igaz történetei alapján írta meg ezt a regényt.