Posted by Éjjel betűkkel álmodott. Oltásra vártak. Sorban hívták be őket. Az első csoportban előbb G-t, aztán L-t, O-t, B-t, Á-t, L-t, I-t és S-t, a másodikban J-t szólították, aztán Á-t, T-t, SZ-t Ó-t megint T-t, majd É-t végül R-t. Mindegyikük máshova kapta az oltást. A lényeg, hogy izomba adják. Egyiknek a kalapjába, másiknak az oldalába, harmadiknak az ékezetébe, ahol izmot találtak. Nem volt könnyű felismerni őket, mert maszkban voltak. Azért még így is látszott rajtuk a megkönnyebbülés, mikor kijöttek. Nem tudni, mi volt ez, mindegyiküknél más, de látszott.
A második RAM-jében május elsejei felvonulásban szédelgett, ahol a kis é-k nagy É-kké gyűltek össze, a kis m-ek nagy M-mé. Végül ezt olvasta, M É G K É T H É T.
A harmadik álmában vírusok rohangáltak, lődörögtek, cikáztak, végül betűformába rendeződtek. S A R S C O V I D T I Z E N K I L E N C. Erre riadt fel reggel.
Legközelebb nem fogok ennyi verset olvasni, nagyon berúgtam tőlük tegnap. Mindig elvesztem a kontrollt. Az első háromnál még azt gondolom, meg tudom állni, hogy ne olvassak többet. Sokszor sikerül is. Nem vagyok líralkoholista és versfüggő. Ünnepnapokon elveszítem a mértéket és addig olvasom a verseket, míg el nem veszítem az eszméletemet. Elég fegyelmezetten élek és megérdemlem ezt a kis hámból való kirúgást, verstől való berúgást.
Napközben csinálta, amit szokott, írta a regényét, bevásárolt, főzött, szunyókált, gyerekezett, kicsit beszélgetett a hullafáradt feleségével, olvasott, de alig várta, hogy hat óra legyen és gép elé ülhessen. Megszólalt az ismerős bugyogó hang. Eljött a hat óra. Végre beszélgethetnek, és játszhatnak. Sorban léptek be a többiek. Ő volt az utolsó. A hangszóróból meghallotta az ismerős hangokat, az ablakokban meglátta az ismerős arcokat, a sarkokban az ismerős monogramokat. Megnyugodott.