Posted by Béndek Péter
> A magyar etnicista primitivizmus is a “mi és a mások” dichotómiájával operál, nincs ebben semmi új, ebből következik a barát-ellenség felosztás és a folyamatos ellenségkeresés. (Ellenségeink száma, büszkén mondjuk, elméletileg végtelen.) A “mi is a mások” az idegentől való félelem civiilizációs hatásoktól érintetlen, ősi ösztönére épít , politikai stratégiája az “előbb lövünk, aztán kérdezünk (ha egyáltalán kérdezünk)”, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy kockáztassunk, azaz mindenre okunk és jogunk van. A “mások”, azaz az idegenség fő alakjai — így prominens veszélyforrások — a buzik, a migráncsok és a liberálisok.
Ezek nagyjából egy évszázada állandósult fogódzói az erősen frusztrált, féművelt magyar köztudatnak. A buzik a természetellenesség, a migráncsok (kisebbségek) a kulturális elnyomás, a liberálisok a trinanoni hatalmak-keresztényellenesség-komcsik-absztrakt gondolkodás, mindösszesen a nemzetvesztés erői. A kismagyar élettérelmélet (a revizionista suttogás és a nagy bottal járó belső rendcsinálás) messze a legerősebb magyar politikai hagyomány, amely a cselekvőképessége érdekében vezérért kiált — és időről-időre megkapja azt.
Mindez nem jelenti, hogy ne lennének produktív magyar hagyománydarabok, de ezek inkább zárványokban élnek és nem érnek össze politikai képességgé. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kismagyar élettérelmélettel és a kulturális gyökereivel szemben — az adott ösztönlétben — nincs hatásos narratíva. Hogy legyen, ahhoz magát az ösztönlétet kellene tudni feloldani. Ennek hiányában bármilyen tűnékeny ellenzéki gondolat kerekedjen is átmenetileg fölébe a fősodornak, az csak ez utóbbi parttalan kiáramlása okán lehet, ami a vezér hübrisze, önfegyelmének megbomlása miatt következik be, de egyáltalán nem garantálja — eddig sosem garantálta — valamiféle produktív alternatíva állandósulását.
Címkép: Tettamanti Béla: Cipők