„Saját szememmel láttam”

Amikor 1943-ban, a Honi Hadsereg különleges bírósága halálra ítélt egy bizonyos Józef Mackiewicz újságírót, nem sokan fogadtak volna arra, hogy a német kollaborációval megvádolt férfi az egyik legismertebb lengyel íróvá, Katyn szakértőjévé növi ki magát, s akit 1974-ben a kansasi egyetem Nobel-díjra fog felterjeszteni. Pedig így lett, ugyanis a Mackiewicz kivégzésével megbízott Sergiusz Piasecki – aki a sors furcsa fintora lévén szintén író volt – egyszerűen megtagadta a parancsot, mert hitt a férfi ártatlanságában. Ugyanis pontosan tudta, hogy Mackiewicz nevéhez semmilyen náci eszmék hirdetése nem fűződött a németek által engedélyezett és Vilniusban lengyelül megjelenő Daily Goniec lapban.

„Aleksander Krzyżanowski alezredes, a vilniusi körzet parancsnoka elfogadta Piasecki érveit, és felmentette Mackiewiczet a vádak alól”

A történészek kutatásai alapján – például Włodzimierz Bolecki  professzor róla írt tanulmánya – egyébként kijelenthető, hogy az erősen orosz-, és kommunistaellenes újságíróval szembeni halálos ítélet a Honi Hadsereg soraiba is bekerült orosz ügynökök munkájának volt elsősorban köszönhető. Ugyanis pontosan tudták, kiről van szó, hiszen Mackiewicz már 17 évesen részt vett a lengyel-orosz háborúban, ahol nevet vívott ki magának bátorságával.

Maga Józef Mackiewicz lengyel nemesi családból származott, és Szentpéterváron látta meg a napvilágot, ahol édesapja, Antoni Mackiewicz a városi borimportáló vállalat igazgatója és társtulajdonosa volt. A család 1907-ben Vilniusba költözött, majd a háborúból hazatért Józef előbb leérettségizett, majd felvették a varsói egyetemre, ahol pénzügyi okok miatt ugyanúgy nem fejezte be a tanulmányait, mint a vilniusi Báthory István Egyetemen.

„Mivel igencsak volt érzéke az íráshoz, újságíróként kezdett dolgozni, és egészen 1939-ig megbecsült tagja lett a Word című napilap szerkesztőségének”

Napi feladatai mellett íróként is egyre sikeresebb volt, sorra jelentek meg a novelláskötetei. Amikor 1939-ben a litvánok elfoglalták Vilniust, visszatért a városba, ahol a három napilap egyikének, a Gazeta Codziennának a kiadója lett. Erős kommunistaellenes hangja miatt azonban a Litvániát ismét bekebelező szovjetek betiltották a lapját, és ettől kezdve favágóként és fuvarosként kereste meg a megélhetéséhez szükséges pénzt.

Amikor 1941 nyarán a németek megtámadták a Szovjetuniót, és Vilnius a kezükre került, a nácik felajánlották neki, legyen a lengyel nyelven rövidesen induló napilap szerkesztője. Mackiewicz elutasította mindezt, ám a Goniec Codzienny című lapban számtalan antikommunista felhangú cikket közölt. A már említett halálos ítélet és a megmenekülést követően azonban eljött a nagy pillanat Mackiewicz életében.

„Amikor 1943-ban a németek felfedezték a katyni erdőben rejlő tömegsírokat, a nácik többek között őt hívták meg a lengyel Vöröskereszt tagjaként a halottak exhumálásához, valamint a tömeggyilkosság hiteles történetének kivizsgálásához”

Ugyanakkor a Honi Hadsereg is éppen őt bízta meg ugyanezen feladattal, így Mackiewicz 1943 májusában megérkezett a borzalmak helyszínére, ahol aztán minden vizsgálatnak aktív szereplőjévé vált. Amikor visszatért Vilniusba, a Goniec Codzienny lapban megrázó riportban számolt be a katyni tapasztalatairól „Saját szememmel láttam” címmel. Később Varsóban írt egy hasonló tanulmányt 1944-ben, nem titkolva el, vajon kiknek a lelkén szárad több mint 20 ezer lengyel katonatiszt halála, illetve az Alarm című magazin oldalain – amely összesen három számot élt meg – leírta, hogy a szovjetek háborús győzelme egyet jelent majd Lengyelország újabb megszállásával.

