Fábián András
>Hallgattam tegnap a Klubrádiót (Hallgasd te is a Klubrádiót Interneten! Hadd szóljon!). A kedves Bolgár úr beszélgetett Bodnár Zoltánnal, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökhelyettesével. Mindenekelőtt megtudtam, hogy a kiváló, nagy tudású bankár eredetileg jogász. Utánanézhettem volna, de annyira kézenfekvő volt, hogy ő csakis közgazdász lehet, hogy más lehetőség meg sem fordult a fejemben.
Közbevetőleg jegyzem meg, hogy nem ugyanez a helyzet a mai elnök, Matolcsy esetében, akiről tudjuk, hogy Orbán jobbkeze. Pozícióját már évek óta leginkább nehezen indokolható, nagy értékű képzőművészeti alkotások beszerzésére és alapítványok létesítésére használja – közpénzekből. Az alapítványokban, mint tudjuk, a közpénz azonnal elveszíti közpénz jellegét… Másik kedvenc időtöltése, hogy elkeseredett harcot folytat Varga Mihály pénzügyminiszter ellen. Mindkettejüknek sok sikert és mielőbbi győzelmet kívánok.
Minket azonban most Matolcsy nem nagyon érdekel, bár pénzről lesz szó, nem kevésről. Inkább térjünk vissza a riporthoz. Bolgár György arról faggatta Bodnár Zoltánt, hogy mi a véleménye a Budapestre tervezett kínai egyetemről. Talán nem mindenki előtt ismert ez az egyre nagyobb hullámokat verő, közfelháborodást generáló beruházás, ezért néhány szóban vázolnám, miről is van nagyba’szó.
A múlt évben jelentették be, hogy a sanghaji Fudan Egyetem 2024-ben Budapesten tervezi megnyitni új, európai campusát. Pár napja, az ügyben készült előterjesztésből már az is kiderült, hogy az állam a magyar adófizetők pénzéből 100 milliárd forintot biztosítana a projektre. További 450 milliárd forintot kínai hitelből fedeznének. Vagyis az egyetem létesítésének összes költségét a magyar adófizetők állnák, ráadásul kamatos kínai hitelből. Összehasonlításul: 2021-ben az egész magyar felsőoktatásra a kormány 592 milliárd forintot tervez fordítani. Az építkezésre a Kínai Állami Építőmérnöki Vállalat tett visszautasíthatatlan ajánlatot és minden építési munkát kínai munkások fognak végezni. Szó nincs magyar munkásoknak magyar munkahelyek teremtéséről vagy akár magyar vállalatok bevonásáról. Az egyetem ugyan a mi pénzünkből az épül, de úgy és olyan minőségben (!), ahogyan azt a kínaiak akarják.
Tiltakozik a főváros, és tiltakozik a kerület. Karácsony Gergely felháborodott levélben szólalt fel a kínai campus ellen, mert ennek építése ellehetetleníti a Budapesti Diákváros program megvalósítását. Ugyanezen okból tiltakozik a ferencvárosi polgármester, aki azt is bejelentette, hogy nem hajlandó átadni az államnak a kerület birtokában lévő telkeket a kínai építkezés céljára. (Ne legyen kétségünk afelől, hogy rövidesen, egy hűvös korahajnali órán nem találkozunk az ügyben egy Semjén-féle kisajátítási törvénytervezettel.)
Bodnár Zoltán igen visszafogottan nyilatkozott, de világossá tette, hogy a Kínai Kommunista Párthoz ezer szállal kötődő Fudan egyetem alig leplezett bázisául fog szolgálni a kínai hírszerzésnek. Ilyen létesítményként az első lesz Európában, a schengeni határokon belül. A NATO tag Magyarország részéről ez egy nehezen megmagyarázható, és nemzetbiztonsági szempontból minimum erősen kifogásolható lépés. Ami a beruházás pénzügyi oldalát illeti, az országnak ebből a beruházásból egy fillér haszna nem származik. Éppen ellenkezőleg, mint ahogyan azt fentebb már bemutattuk. Miután a nemzetközi oktatási mércével is kiemelkedőnek elismert CEU-t elüldözték Budapestről, egy kínai egyetem betelepítése ugyancsak nehezen magyarázható mással, minthogy Orbán bármi áron a kedvébe akar járni a kínaiaknak, hogy ezzel nemzetközi tekintélyét és befolyását demonstrálja. Bodnár Zoltán úgy véli azonban, hogy Kína számára Orbán egy jelentéktelen figura. Kihasználja és felhasználja az ambícióit, és ennyi. No meg persze nyilván a hitel és az építés költségeiből csurog ide-oda a miniszterelnök számára kedves kegyenceknek. Amúgy a campusnak pont annyi értelme van, mint a már oly sokszor kivesézett Budapest-Belgrád vasútvonalnak. A maga 5-6000 fős hallgatói létszámával lényegében jelentéktelen intézmény lesz az európai, de még a magyar felsőoktatásban is. A hazai felsőoktatásban 2021-ben közel 288 ezer fő vesz részt.
Egy dologról Bodnár Zoltán nem beszélt, amit viszont már többen többször rebesgettek. Orbán betegesen ragaszkodik ahhoz, hogy a népakarat ellenében Budapesten egyszer olimpiát rendezzen. Valószínűnek tekinthető, hogy ez a campus valójában a LOP jegyében épülhet. A Lopakodó Olimpiai Program ide tervezi a majdani olimpiai falut.
Az is több mint valószínűnek tűnik, hogy az egyre láthatóbban körvonalazódó orbáni „utánunk az özönvíz” választási program jegyében igyekeznek további kötelezettségvállalásokkal és az adóssághalmaz növelésével megterhelni az új kormány büdzséjét. Vagyis módszeresen előkészítik az ország totális pénzügyi válságát. Még el sem veszítették a választást, de már a kettős hatalom kialakítására koncentrálnak, az esetleges ellenzéki kormány megbuktatására szövögetik a terveket.
Még az avatatlan szemlélő számára is nyomon követhető, hogy az államcsőd rémképének lebegtetése mellett hogyan rombolják az ország valóban fontos külkapcsolatait az EU-val, a NATO-val, a szomszéd országokkal és most már a legnagyobb gazdasági-kereskedelmi partner Németországgal is. Mint látható, orosz és kínai segítséggel a nemzetbiztonság destabilizálására is komoly gondot fordítanak. Ez további konfliktus-forrásokhoz vezethet egy újonnan alakult kormány számára, amennyiben megkísérli az orosz bankár hírszerző rezidentúra és a kínai egyetemi kémközpont korlátozását, felszámolását.
Egy egyszerű összeadással kiszámítható, hogy a fentebb felsorolt tényezők hatására Magyarország 2022-re, a választás idejére és azt követően lényegében egyedül marad a gazdasági, politikai és honvédelmi színtéren. Szövetségesei és nem szövetségesei egyaránt elfordulnak tőle. Mindezek ismeretében nyugodtan kimondhatjuk, hogy a mai magyar kormány és a magyar miniszterelnök tevékenysége kimeríti a hazaárulás fogalomkörét.
Címkép: Diákváros