„Nem csoda, hogy erre hivatkozva a már kommunista uralom alá került Lengyelországban is halálra ítélték”

Mackiewicz nem is térhetett soha vissza hazájába, a szovjetek elől végül 1945-ben Rómáig kellett menekülnie. De őt jobban érdekelte az, hogy végleg felmentették a nácikkal való együttműködés vádja alól. Itt írta meg Katyn történetével kapcsolatos legfontosabb művét (A katyni mészárlás a dokumentumok tükrében), melynek előszavát nem más, mint maga Władysław Anders tábornok írta, azaz az író-újságíró igencsak nagy becsben volt az emigráns lengyel politikusok körében. Persze, ezen nem csodálkozhatunk, hiszen Józef bátyja, Stanislaw Mackiewicz ugyanolyan politikai gondolkodású volt, mint az öccse, ráadásul a lengyel emigrációs kormány miniszterelnöki tisztségét is betöltötte 1954 és 1955 között.

Ám ő 1956-ban visszatért Lengyelországba, és június 14-én a Lengyel Írószövetség akkori elnöke, Zygmunt Przetakiewicz fogadta. A hatvanas években a párizsi Culture magazinban publikált Gaston de Cerizay álnéven, majd 1964-ben 34 írótársával egyetemben ő is aláírta a kommunista rendszer cenzúrája és kultúrpolitikája ellen tiltakozó levelet. Emiatt előbb kizárják a Lengyel Írószövetségből, majd pert indítanak ellene a szocialista haza ellen elkövetett vétségei miatt. Az ítéletet nem tudták kimondani felette, mert 1966. február 18-án elhunyt.

„Visszatérve Józefre, az 1940-es évek végén rengeteg nyugati lapban publikált, együttműködött az emigrációban élő litván, belarusz és a szovjet újságírókkal, irodalmárokkal, és élete fő célja lett, hogy Katyn valós történetével megismertesse a világot”

1949-ben már Svájcban is megjelent a tömeggyilkosságról írt könyve, melyet több nyelvre – francia, olasz, spanyol, portugál és orosz – is lefordítottak pár esztendő alatt. Több mint érdekes, hogy például Németországban hivatalosan nem adták ki, de a magánkiadások miatt Mackiewicz könyve volt az egyetlen, ami Katynról megjelent. Nagy szívfájdalma volt, hogy éppen lengyelül nem jelent meg, ám halála után, már a rendszerváltást követően 1997-ben erre is sor került. Egy biztos, Józef Mackiewicz könyve jelentős szerepet játszott abban, hogy a világ megtudja és megismerje a katyni tömeggyilkosságok igazi felelősének a kilétét, a Szovjetunió szerepét. A lengyel kiadás egyébként a 19. kötete volt ebben a témában. Talán nem véletlen, hogy amikor az Egyesült Államok Kongresszusa felállított egy vizsgáló bizottságot Katyn ügyében – ez volt a Madden-bizottság –, Mackiewiczet azonnal felkérték szakértőnek.

„Józef Mackiewicz 1955-től egészen a haláláig Münchenben élt és írói munkásságából tartotta el magát és családját” Olyan híressé vált kötetei jelentek meg, mint az ártatlanul kivégzett orosz Mjaszojedov ezredes története (Az ezredes), a doni kozákok szovjetek elleni harca a II. világháborúban, akiket a jaltai konferencián a nyugati hatalmak kiszolgáltattak Sztálinnak (Kontra), valamint a Vatikánt bíráló könyvei, amelyekben bírálja XXIII. János (A kereszt árnyékában) és VI. Pál (Vatikán egy vörös csillag árnyékában) pápák kommunistákkal szembeni, szerinte helytelen politikáját.
„Munkásságát a nyugati világ mindig is nagyra értékelte, míg hazájában – és a többi szocialista országban – még a nevét sem lehetett kiejteni, ha az irodalomról esett szó”
A kansasi egyetem 1974-ben Nobel-díjra terjesztette fel a katyni igazság kiderítésében folytatott munkássága miatt, amit aztán végül nem kapott meg. Mackiewicz hazája felszabadulását a kommunista elnyomás alól nem érhette meg, hiszen 1985. január 31-én elhunyt, feleségével együtt Londonban temették el. Kiadói jogainak megszerzéséért évtizedes per kezdődött, amit végül a legutolsó kiadója, Nina Karsov nyert meg 2008. augusztus 18-án, amikor jogerősen ő lett Józef Mackiewicz írói munkásságának hivatalos örököse.

moszkvater blog